Ki van a maszk mögött? – egy világklasszis teniszező története

 

Évek óta tervezgetjük, hogy a Roland Garrost követően elindítjuk sorozatunkat Rafael Nadal pályafutásáról. Általában nem kérdés, hogy a spanyol klasszis nyeri meg a párizsi Grand Slam-tornát, ám minden verseny után közbeszólt egy érv: három héttel később kezdődik a sportág legfontosabb versenye, Wimbledon, amelynek történései akkor is megkérdőjelezhetik a sorozat­indítás helyességét, ha Nadal nyer, úgy meg pláne, ha nem. Ebből a szempontból kapóra jött, hogy a világjárvány miatt a franciák idén májusról szeptember végére halasztották a Roland Garrost, tehát az év második Grand Slam-tornájából az utolsó lett. Amikor eldöntöttük, hogy a Bayern München-sorozat után a spanyol sportoló útjáról írunk heteken keresztül, még úgy tűnt, Nadal 2020-ban már nem lép pályára, ám váratlan fordulatként nevezett a párizsi mestertornára és a londoni világbajnokságra – ezek az események viszont nem olyan kaliberűek, mint a wimbledoni torna, tehát nem befolyásolják sorozatunk tartalmát. Jó, annyiban mégis, hogy újabb mérföldkőhöz érkezett Franciaországban: szerdán honfitársa, Feliciano López ellen megszerezte 1000. győzelmét!

Páratlan karrierje alatt annyi sikert, fantasztikus mérkőzést és fájdalmas vereséget élt át, hogy nem könnyű azt állítani: az idei Roland Garros-diadala volt a legemlékezetesebb szereplése. Hiszen tért már vissza győzelemmel olyan sérülésből, ami másnál a visszavonulást kényszerítette volna ki, nyert lehetetlennek tűnő helyzetből, és ő ünnepelhetett a minden idők legjobbjának tartott teniszmérkőzés végén, a 2008-as Roger Federer elleni wimbledoni finálé után.

A 2020. október 11-én megszerzett trófeája azonban nem csupán egy volt a 86 közül. A koronavírus-járvány okozta bizonytalanság miatt nem vállalta a tengerentúli utazást, kihagyta a US Opent, visszatérésként pedig még az elődöntőig sem jutott Rómában, tehát pályafutása során először utazhatott Párizsba salakos trófea nélkül. A Roland Garroson aztán úgy tűnt, minden és mindenki ellene fordult: lecserélték a játékstílusának leginkább kedvező labdát egy sokkal nehezebbre; a megszokott májusi 25-30 Celsius-fokos hőmérséklet októberre 10-12 fokra csökkent; szinte minden nap esett az eső, fújt a szél; a negyeddöntőben éjjel fél 2-ig kellett teniszeznie; a döntő előtt behúzták a centerpálya tetejét, miközben fedett létesítményben mindössze két tornát nyert meg korábban. Ha mindez nem lett volna elég, ellenfélként megkapta a létező legkeményebbet, Novak Djokovicsot, aki az idényben csupán egyetlen mérkőzést veszített el, azt is azért, mert véletlenül eltalálta a vonalbírót a US Openen és leléptették...

De Nadal – ahogyan karrierje során számtalan alkalommal – leküzdött minden nehézséget, a szerb ellen fantasztikus játékkal nyert, riválisát lesöpörte a salakról. Ezzel a győzelemmel, 20. Grand Slam-trófeájával beérte Federert az örökrangsor élén – de a sajtótájékoztatón arról beszélt, őt nem ez motiválja, nem irigy mások sikereire.

A következő hetekben tehát minden szombaton egy oldalt olvashatnak a Képes Sportban Rafael Nadalról, aki nem csupán a tenisz-, hanem a sporttörténelem egyik legnagyobbja. Hogy ő minden idők legnagyszerűbb teniszezője vagy sem, arról nem készül külön fejezet, mert a spanyol tiltakozna ellene a leghangosabban: minden Grand Slam-döntő előtt és után elmondta, nem lehet úgy élni, hogy az ember állandóan azt figyeli, a szomszédjának nagyobb-e a háza, a televíziója, a medencéje, mindenkinek a maga pályafutásában kell a maximumra törekednie, nem a másokéhoz mérni a saját eredményeit.

Mivel Nadal az egyik legőszintébben nyilatkozó sportoló, és élmény hallgatni az észrevételeit egy-egy mérkőzést követően, minden részben felidézzük három reakcióját, amelynek révén jobban megismerhetjük őt a statisztikákon, rekordokon, trófeákon túl. Többnyire a spanyol újságírókhoz intézett szavaiból válogatunk, mert angolul nem szívesen nyilatkozik a teniszen kívül más témáról, ugyanis nyelvismerete és szókincse saját bevallása szerint szegényes.

A sorozatban elemezzük Nadal Federer és Djokovics elleni elképesztő párharcait, felidézzük hét legemlékezetesebb sikerét, a nagy Grand Slam-győzelmeket, hangsúlyosan a 13 Roland Garros-diadalt. Bemutatjuk, milyen a pályán kívül, tényleg vannak-e babonái, hisz-e Istenben, mennyire családközpontú, és mit csinált gumicsizmában szülővárosa utcáin. Kitekintünk nagybátyja, Toni Nadal szerepére, szakmai stábjára, akadémiájára, magánéletére, üzleti ügyeire. Felkeressük menedzserét, Carlos Costát, akinél kevesen ismerik jobban Nadalt, beszélgetünk az olasz Fabio Fogninivel, az egyetlen teniszezővel, aki kétszettes hátrányból fordított a spanyol ellen Grand Slam-tornán, meghallgatjuk az ukrán Szerhij Sztahovszkijt, aki a saját bőrén is tapasztalhatta, milyen pokolian kemény ellenfél Rafa.

Összességében tehát megpróbáljuk közelebb hozni olvasóinkhoz azt az embert, aki már a világjárvány kitörése előtt is maszkot viselt: rettenthetetlen, erőtől duzzadó teniszező, robotszerű viselkedéssel, megingathatatlan koncentrációval, évtizede ismert mozdulatokkal, szokásokkal – miközben a hétköznapokban kissé szétszórt, jó humorú, kedves, segítőkész és laza férfi.

Akinek ő a kedvenc teniszezője, talán kicsit jobban megismeri a következő hetekben, akit viszont kikerget a világból az adogatás előtti nadrág- és hajigazításával, a sorozat ellenére aligha Nadalnak szurkol majd a 2021-es Australian Openen – ám legalább megérti, miért teszi mindezt a spanyol zseni.

(A következő részben: Tudja, mit gondolt Novak Djokovics Nadalról az első mérkőzésük után?)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2020. november 7-i lapszámában jelent meg.)