La Liga: „A Real Madrid elgépiesedett, embertelen lett”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.10. 14:09
A Real Madrid ikonja, Ricardo Gallego kritikus szavakat fogalmazott meg azzal a klubbal kapcsolatban, amelyet játékosként és sportvezetőként is szolgált. A 42-szeres spanyol válogatott játékos a Fiesztának adott exkluzív interjút Madridban.

Ricardo Gallego 1959-ben született Madridban, 14 évesen lett a Real Madrid ificsapatának játékosa, 21 évesen pedig már a nagyok között (Camacho, Del Bosque) találta magát. 1989-ig szolgálta játékosként a klubot, két vb-n és két Eb-n szerepelt a nemzeti csapatban. Pályafutása után utánpótlás-igazgató volt nevelőegyesületében, 40 év alatt bőven volt ideje megismerni a klubot.

„Korábban a Real Madrid humánus klub volt. Mindenki segítette a másik munkáját, mindenki ismert mindenkit. A győzelem és a vereség közös volt, együtt sírtunk, együtt nevettünk. Ma már teljesen más a helyzet, a Real valóságos robottá devalválódott. Elgépiesedett, embertelen lett! Ez a Real Madrid teljesen más. Ennek a klubnak már semmi köze ahhoz, ami tizenöt-húsz évvel ezelőtt volt. Már nem azt jelenti, amit a mi időnkben jelentett. Minden tekintetben hatalmas változáson ment keresztül. A média, a gazdaság pressziója, a határok megnyitása embertelenné tette a Real Madridot. Teljesen – hasonlította össze a jelenlegi helyzetet a korábbiakkal. Hozzáteszi, ennek velejárója, hogy a mostani játékosok nem ismerik a Real Madrid dolgozóit, de a nagy elődök nevét sem. – Arra senki sem kötelezhető, hogy bebiflázza a Real Madrid történelmét, ugyanakkor a klubnak kutyakötelessége lenne megértetni a futballistákkal, hogy mit is jelent valójában a Real Madrid. Egy embernek csak ezzel kellene foglalkoznia, és nem személyekre, hanem magára a klubra kellene koncentrálni.”

A beszélgetés során összehasonlította Messit és Cristiano Ronaldót, arra jutott, kettejük nagyságát a körülöttük lévő csapat határozza meg. „Két különböző, két teljesen különböző játékosról beszélünk. Szerintem sok olyan futballista van a Realnál és a Barcelonánál egyaránt, aki legalább annyira jó, mint ők, a különbség az, hogy a gólokat tekintve csak egymással tudnak versenyezni. Mindkét oldalon vannak olyan labdarúgók, akik megütik az ő szintjüket, ugyanakkor a gólszerzésben nem jeleskednek, és az emberek elsősorban azokat magasztalják, akik sok gólt lőnek. Ha csapatjátékként tekintünk a futballra, akkor azt kell mondanunk, hogy a társak segítsége, közreműködése nélkül, egyik sem szórná a gólokat. Kiváló csapattársakkal rendelkeznek, akiknek nagyon sokat köszönhetnek mind a ketten.”

A Ricardo Gallegóval készült teljes interjú ma este 19 órától a Sport1 Fieszta című műsorában lesz látható.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik