Falra mászok

Manapság már semmi sem meglepő, mégis nehezen fogom fel, hogy a birkózás kikerülhet az olimpiai sportágak közül. Pedig a NOB javaslata nem légből kapott: a programbizottság 39 szempontot tartalmazó jelentésének tanulmányozása után a végrehajtó bizottságban nyolc tag arra voksolt, hogy a birkózás kerüljön ki a kiválasztott körből. A testület májusban Szentpéterváron még megváltoztathatja javaslatát, amelyről a NOB közgyűlése szeptemberben Buenos Airesben dönt. Konkrétan: Rio de Janeirót követően van-e értelme még a sportágról beszélni.Manapság már semmi sem meglepő, mégis nehezen fogom fel, hogy a birkózás kikerülhet az olimpiai sportágak közül. Pedig a NOB javaslata nem légből kapott: a programbizottság 39 szempontot tartalmazó jelentésének tanulmányozása után a végrehajtó bizottságban nyolc tag arra voksolt, hogy a birkózás kerüljön ki a kiválasztott körből. A testület májusban Szentpéterváron még megváltoztathatja javaslatát, amelyről a NOB közgyűlése szeptemberben Buenos Airesben dönt. Konkrétan: Rio de Janeirót követően van-e értelme még a sportágról beszélni.

A hagyományok kontra modernség égisze alatt próbálnak kipöcköli néhány régi sportágat, s bevenni újakat. Olimpiai ciklusról ciklusra lehet majrézni, hogy az öttusa, netán az ökölvívás esik ki (nekünk, magyaroknak a hagyományaink okán az is roppant fájó lenne), mert a küszöbön már ott toporognak például a sportmászók és a wakeboardosok. Objektív mérce persze nincsen, az a 39 pont sem egyértelműen az, amelyből a végrehajtó bizottság tagjai kiokosodtak, hiába szerepelt a passzusok között a látogatottság, a népszerűség, a nézettség, s még a doppingérzékenység is. Gyanítom, objektívnek mondott kutatásba, számtalan szubjektív elem került, de a legfontosabb s egyben a legszubjektívebb tényező a pénz. Érdekkörök lobbiznak szerintük objektív (?) érvek mentén, mint izgalom, érdekesség, s még néhány jól hangzó, ugyanakkor nehezen mérhető fogalom kerül a mérleg egyik serpenyőbe, amely egyszer csak nehezebbnek bizonyul, mint a másik (amelyben az öttusa, a boksz és most a birkózás van).

Egy dolgot viszont állítok: itt a hagyományokról, az olimpiai mozgalomról van szó. Amely nem annyira merev, mint gondolnánk, mert ciklusról ciklusra „új” sportágak bukkannak fel a programban, változó sikerrel. A korral persze haladni kell, csak ezt ne hazudjuk annak. Még akkor se, ha ízlések és pofonok különbözőek, ergo a népszerűség is. Mégis kinek az érdeke? – tesszük fel a kérdést, ha bizonyos dolgok mögött elsőre nem látjuk a lényeget. Egyszerű a válasz: minden sportágnak érdeke bekerülnie a programba, s nem csupán a szakmai presztízs okán. Pénz fial pénzt, ugyanakkor azt sem tagadom, a wusut ugyanúgy lehet tiszta szívből szeretni – ami még fontosabb tisztelni –, mint a tradicionálisnak mondott sportágakat. És egy sportág igazi presztízsét az adja, ott van-e a kiválasztottak között. Ezért kell bekerülni a programba. Minden áron.

Aztán a „győztesek” akár röhöghetnek is a markukba. Mert például a közel-keleti pénzvilágon (és a finoman fogalmazva az ezen keresztül mozgatott szervezeteken és megmondóembereken) kívül kinek vagy minek hiányzik a katari futball-világbajnokság?

Az olimpia végső soron attól olimpia, hogy hagyományokkal bír. Ha ezekhez a tradíciókhoz hozzátartozik a birkózás, az a sportmászók pechje. Mint ahogyan a birkózók balszerencséje lenne, ha a falra mászók kapaszkodtak volna az ókori játékok programjába. Erre mondják, ez van – csak éppen a másik tábor szerint ezt nem kell szeretni. Van egyszer az olimpia, a többi sportág az más kávéház. Megalapozottnak mondott indokokkal próbálnak átszökdösni onnan ide, de ez van. Mint az óvodai játékban: szaladgálunk az asztal körül, de kevesebb szék van, mint ahány ember. Ugyanakkor nem mondom, hogy végleg be kell zárni a kaput, mert ez egyrészt antidemokratikus (bár sok minden van a világon, ami az, mégis működik), másrészt eleve kirekesztő. Vallom: bármilyen sportot űzni jobb, mint mondjuk befüvezve csellengeni.

Néhány sportágat a múltja miatt eleve védettnek nyilvánítanék, s ilyen a birkózás is. Az már más kérdés, hogy irritáló a sportágban (sportágból) élők viselkedése, maguktól még egy frappáns ötlet se jött, hogy élvezhetőbb legyen az izzadt férfi (és női) testek egymást gyömöszölése. Nyilván azt gondolták, hogy érinthetetlenek, merthogy már az ókori olimpiák programján is ott voltak. Nos, valahogy ez a szemlélet is irritálhatja a törekvőket, amellett persze, hogy ők a saját sportágukban hisznek.

A birkózás programban maradására két megoldást látok. Az egyik stratégiai, a másik kevésbé, de gyakorlatias. A stratégiai az, ha sportág vezérkara képes a kompromisszumra, s ha kell, teljesen átalakítja a sportág szabályrendszerét. A másik módszer nem ennyire sportszerű, de lehet, hogy eredményesebb: az orosz nem szeret presztízsvereséget szenvedni, és főleg Szentpéterváron nem is szeretne. Ha kell, minden be lesz dobva. Hogy mire gondolok? Mindarra, amit a másik oldal felvonultat annak érdekében, hogy bekerüljön a kiválasztottak közé. Márpedig az oroszok nem ismernek se lehetetlent, se tréfát.

Mániákusan ragaszkodom ahhoz, hogy a sport kultúra része, egy évezredek óta, alatt felépült, felépülő rendszerből ne szedegessék ki egyenként a téglákat, mondván az újak jobbak.

Élni és élni hagyni, tartja a mondás. A bent lévők és a kint lévők is ezt az elvet vallják, csak éppen ellentétes értelemben. Ám mindkét fél tudja, ha van is élet az olimpiai mozgalmon kívül, az nem az igazi. Ez a valódi tét.