Erdők és emberek – Berta Mihály publicisztikája

„Az emberélet útjának felén, egy nagy sötétlő erdőbe jutottam, mivel az igaz útat nem lelém” – írja Dante Alighieri (magyar „szinkronhangja” Babits Mihály) az Isteni színjáték elején. Midlife crisis, drága barátom, midlife crisis, súgnánk Dante fülébe, már ha Vergilius helyett minket kért volna fel őkelme szakértő-kísérőnek a Másfél millió lépés a másvilágon című ismeretterjesztő filmjének forgatásához. Bár a 700 éves (grandiózus) vállalkozás végeredményét elnézve az eredeti páros is egész jól elboldogult. Módszerük lényege: kutyaharapást szőrével, avagy kapuzárási pánikot kapunyitással – vö. „ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel”.

„Az emberélet útjának felén egy nagy sötét erdő jutott belém: a születő halálnak tudata” – ezt meg Devecseri Gábor rég elfeledett magyar költő és klasszika-filológus, mások mellett az Odüsszeia és az Iliász zseniális fordítója írta a kórházi ágyán fekve, miközben fogalma sem volt róla, hogy a betegség, amellyel kezelik, nemcsak gyógyíthatatlan, halálos is. Helyesebben Devecseri Gábor, az ember nem tudta, Devecseri Gábor, a költő ellenben tisztán és csalhatatlanul érezte, mivelhogy a líra sűrű szövésű szitáján csak az igazság szüremlik át.

De vajon mit írna az a sportoló, aki az emberélet (esetünkben: sportkarrier) útjának felén egy nagy sötét erdőbe jutott, vagy épp az erdő őbelé? Csak az elmúlt hetekből akad két, szerintünk releváns példa.

Itt van mindjárt a brit női gyeplabda-válogatott, most már csak korábbi menője, Alex Danson-Bennett, aki a minap jelentette be, hogy felhagy az élsporttal és visszavonul, mert az egészségi állapota és a józan ész is ezt diktálja. A 34 esztendős játékos egyáltalán nem számított még idősnek sportágában, de ha nem is tervezett volna már hosszú távra a gyeplabdával, az olimpia évében akkor is igen nyomos érv kell a címvédő (!) együttes csapatkapitányától (!!) és válogatottsági rekorderétől (!!!) egy ehhez fogható hátraarchoz. De Alex Danson-Bennettnek elég nyomós indoka volt. A riói arany mellett egy londoni ötkarikás bronzot is a gyűjteményében tudó gyeplabdázónál tavalyelőtt ütött be a krach. 2018-ban Kenyába ment a vőlegényével, Al Bennett-tel (akihez, ahogy az a nevéből is kikövetkeztethető, azóta hozzáment feleségül) vakációzni. A férfi az egyik délelőtt valami vicceset mondott szerelmének, aki ezt annyira szórakoztatónak találta, hogy a féktelen hahota közben önkéntelenül hátracsapta a fejét – tegye fel a kezét, akiből még nem szakadt ki így nevetés. Csakhogy Alex Danson háta mögött nem valamelyik nemzeti park füves-szavannás ligete, nem is a tengerpart homokja, hanem egy betonfal volt. Beverte a fejét, és súlyos agysérülést szenvedett. Nehéz időszak következett. „Olyan volt, mintha minden érzékszervem fel akarna robbanni” – mondta később az angol válogatottban 203-szor, a brit csapatban 103 alkalommal szereplő meccsrekorder, aki azt is elárulta, hogy a balesetet követően hónapokig egész nap csak feküdni tudott, és az is nagy kihívást jelentett neki, hogy a mosdóig eljusson valahogy. Volt, amikor szó szerint nem találta a szavakat, mert nem jött ki hang a torkán, máskor „csak” nem tudta elviselni a fényt, a hangot, az érintést... Egyszóval semmit. Tizennyolc évet adott a magáéból a gyeplabdának, hogy 18 hónap kihagyás után az idén januárban megpróbálkozzon a visszatéréssel – Tokió túl közeli és túlságosan csábító volt ahhoz, hogy a kvalifikációt tavaly megszerző brit csapat kapitánya ne tegyen egy próbát. Ám gyorsan kiderült, hogy úgy már nem fog menni, mint a fejsérülése előtt, annál gyengébben meg Danson-Bennett nem akart teljesíteni. Meg aztán a rásérülés rizikófaktorát is túl nagynak találta.

Az a gyanúnk azonban, nemcsak a – nem véletlenül nem használtuk a tragédiája kifejezést – balesete miatt döntött így, hanem a testvérével történt szörnyűség miatt is. Mert ami 2019-ben esett meg az Alexnél három évvel fiatalabb Danson lánnyal, Claire-rel, az igazi tragédia! Az ugyancsak élsportoló, triatlonos húg nem sokkal azután, hogy megnyerte a tavalyi Európa-bajnokságon a 30–34 év közötti korosztály női versenyét, egy kerékpárosedzés közben összeütközött egy traktorral. Túlélte, de a kilences csigolyája olyan súlyosan sérült, hogy deréktól lefelé megbénult. „Megváltozott a fontossági sorrend az életemben” – summázta a volt gyeplabdakapitány, aki az önként fújt visszavonulóval talán abból az erdőből is kikeveredik.

Őszintén reméljük, hogy ugyanez lesz majd az osztályrésze az amerikai alpesi síző Mikaela Shiffrinnek is, aki jelenleg szintén bent baktat a sűrűjében. A 25. születésnapját a jövő pénteken ünneplő, helyesebben nem ünneplő sportolónőnek minden előzetes várakozás szerint élete idényét kellene futnia ebben az évadban. Kétszeres olimpiai és négyszeres világbajnokként szerezhette volna meg negyedik összetett világkupa-elsőségét. A világversenyen nyert aranyak száma viszont éppúgy nem változik, mint az összetettért kapott kristálygömböké – jelen állás szerint ugyanis Shiffrin elengedte ezt az idényt a besöpörhető címekkel együtt. Pedig Lindsey Vonn kódolt és Marcel Hirscher váratlan 2019-es visszavonulása után ő maradt a legfényesebben ragyogó csillag az alpesi sí világában, egyszersmind a legesélyesebb, aki megdöntheti majd (a nem is olyan távoli jövőben) a legendás Ingemar Stenmark 86 egyéni világkupagyőzelmet számláló csúcsát. Vonn, aki éppen e rekord átírása miatt vállalt extrém kockázatot az agyonszakadt szalagjaival, nem járt sikerrel, 82-nél megállt, Hirscher 67-nél tette le a lécet, a hozzájuk képest „kisiskolásnak” számító Shiffrinnek viszont már most van hatvanhat első helye. És lehetne akár hetven is, hiszen a már nem csak a technikai számokban remeklő amerikai nagymenő január végéig hat szezonbeli vk-viadal után fogadhatta a kollégák gratulációját.

Aztán váratlanul meghalt az édesapja.

Az altatóorvosként dolgozó 65 éves Jeff Shiffrin február elején hunyt el egy otthon elszenvedett fejsérülés következtében, hogy pontosan hogyan, arról csak meg nem erősített hírek vannak, de bárhogy is történt, a halál tényén úgysem változtat. Az akkor épp Európában tartózkodó lánya a versenyekre őt elkísérő édesanyjával együtt azonnal hazautazott Coloradóba, és otthon is maradt, mert képtelen volt a síelésre koncentrálni, ahhoz túl mély volt a gyásza, ami érthető is; egy szalagszakadás vagy egy kicsúszás is rettentően tud fájni, de mi az egy szülő elvesztéséhez képest. Főleg, mert nem sokkal korábban a 98 esztendős nagymamája is meghalt. A január 26. óta nem versenyző, azóta kilenc világkupafutamot kihagyó Shiffrin aztán megszólalt, és bejelentette, visszatér Európába, hogy közelebb legyen a még hátralévő két versenyhelyszínhez, a svédországi Aréhoz és az olaszországi Cortina d'Ampezzóhoz, már ha utóbbi egyáltalán rendezhet versenyt a koronavírus-járvány miatt. Bár Shiffrin sem tudja még, hogy lesz-e ereje lécre állni. „Nem ígérek semmit, és ha vissza is térek, nem lesznek nagy céljaim, csak szeretnék néhány jó kanyart teljesíteni, ő ugyanis minden győzelmem után csak annyit kérdezett, volt-e néhány jó fordulóm” – tette hozzá a papára utalva, de nyitva hagyva a visszatérése kapuját. Mondandójával ugyanakkor azt is nyomatékosította, jelen pillanatban nemhogy Stenmark örökrekordjának megdöntése vagy a sorozatban negyedszerre megszerezhető összetett világkupa nem érdekli, de talán még az sem hozná lázba, ha megígérnék neki, hogy a top 10-ben végez a következő futamán. Viszont azt is jelezte, bár látja még a fától az erdőt, van ereje, kitartása s talán hite is visszafordulni és megkeresni a kivezető ösvényt, hogy – amint egy másik magyar költő mondja – elérjen a napsütötte sávig.