Az asszony ingatag – Deák Zsigmond publicisztikája

Sétálgatunk a sportcsarnokban az egyszeri teniszedzővel, aki épp hazája női válogatottját gardírozza a patinás nemzetek közötti csapatviadal aktuális kiírásában. Szóba kerül első számú játékosa ingadozó formája, erre szinte kitör belőle:

„Nehogy azt hidd, hogy ez a szakmai munkán múlik! Innen, ezen a szinten már nem az edzésen, hanem fejben dől el minden! Ha olyanja van, majdnem mindenkit megver, ha meg amolyanja, szinte bárkitől kikap, nekem inkább pszichológusi, mintsem edzői szerepem van.”

Épp csak azt nem teszi hozzá, amit annak idején a legendás kézilabdatréner, Laurencz László egy vereség magyarázataként:

„Kettessel kezdődik a személyi számuk...”

Igaz, egyrészt az ellenfél tagjainak is azzal kezdődött, másrészt a tévéinterjúból kimaradt a mester részletes indoklása, amely szerint a sportolónők labilisabbak, kiszámíthatatlanabbak.

Nem szeretném, ha ilyesfajta bevezetést követően gyorsan rám ütnék a hímsovinizmus bélyegét, de való igaz, a világ sportjában uralkodó klasszikus felállás alapján általában a hölgyeknek is férfi az edzőjük, s az ő számára a tanítvány néha bizony megfejthetetlen rejtély, vagy ahogy Verdi Rigolettójában énekli a herceg:

„Az asszony ingatag...”

Mindez Babos Tímea kapcsán jutott az eszembe. Felvetődik a kérdés, ugyan mi gondja-baja lehetne a magyar tenisz jelenlegi kirakatemberének, ha momentán a világon a harmincnyolcadik legjobb abban a tevékenységben, amelyet végez, eddig keresett vele majdnem három és fél millió dollárt (s ez csak a pénzdíj, a szponzori bevétel nincs benne), s februárban megnyerte a budapesti WTA-versenyt?

Lennénk néhányan a helyében, csak nincs hozzá tehetségünk és kitartásunk. Ehhez képest 24 éves honfitársnőnk legutóbb Hollandiában, a 's-hertogenboschi WTA-tornán gyakorlatilag kiborult, s a Nemzeti Sport különböző felületein is közölt drámai beszélgetést folytatott monacói edzőjével, Thomas Drouet-val meccs közben, miután jelezte, feladná a küzdelmet.

„Fel akarod adni, miért? Miért vagyunk itt?” – kérdezte tőle a tréner, majd miután Babos vállvonogatás közepette azt mondta, „nem tudom, miért teniszezem”, így folytatta: „Ne mondd ezt, ne add fel, meg tudod csinálni. Nem állhatsz így hozzá, azt akarom látni, hogy harcolsz. Nem játszhatsz így.”

Babos ugyan tétova kísérletet tett egy „az első szettben próbálkoztam” félmondattal, de edzője folytatta a lelkesítést. „Próbálj meg mindent kihozni a testedből, mondd azt magadnak, hogy gyerünk! Hiszek benned. Meg tudod csinálni, Tímea, nézz rám! Meg fogod csinálni. Nehéz lesz, de menni fog!” Ment is, mert nem adta fel, s legalább tisztessé vált a vereség a holland Arantxa Rus ellen.

Most vonatkoztassunk el attól, hogy mit csinált volna egy férfi teniszező hasonló szituációban (szerintem nem hívja be az edzőt, hanem simán veszít, majd megiszik néhány sört elemzés gyanánt), Babos mindenesetre közleményben kért elnézést a nyilvánosságra került kitöréséért. Aki közelebbről ismer hölgyeket, mondjuk a szűk családi köréből – feleségem, két lányom, nővérem van, a drága anyósomról nem is beszélve –, pontosan tudja, hogy az ilyesmi tetszőleges témában mindennaposnak számít. De ne legyünk igazságtalanok, ez férfiakkal szintén rendszeresen előfordul, nekem például forgalmi dugóban vagy kispályás focimeccsen viszonylag sűrűn gurul el a gyógyszerem, s olyasmit mondok és teszek, ami igen szégyellnivaló. Csak persze egyrészt nem kerül az internet népe elé, másrészt a kutyát sem érdekli.

Babosnak viszont profiként ügyelnie illik az imázsára, és gondolnia a rajongóira, ezért kellett leírnia:

„Nagyon sajnálom a mérkőzésen történteket, és persze nem vagyok büszke erre! Elég nehéz időszakon megyek keresztül a pályafutásomban, ám ez nyilván nem lehet kifogás és mentség a viselkedésemre. Tudom, hogy hibáztam! De azt is tudom, hogy lehet és kell is tanulni ebből a hibából. Dolgozni és menni kell tovább előre! Köszönöm azok támogatását és biztatását, akik támogatnak és megpróbálnak segíteni! Igyekszem, és mindent meg is teszek azért, hogy minél több örömöt szerezzek a teniszemmel a szurkolóimnak! (...) Edzőmmel, Thomas Drouet-val a mérkőzés alatt és miatt sem romlott meg a kapcsolatom, semmilyen formában! Próbált akkor is segíteni. Tisztában vagyunk azzal, hogy ez nehéz időszak, de egy csónakban evezünk, azonosak a céljaink és az elképzeléseink! Nyilván nem volt boldog a mondatommal, ám próbálunk együtt javulni és fejlődni. Ahogyan megtettük korábban is. A múlt az a múlt. Most már előretekintünk, és dolgozunk tovább!”

A legtöbb motivációs tanácsadó csettintene erre a kinyilatkoztatásra, bár mindezt a menedzsment a játékos hivatalos honlapján némi szerepzavarba kerülve megfejelte egy a sajtónak szóló kritikával.

Józan ésszel belegondolva az ilyesmi enyhén szólva kontraproduktív, hiszen ettől ritkán válik jóindulatúvá az egyébként szenzációhajhász firkász, de erre nyilván majd maguktól is rájönnek a Babos-team tagjai. Akinek nem inge, ne vegye magára, mi nem is vettük, hanem inkább Babosék óhajának megfelelően interjút kértünk és kaptunk. Méghozzá őszintét, mélyet, amelyből többek között kiderül, hogy honfitársnőnk bevallottan gödörben van, de nem gondol az edzőváltásra, és idény közben is dolgozik, mint (már elnézést a kifejezésért) az állat. Nem vagyok szakember, de lehet, utóbbiból lehetne okosan visszavenni, s valami kis „bűnözéssel” kiengedni a gőzt, bár ekkor felvetődhet a bűntudat érzése, ahogy Timi is említi.

Nehéz tehát megtalálni a helyes utat, a profi tenisz folyamatosan és iszonyatos sebességgel forgó mókuskereke pedig azonnal bünteti az eltévelyedést. A sportági cirkusz hatalmas testi-lelki terhe alatt nő a pálma, de megtörténhet, hogy kiszárad, ha nem megfelelően tápláljuk. Babosnak már voltak hasonló mélypontjai, ingadozásai, 2014-ben például a hazai Fed-kupa-tornán megverte a top 10-es román Simona Halepet, előtte és utána viszont rendre csak a vereségeket gyűjtögette. Az akkori idény WTA-viadalait nyolc első körös kudarccal kezdte, most sorozatban hét zakónál jár, miközben a gyógyírt a páros jelentheti neki, csakúgy, mint három éve. Kiváló lehetőség ez a műfaj sikerélményt gyűjteni, a megtépázott önbizalmat helyrehozni, miközben a sokat emlegetett pszichológiai segítség is jól jön, akár „igazi” szakembertől, akár az edzőtől.

Nem szégyen az ilyesmi, lehet, hogy egy érett klasszisokból álló férficsapatnál nincs szükség rá (lásd a szolnoki pólósok idei példáját, akik maguk között oldották meg a kohéziót, a motivációt, s bajnoki cím, kupagyőzelem, BL-diadal lett a vége), de – hogy megint férfipéldát mondjunk – a birkózó Lőrincz Viktornak elkélt a szakavatott lelki segítség ahhoz, hogy a riói olimpián őt ért méltánytalanságot feldolgozza. Sikerült, meg is nyerte az újvidéki Európa-bajnokságot.

Babos Tímeának sincs miért aggódnia, ráadásul sportága sűrű versenynaptára nemcsak tehertételt, hanem hétről hétre folyamatos javítási lehetőséget nyújt neki. Lőrincznek 2020-ig kell várnia az újabb olimpiára, Babosnak csak néhány napot a következő Grand Slam-tornára. Előfordulhat, hogy mai számunk „baboskendős” publicisztikájának és interjújának egy része Wimbledonban idejét múlja.
Nem fogunk tiltakozni.

„Nehogy azt hidd, hogy ez a szakmai munkán múlik! Innen, ezen a szinten már nem az edzésen, hanem fejben dől el minden! Ha olyanja van, majdnem mindenkit megver, ha meg amolyanja, szinte bárkitől kikap, nekem inkább pszichológusi, mintsem edzői szerepem van.”

Épp csak azt nem teszi hozzá, amit annak idején a legendás kézilabdatréner, Laurencz László egy vereség magyarázataként:

„Kettessel kezdődik a személyi számuk...”

Igaz, egyrészt az ellenfél tagjainak is azzal kezdődött, másrészt a tévéinterjúból kimaradt a mester részletes indoklása, amely szerint a sportolónők labilisabbak, kiszámíthatatlanabbak.

Nem szeretném, ha ilyesfajta bevezetést követően gyorsan rám ütnék a hímsovinizmus bélyegét, de való igaz, a világ sportjában uralkodó klasszikus felállás alapján általában a hölgyeknek is férfi az edzőjük, s az ő számára a tanítvány néha bizony megfejthetetlen rejtély, vagy ahogy Verdi Rigolettójában énekli a herceg:

„Az asszony ingatag...”

Mindez Babos Tímea kapcsán jutott az eszembe. Felvetődik a kérdés, ugyan mi gondja-baja lehetne a magyar tenisz jelenlegi kirakatemberének, ha momentán a világon a harmincnyolcadik legjobb abban a tevékenységben, amelyet végez, eddig keresett vele majdnem három és fél millió dollárt (s ez csak a pénzdíj, a szponzori bevétel nincs benne), s februárban megnyerte a budapesti WTA-versenyt?

Lennénk néhányan a helyében, csak nincs hozzá tehetségünk és kitartásunk. Ehhez képest 24 éves honfitársnőnk legutóbb Hollandiában, a 's-hertogenboschi WTA-tornán gyakorlatilag kiborult, s a Nemzeti Sport különböző felületein is közölt drámai beszélgetést folytatott monacói edzőjével, Thomas Drouet-val meccs közben, miután jelezte, feladná a küzdelmet.

„Fel akarod adni, miért? Miért vagyunk itt?” – kérdezte tőle a tréner, majd miután Babos vállvonogatás közepette azt mondta, „nem tudom, miért teniszezem”, így folytatta: „Ne mondd ezt, ne add fel, meg tudod csinálni. Nem állhatsz így hozzá, azt akarom látni, hogy harcolsz. Nem játszhatsz így.”

Babos ugyan tétova kísérletet tett egy „az első szettben próbálkoztam” félmondattal, de edzője folytatta a lelkesítést. „Próbálj meg mindent kihozni a testedből, mondd azt magadnak, hogy gyerünk! Hiszek benned. Meg tudod csinálni, Tímea, nézz rám! Meg fogod csinálni. Nehéz lesz, de menni fog!” Ment is, mert nem adta fel, s legalább tisztessé vált a vereség a holland Arantxa Rus ellen.

Most vonatkoztassunk el attól, hogy mit csinált volna egy férfi teniszező hasonló szituációban (szerintem nem hívja be az edzőt, hanem simán veszít, majd megiszik néhány sört elemzés gyanánt), Babos mindenesetre közleményben kért elnézést a nyilvánosságra került kitöréséért. Aki közelebbről ismer hölgyeket, mondjuk a szűk családi köréből – feleségem, két lányom, nővérem van, a drága anyósomról nem is beszélve –, pontosan tudja, hogy az ilyesmi tetszőleges témában mindennaposnak számít. De ne legyünk igazságtalanok, ez férfiakkal szintén rendszeresen előfordul, nekem például forgalmi dugóban vagy kispályás focimeccsen viszonylag sűrűn gurul el a gyógyszerem, s olyasmit mondok és teszek, ami igen szégyellnivaló. Csak persze egyrészt nem kerül az internet népe elé, másrészt a kutyát sem érdekli.

Babosnak viszont profiként ügyelnie illik az imázsára, és gondolnia a rajongóira, ezért kellett leírnia:

„Nagyon sajnálom a mérkőzésen történteket, és persze nem vagyok büszke erre! Elég nehéz időszakon megyek keresztül a pályafutásomban, ám ez nyilván nem lehet kifogás és mentség a viselkedésemre. Tudom, hogy hibáztam! De azt is tudom, hogy lehet és kell is tanulni ebből a hibából. Dolgozni és menni kell tovább előre! Köszönöm azok támogatását és biztatását, akik támogatnak és megpróbálnak segíteni! Igyekszem, és mindent meg is teszek azért, hogy minél több örömöt szerezzek a teniszemmel a szurkolóimnak! (...) Edzőmmel, Thomas Drouet-val a mérkőzés alatt és miatt sem romlott meg a kapcsolatom, semmilyen formában! Próbált akkor is segíteni. Tisztában vagyunk azzal, hogy ez nehéz időszak, de egy csónakban evezünk, azonosak a céljaink és az elképzeléseink! Nyilván nem volt boldog a mondatommal, ám próbálunk együtt javulni és fejlődni. Ahogyan megtettük korábban is. A múlt az a múlt. Most már előretekintünk, és dolgozunk tovább!”

A legtöbb motivációs tanácsadó csettintene erre a kinyilatkoztatásra, bár mindezt a menedzsment a játékos hivatalos honlapján némi szerepzavarba kerülve megfejelte egy a sajtónak szóló kritikával.

Józan ésszel belegondolva az ilyesmi enyhén szólva kontraproduktív, hiszen ettől ritkán válik jóindulatúvá az egyébként szenzációhajhász firkász, de erre nyilván majd maguktól is rájönnek a Babos-team tagjai. Akinek nem inge, ne vegye magára, mi nem is vettük, hanem inkább Babosék óhajának megfelelően interjút kértünk és kaptunk. Méghozzá őszintét, mélyet, amelyből többek között kiderül, hogy honfitársnőnk bevallottan gödörben van, de nem gondol az edzőváltásra, és idény közben is dolgozik, mint (már elnézést a kifejezésért) az állat. Nem vagyok szakember, de lehet, utóbbiból lehetne okosan visszavenni, s valami kis „bűnözéssel” kiengedni a gőzt, bár ekkor felvetődhet a bűntudat érzése, ahogy Timi is említi.

Nehéz tehát megtalálni a helyes utat, a profi tenisz folyamatosan és iszonyatos sebességgel forgó mókuskereke pedig azonnal bünteti az eltévelyedést. A sportági cirkusz hatalmas testi-lelki terhe alatt nő a pálma, de megtörténhet, hogy kiszárad, ha nem megfelelően tápláljuk. Babosnak már voltak hasonló mélypontjai, ingadozásai, 2014-ben például a hazai Fed-kupa-tornán megverte a top 10-es román Simona Halepet, előtte és utána viszont rendre csak a vereségeket gyűjtögette. Az akkori idény WTA-viadalait nyolc első körös kudarccal kezdte, most sorozatban hét zakónál jár, miközben a gyógyírt a páros jelentheti neki, csakúgy, mint három éve. Kiváló lehetőség ez a műfaj sikerélményt gyűjteni, a megtépázott önbizalmat helyrehozni, miközben a sokat emlegetett pszichológiai segítség is jól jön, akár „igazi” szakembertől, akár az edzőtől.

Nem szégyen az ilyesmi, lehet, hogy egy érett klasszisokból álló férficsapatnál nincs szükség rá (lásd a szolnoki pólósok idei példáját, akik maguk között oldották meg a kohéziót, a motivációt, s bajnoki cím, kupagyőzelem, BL-diadal lett a vége), de – hogy megint férfipéldát mondjunk – a birkózó Lőrincz Viktornak elkélt a szakavatott lelki segítség ahhoz, hogy a riói olimpián őt ért méltánytalanságot feldolgozza. Sikerült, meg is nyerte az újvidéki Európa-bajnokságot.

Babos Tímeának sincs miért aggódnia, ráadásul sportága sűrű versenynaptára nemcsak tehertételt, hanem hétről hétre folyamatos javítási lehetőséget nyújt neki. Lőrincznek 2020-ig kell várnia az újabb olimpiára, Babosnak csak néhány napot a következő Grand Slam-tornára. Előfordulhat, hogy mai számunk „baboskendős” publicisztikájának és interjújának egy része Wimbledonban idejét múlja.
Nem fogunk tiltakozni.