Rettenetes történet – Csurka Gergely publicisztikája

Bármennyire is derűsen lobog az olimpiai láng, Pjongcsangban ménkű hideg van. Különösen a világ sportjában rendet tartani hivatott három legfőbb szerv, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) és Sportdöntőbíróság (CAS), valamint vezetői között vált igen fagyossá a viszony az elmúlt napokban. Természetesen az orosz doppingügy kapcsán született döntések miatt. A nyomukban támadt adok-kapok meglehetősen rémes képet fest az elvben feddhetetlen, sportberkekben – elvben – a bizalom szinonimáját jelentő szervezetekről. És ez egy fagyott vízcseppnyit sem megnyugtató.

Nyilván az egész egy globális játszma része, az angolszász befolyás alatt álló WADA anno a meldonium tiltólistára helyezésével már odapörkölt az oroszoknak (a keleti végeken ezt nagyjából úgy szedik, mint mifelénk az aszpirint), ezzel szépen alávágtak néhány sztársportolónak (Sarapova, Jefimova). Ezután robbant a moszkvai laborbomba, ám itt is igazából csak tanúvallomásokra alapoznak, nem véletlen, hogy a NOB több mint másfél éve birkózik a moszkvai doppingminta-manipulációval. Rio előtt nem is mertek dönteni, rátolták a nemzetközi sportszövetségekre a felelősséget, mondják ki ők, akarnak-e oroszokat a sportágukban a játékokon vagy sem. Aztán két részletben publikálták a botrány mélységeit feltáró McLaren-jelentést, igaz, akad, aki szerint a készítők szándékainál erősen tetten érhető a „ha kalapács van a kezedben, mindent szögnek nézel” alapvetés. Ehhez képest egy teljes évbe telt, amire a NOB megszülte az újabb súlyos határozatot, és kompletten kipakolta a téli olimpiáról az oroszokat. Igaz, pusztán mint nációt és a bűnösként definiált sportolókat, a tisztának vélteket beengedték – a megnyitón éppenséggel úgy tetszett, mintha mi sem történt volna, elvégre az ötkarikás zászló alatt éppen annyian vonultak, mint az oroszok.

Az egész szcenárió 72 órával a rajt előtt kapott gellert, amikor is a CAS nyilvánosságra hozta a fellebbezések kapcsán született ítéleteit: 28-at rehabilitáltak, visszajárnak nekik a Szocsiban szerzett érmek, 11 esetben pedig az életfogytig szóló eltiltást annullálták.

A NOB még csak meg sem próbált jó képet vágni az egészhez, Thomas Bach elnök sajtótájékoztatón kerek perec közölte, hogy levegőt nem kapnak a döbbenettől. Nem sokkal később a WADA-vezérkar nyilatkozatban biztatta a NOB-ot arra, hogy hahó, tessenek fellebbezni a svájci legfelsőbb bírósághoz, mert amit a CAS művel, az túlmegy minden határon.

Hogy mi van?

Ott kezdődik, hogy Rio előtt a NOB és a WADA vívott kedélyesnek cseppet sem mondható csörtét, hiszen az egész orosz ügyet a nyugati média borította ki, a WADA-ban meg csupán néztek, mint hal a szatyorban, hiszen az általuk akkreditált moszkvai laborban ment a nagyüzemi mintahamisítás, kisablakokon át ki-be adogatott lombikokkal, dokumentációk meghamisításával – mindig is tudtuk, a nomád keleti végeken a jó öreg manuális ügyvitelben jóval nagyobb lehetőségek vannak, mint az Elbától nyugatra a sok idióta mikrocsip, komputer, mágneskártya világában. Szóval 2016 nyarán a NOB odapirított az oroszok kisöprését szorgalmazó WADA-vezéreknek, hogy lesznek szívesek letekerni magukon a hangerőt, mert ha észnél lettek volna, akkor 1. nem fajul eddig az egész; 2. nem néhány nap marad egy olyan irdatlan horderejű döntésre, mint hogy a világ vezető sportnagyhatalmát kivágják-e egy nyári olimpiáról vagy sem.

Most meg épp az elvben minden gyanú felett álló CAS a fekete seggű.

Mondjuk, nem zörög a haraszt… Az már tavaly elhangzott mértéktartó körökben (a WADA sportolói bizottsága egyenesen kommünikében követelte), hogy a Sportdöntőbíróságnál jóval körültekintőbben kellene kiválasztani az eljáró tanácsok tagjait.

Nos, most kiderült, nem véletlenül ment a célozgatás. Merthogy az eltiltott orosz téli olimpikonok ügyét ki is tárgyalta? Michael Geistlinger professzor Ausztriából, a német Dirk-Reiner Gerkensszel párban. Mindketten elismert jogászok, neutrálisnak hitt külső szemlélők szerint is briliáns elmék. Továbbá a Nemzetközi Sílövőszövetség egykori főemberei. Miről ismerszik meg ez a szervezet? Hihetetlenül szoros kapcsolatokat ápol az oroszokkal, hiszen ott a sportág nagy megbecsültségnek örvend, remek eseményeket lehet rendezni, hogy egyéb összefüggésekről ne is beszéljünk. Ezen túlmenően Geistlinger professzor nem sokkal a McLaren-jelentés napvilágra kerülése után egy jogászújságban, mondjuk úgy, feltörölte a padlót a dokumentum szerzőivel, mondván, meglehetősen tendenciózusak a megállapításaik, jelentős bíróság előtt aligha állna meg az egész tákolmány. Ja, és mellesleg előbányászták a derék professzor egyik korábbi megnyilvánulását, amely szerint nem kell Putyint csesztetni, teljesen jogosan foglalták vissza a Krím-félszigetet Ukrajnától.

Most pedig ő döntött a NOB által eltiltott oroszok sorsáról, akiket a McLaren-jelentés alapján döngöltek a hóba.

Egyébként még az sem zárható ki, hogy az ítélet helytálló, hiszen a jog asztalánál elvben mindenki egyformán foglalhat helyet, és a koronatanú főlaboránst, Rodcsenkov doktort most vetették először keresztkérdések alá az orosz sportolók (állam…) által fizetett, még a NOB és a WADA jogászainál is rafkósabb angolszáz ügyvédek. Csak hát a látszat. Hogy biztosan semleges volt-e a bíró…

Szóval az egész történet úgy, ahogy van, rettenetes.

A tiszta sportolók szemszögéből önmagában borzalmas, hogy az elmúlt évtized három legnagyobb doppingbalhéja, a Balco-laborban gyártott, a legmenőbb sprinterek hajtóanyagaként ismertté vált THG lelepleződése, Lance Armstong bukása, illetve a „Nagy Orosz Kokszmizéria” kizárólag külső súgásnak/borításnak köszönhetően indult el. A WADA és a nemzeti ügynökségek képtelenek voltak pozitív mintával elkapni a bűnösöket. Egy öltözőpadlón felejtett injekciós tű, egy mindenben és mindenkiben csalódott csapattárs, illetve két borítani kész sportoló és egy betársuló, azóta az amerikai tanúvédelmi program keretein belül reszkető laborfőnök – ha ők nincsenek, simán virágzik a THG-biznisz, Armstrongnak szobrot állítanak a Champs d’Elysées-n, Pjongcsangban pedig orosz zászló alatt bevonuló csaló- és sífutógépek parádéznak a megnyitón, aztán meg a versenyeken.

Bónuszként itt van ez a kissé kínos CAS-incidens – bár órákkal a rajt előtt egy másik tanács végül arról döntött, hogy a felmentetteket azért nem engedik indulni… –, a NOB pjongcsangi közgyűlésén pedig mindezek lenyomataként olyan verbális csörték zajlottak igen tekintélyes tagok között, amihez fogható pengeváltásokra még az ötkarikás mozgalmat évtizedek óta követő értők sem emlékeznek.

Persze moralizálhatunk még órákon át, ám ha realisták akarunk lenni, igazán feltehető a kérdés: tényleg azt hisszük, hogy majd éppen a sportmozgalom csúcsain találunk minden gyanú felett álló embereket? A NOB etikai bizottságát vezető Ban Ki Mun egykori ENSZ-főtitkár által vezetett vizsgálat részletei még nem is ismertek, holott van szennyes a kosárban bőven: a 2016-os és 2020-as olimpiai pályázatokhoz köthető megvesztegetések, plusz Lamine Diack volt IAAF-elnök és NOB-tag személyes érintettsége doppingügyek eltussolásában. Ez is… Primo Nebiolo sem volt anno egy matyó hímzés a Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség, az IAAF élén, de amit Diack engedett meg magának (és a dollármilliókat lenyúló fiacskájának) a világ egyik legfontosabb sporttestületének vezetőjeként, az a minősített hányinger kategóriája. És mehetnénk tovább, hogy kik vigyorogtak és vigyorognak még ma is NOB-tagként, majdhogynem földig illett hajolni előttük, ha megjelentek, olykor úgy festett, hozzájuk képest XIV. Lajos egy szerény műkedvelő volt a maga kedves kis versailles-i kertes vityillójában.

Mégis, amíg nem löttyen ki a bili, mindenki úgy tesz, mintha minden a legnagyobb rendben lenne ezekkel. Mosoly, kézfogás, dicsérő szavak, plecsnik a mellre, aranyláncok a nyakba.

Magam azt sem zárnám ki, hogy egy közepesen isteni színjáték zajlik az orrunk előtt: az oroszokkal senki sem mer igazán összefeszülni, hiszen náluk nem nézik a költéseket, bármikor oda lehet vinni nagyobb versenyeket, amelyeket működő nyugati demokráciák egyre kevésbé vállalnak (Kína is szent tehén emiatt, teszem hozzá). Ezért diszkréten megbeszélték Putyinnal, hogy ha már ennyire túlzásba estek doppingfronton, akkor ennek valamiféle nyoma lesz, de teljesen nem fogják kirúgni őket, a CAS-ban meg lesz emberük, aki tisztára sikál annyi dobogóst, hogy megint az oroszok vezessék a szocsi éremtáblát. Annyit kérünk, Vlagyimir, fogadjátok el, hogy most nincs orosz zászló, és hogy a felmentetteket már nem engedjük indulni. Rendben?

Nu hárásó, mondták a vonal túlsó végén, és mindenki megnyugodott. Már néhány angolszászt kivéve, akiknek más volt a neveltetésük, ők egy kicsit óbégattak különféle mikrofonokba, de ennyi zajt ki lehet bírni, ez úgymond a csomag része.

Különben is, zajlanak a játékok, lobog az ötkarikás lobogó és az olimpiai láng, nincs is ennél szebb, magasztosabb, felemelőbb. Ugye?