Milan: szexuális erőszakkal vádolta a védőt a modell, hazudott, börtönbe mehet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.01.17. 09:33
A Milan labdarúgócsapatának védőjét, Theo Hernándezt szexuális erőszakkal vádolta meg még 2017-ben egy spanyol-orosz modell, azonban a spanyol hatóságok kiderítették, hogy a nő hazudott, és letartóztatták.

A több televíziós valóságshow-ból ismertséget szerző spanyol-orosz modell, Luisa Kremleva 2017 nyarán azzal vádolta meg a Milan védőjét, hogy Marbellán – ahol a nyaralását töltötte a játékos – szexuálisan bántalmazta őt.

A hölgy azt állította, Theo Hernándezzel barátok, és együtt megittak néhány italt. Ezután a Real Madrid korábbi játékosa azt javasolta, hogy menjenek ki a klub előtti parkolóba, mert néhány kulcsot vissza kell vinnie a kocsijába. Mindketten beszálltak a francia Porschéjába, ahol szexuális tevékenységbe kezdtek, de a fiatal nő kérte a játékost, hogy fejezzék be, de elmondása szerint ennek nem tett eleget a futballista. Ezt követően – a vallomás szerint – dulakodni kezdtek, ami percekig tartott. Hernández folytatta a zaklatást, majd ezt követően kidobta a lányt a kocsiból, aki térddel a betonnak esett.

A spanyol hatóságok azonban a nyomozás során kiderítették, hogy hazudott a vallomásában a 24 éves hölgy. A biztonsági kamera felvételei is ellentmondottak Kremlava szavainak, illetve nőgyógyászati vizsgálat után kiderült, hogy volt szexuális kapcsolat a felek között – ahogy ezt Hernández nem is tagadta –, azonban erőszakra és drogra utaló jelet nem találtak, így az összes vádat visszafordították a hölgyre, akit hamis vád miatt őrizetbe vettek, és börtönbüntetést kérnek rá.

A szóban forgó hölgy Instagram-oldala:

 

Feliz semana a todos!

Welcome back to Instagram. Sign in to check out what your friends, family & interests have been capturing & sharing around the world.




 

Welcome back to Instagram. Sign in to check out what your friends, family & interests have been capturing & sharing around the world.


 

 

Legfrissebb hírek

Három tizenegyes, hat gól: helytállt a Valladolid, de a vereséget nem kerülhette el Madridban

Spanyol labdarúgás
18 órája

A harmadik percben már vezetett, mégsem nyert a Betis

Spanyol labdarúgás
2025.04.13. 22:58

Mbappé piros lapot kapott, a Real Madrid Camavinga bombájával nyert az Alavés vendégeként

Spanyol labdarúgás
2025.04.13. 18:14

Menesztették a Sevilla edzőjét, már meg is van az utód

Spanyol labdarúgás
2025.04.13. 12:42

Nem brillírozott a Barcelona, egy öngóllal viszont begyűjtötte a három pontot

Spanyol labdarúgás
2025.04.12. 22:57

Egy gyors ellentámadás, egy potya – a Mallorca nyert San Sebastiánban

Spanyol labdarúgás
2025.04.12. 20:20

A Valencia egygólos győzelemmel megelőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2025.04.11. 23:09

Elutasították az Osasuna óvását, fellélegezhet a Barca; A pamplonaiak fellebbeztek

Spanyol labdarúgás
2025.04.11. 17:06
Ezek is érdekelhetik