Minimum nyolc bankot rámolt ki az egykori világbajnok

Vágólapra másolva!
2013.06.12. 11:44
null
James Page a ring után a való világban is padlóra került (Fotó: Action Images)
James Page egy K. O.-vereséggel végződő újrakezdési kísérletet követően nézett új munka után. Jöhet a börtönbajnokság.

Az FBI letartóztatta az egykori váltósúlyú világbajnok James Page-et, aki a gyanú szerint egy és ugyanaz a „Nyakig Gombolt Bandita” néven ismert, legkevesebb nyolc bank kirablásáért felelős bűnelkövetővel. A szervek március óta körözték az említett személyt, aki Kaliforniában követte el a szóban forgó bűncselekményeket. Page-et, aki korábban már egy 10 éves börtönbüntetés alatt megtapasztalhatta, milyen mellékhatásai vannak egy bankrablásnak, végül Oaklandben fogták el, és jelenleg is Kaliforniában tartják őrizetben.

A bunyós egyébként 2001-ben, az Andrew „Six Heads” Lewistól elszenvedett K. O.-vereség után fejezte be karrierjét, ám tavaly novemberben megpróbálkozott a visszatéréssel – vesztére. Negatív mérlegű ellenfele ugyanis mindjárt a második menetben rövidre zárta a találkozót, egyben Page karrierjének esetleges folytatásáról szőtt álmait is. A WBA egykori váltósúlyú világbajnoka nyilván ennek hatására is nézett más pénzkereseti lehetőség után, amit, ahogy a mellékelt ábra mutatja, végül a kétségkívül profitábilis, ám némileg kockázatos bankrablásban talált meg.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik