Sportkatedrálisok az örökkévalóságnak – az olimpiák építészeti műremekei

PANATHINAIKO-STADION, ATHÉN
Újratervező: Anasztásziosz Metaxász
Építkezés:  i. e. 330

Az első újkori olimpia stadionja nem elsősorban építészeti jelentősége miatt került a sor elejére, hanem az olimpiatörténetben betöltött szerepe miatt. Ráadásul nem is modern építmény, időszámításunk előtt 330-ban az Athéné istennő tiszteletére rendezett Panathénaia sportversenyeire húzták fel, majd Héródész Attikosz marathóni születésű római szenátor kezdeményezésére 144-ben már 50 ezresre bővítették. A kereszténység térhódításával abbamaradtak a sportversenyek, hosszú évszázadokra a Panathinaikót is belepte a föld és a gaz, mígnem 1869-ben feltárták, és a gazdag görög üzletember, Evangélosz Zappasz stadionként használta a következő évek „előolimpiáin”, az úgynevezett Zappasz-játékokon. Az 1896-os első nyári olimpia előtt Anasztásziosz Metaxász tervezői munkájának hála, alapos ráncfelvarráson esett át, és itt rendezték a nem hivatalos 1906-os játékokat is. A 2004-es athéni olimpián az íjászat mellett a maratoni futás céljának adott otthont. Az olimpiai lángnak négyévente ez az utolsó görög állomása, innen indul el a rendező város felé. 1896-ban az atlétika, a birkózás, a torna és a súlyemelés viadalait láthatta a lelátókon összezsúfolódó 80 ezer néző. Ma 45 ezren férnek el benne, de 1968 áprilisában például 80 ezren látták, amint a férfi kosárlabda KEK szabadtéri döntőjében az AEK Athén megveri a csehszlovák Slavia Prahát.

OLYMPISCH STADION, AMSZTERDAM
Tervező: Jan Wils
Építkezés: 1927–1928

Az 1928-as amszterdami olimpián vált ketté a művészeti versenyek építészeti ága épület- és várostervezéssé. Az előbbiben az első „bajnok” a holland építész, Jan Wils lett – mi mással, mint az addigra már átadott amszterdami olimpiai stadionnal... Alapkövét Mecklenburgi Henrik herceg, I. Vilma királynő férje, a mai holland uralkodó, Vilmos Sándor király dédapja tette le. Az úgynevezett „Maratoni” toronyban először égett az olimpiatörténetben a játékok alatt végig a láng, míg ugyaninnen igazi világszenzációként a Philips négy hatalmas modern hangszórója folyamatosan tájékoztatta az amszterdamiakat az eseményekről. Átadásakor 31 600-an fértek el a lelátóin, ám miután a nagy rivális rotterdamiak átadták a De Kuipöt, 1937-ben tervezője a déli és az északi oldalon egy-egy újabb szinttel 65 ezresre bővítette. Wils műve sokáig az Ajax otthona is volt, a Ferencváros itt játszott BL-meccset 1995 decemberében, ám a négyszeres BEK-/BL-győztes amszterdamiak 1996 óta saját, befedhető, 2018-tól Johan Cruyffról elnevezett ArenA-jukban futballoznak. Az Ajax távozása után a stadiont visszabontották, és 2000-ben adták át mai formájában. Napjainkban a maga 22 ezres lelátójával műemlék, amelyben nyáron főleg atlétikai (így a 2016-os szabadtéri Eb-t), télen pedig hosszú pályás gyorskorcsolyaversenyeket (például a 2018-as összetett vb-t), továbbá koncerteket rendeznek, és a holland sportmúzeumnak is otthona.

LOS ANGELES MEMORIAL COLISEUM, LOS ANGELES
Tervező: John és Donald Parkinson
Építkezés: 1921–1923

Az első stadion lesz, amely három olimpiának is a fő helyszíne, hiszen az 1932-es és az 1984-es után a 2028-as játékokat is ebben rendezik meg. Eredendően az I. világháború Los Angeles-i veteránjainak emlékére építették, ám 1968-ban az amerikaiak ezt kiterjesztették valamennyi egykori katonájukra. 1923. május 1-jei átadásakor 954 ezer dollárba (ma nagyjából 14.5 millió lenne) került, hét kisebb-nagyobb modernizálás után a legutóbbi, 2018-as rekonstrukciója már 315 millióba. A híres főkapu fölött ma is gyakran lobog a láng. Nem csupán az amerikaifutball-meccsek alatt gyújtják meg, de a világot megrázó események apropóján is: égett a müncheni merénylet, a Challenger-űrsikló tragédiája, a szeptember 11-i terrortámadás után, de Ronald Reagan és II. János Pál pápa halálakor is, sőt valamennyi olimpia idején lángra lobbantják, vagyis két hét múlva ismét égni fog. Az 1984-es játékokra a főbejárat előtt felavatott bronzszobor férfi és női alakjához Terry Schroeder amerikai vízilabdázó és Jennifer Inniss guyanai atléta állt modellt. Hagyományosan a USC Trojans NCAA-csapatának az otthona, de például 2019-ig ideiglenesen a Los Angeles Rams NFL-együttese is itt játszott. Lelátói kapacitása a legutóbbi felújítás óta 77 500 néző.

 

OLYMPIASTADION, BERLIN
Tervező: Werner March, Albert Speer
Építkezés: 1934–1936

Berlin eredetileg már 1916-ban szeretett volna olimpiai házigazda lenni, a tervet azonban elfújta az első világháború. A másodikat már a németek robbantották ki (1945 májusában, napokkal a fegyverletétel előtt az Olympiastadion körüli harcokban is kétezer Hitlerjugend veszítette az életét...), előbb azonban megrendezték a hőskor leggrandiózusabb olimpiáját – a kor leggrandiózusabb stadionjában.

Werner March (az olimpia művészeti versenyében aranyérmes lett) terveit Adolf Hitler főépítésze, majd minisztere, a modern Berlin atyja, a később a nürnbergi perben egyedüli vádlottként a felelősségét elismerő és 20 évet a spandaui börtönben töltő Albert Speer alakította át. Megnyitásakor 100 ezren is bezsúfolódtak, az 1974-es, majd mai formájában a 2006-os vb-re is átalakították, itt rendezték tizenöt éve az olasz–francia vb-döntőt, amelyben Zinédine Zidane mellkason fejelte Marco Materazzit, és a 2011-es női labdarúgó-vb-n telt ház előtt a német–francia csoportmeccset is – ma 74 475-en férnek be, és Dárdai Pál Herthájának az otthona. 1985 óta a Német Kupa döntőjét is itt (1990-ig Nyugat-Berlinben...) játsszák.

JOJOGI-CSARNOK, TOKIÓ

Tervező:  Tange Kenzo
Építkezés:  1963–1964

A második világháború vesztes nemzetei közül Japán olimpiarendezőként 1964-ben mutathatta meg, hogyan sikerült talpra állnia (az olaszok, azaz Róma 1960-ban, a németek München révén 1972-ben kaptak esélyt erre), és Tokió a külsőségekben is emlékezetes játékokat rendezett. Az olimpia egyik szimbóluma a japán építészzseni, a nagy Le Corbusier-t mesterének tekintő Tange Kenzo sportcsarnoka lett. Hivatalos angol nevén a Yoyogi National Gymnasium, amely ívelt betonelemeivel mindenkit elkápráztatott, a brutális technológia ellenére légiesen könnyed tudott maradni. A multifunkcionális létesítményt rekordgyorsasággal húzták fel, hiszen az első kapavágásra 1963 februárjában került sor, az 1964. októberi olimpián pedig már birtokba vehették a sportolók. Lelátóin 13 291-en férnek el, 1964-ben itt rendezték az úszást (és triplázott a nagy Dawn Fraser), valamint a műugrást, az idei játékokon a két kézilabdatornának ad otthont, vagyis Kovacsics Anikóék is itt küzdenek a minél jobb helyezésért. Amikor Tange 1987-ben megkapta a Pritzker-díjat, méltatásában kiemelték, hogy a Jojogi-csarnok „a XX. század egyik legszebb épülete”.

OLYMPIASTADION, MÜNCHEN
Tervező:  Günter Behnisch, Frei Otto
Építkezés:  1968–1972

Valóságos csoda, hogy 1972-ben ilyen szerkezetet épített az ember, a berlini elődjével tudatosan szembeállított müncheni Olympiastadion kisebb építészeti forradalommal ért fel, a környezete pedig példaértékű város- és parképítészeti koncepciót mutat. Az 1972-es olimpia után két évvel a labdarúgó-vb-t itt nyerte meg az NSZK, majd az 1988-as Eb-nek is hivatalos stadionja volt, továbbá három BEK-/BL-döntőnek (1979, 1993, 1997), no meg negyven évig „lakott” benne társbérletben a Bayern München és az 1860 München. Eredendően 70 ezren fértek el a Günter Behnisch által megálmodott aréna lelátóin, amelynek légies tetőszerkezetét a Tange inspirálta Frei Otto dolgozta ki bravúros technológiai megoldásokat alkalmazva. Tervezésénél szempont volt, hogy a náci múlttal szakítva az új, demokratikus és optimista (Nyugat-)Németország képét mutassák meg a világnak. Sikerült. Ma is a gyönyörű Olimpiai Park fő látványossága, az pedig napjainkban szinte természetes, hogy tavaly óta a német 3. ligában küzdő Türkgücü München, a bajor fővárosban élő törökök csapata játszik benne...

 

STADE OLYMPIQUE, MONTREAL
Tervező:  Roger Taillibert
Építkezés: 1973–1976

Merész vonalvezetésű aréna, amely az 1976-os olimpiai játékokra épült. A (francia-)kanadaiak a párizsi Parc des Prince-t is megálmodó Roger Taillibert-t kérték fel az építészeti munkára, és ő tervezte a játékok kerékpárcsarnokát is. Az olimpia és az alakja miatt Big O-nak (Nagy O) becézett arénát az 1976-os rendezvény teljes pénzügyi csődje miatt kínjukban Big Owe-nak (Nagy Tartozás) kezdték hívni a montreali polgárok, akik persze annak sem örültek, hogy az építkezést sztrájkok, továbbá a műszaki és pénzügyi nehézségek miatt teljesen csak 1987-re sikerült lezárni, a behúzható tető is csak ekkorra készült el, holott már 1976-ban át akarták adni. A stadion része a Montreal Tower – eredetileg: Olimpiai Torony –, amely a világ legmagasabb ferde szerkezetű építménye, 175 méter magas, dőlésszöge 45 fok (a híres pisai toronyé, nem tervezetten, manapság 3.97 fok, de volt már 5.5 is...), de az 1976-os megnyitóra teljesen ez sem készült el. Igaz, a stadion tetejét ez is tartja, azaz szerkezetkészen kénytelenek voltak átadni.

 

PALAU SANT JORDI, BARCELONA
Tervező: Iszozaki Arata, Kavagucsi Mamoru
Építkezés: 1986–1990

Letisztult, gyönyörű épületet álmodtak bele a Montjuic-hegybe (katalánul Zsidóhegyet jelent), az 1992-es barcelonai olimpia központi helyszínébe a japán tervezők. Az 1929-es barcelonai világkiállításra felhúzott épületek (köztük az Olimpiai Stadion) felújítása mellett úgy érezték, kellenek modern épületek is – és a Szent György Palotát valósággal belevájták a hegybe, kubusának jelentős része kívülről a szemnek láthatatlan. Belül viszont a maga 17 960 fős befogadóképességével Európa egyik és Spanyolország legnagyobb fedett arénája. Az 1992-es olimpián itt rendezték a tornaversenyeket (így a női ugrás szerenkénti döntőjét, amelyben Ónodi Henrietta aranyérmes lett), továbbá a kézilabda- és a röplabdadöntőket. De az 1995-ös fedett pályás atlétikai vb-nek, több férfi kosárlabda Euroliga-final fournak, férfi kézilabda- és kosárlabda-vb-nek, no meg a 2003-as vizes vb-nek is otthona volt.

MADÁRFÉSZEK (NEMZETI STADION), PEKING
Tervező: Herzog & de Meuron, Ai Vej-vej, ArupSport
Építkezés: 2003–2007

Nyilvánvaló volt, hogy a kínaiaknak nem számít a pénz, amikor belevágtak a 2008-as pekingi pályázatba, és ennek kézzelfogható bizonyítéka lett a varázslatos Nemzeti Stadion és a vizes versenyeknek otthon adó Nemzeti Vízi Központ (népszerű nevén: Vizeskocka) is. A Madárfészeknek is becézett központi aréna építkezését 2004 márciusában rövid statikai újratervezés erejéig leállították, mivel a párizsi Charles de Gaulle repülőtér hasonló szerkezeti megoldást alkalmazó 2E terminálja részben összeomlott. Népszerűségét mi sem jelzi jobban, mint hogy a Madárfészek a játékok idején Mao Ce-tung helyett felkerült a kínai 10 jüanos bankjegyre is.

Az olimpiai nyitó- és záróünnepséget, továbbá a Usain Bolt nevével fémjelzett atlétikai versenyeket 91 ezren tekinthették (volna) meg élőben, ez a szám az utóhasznosítás során 80 ezerre csökkent – de a csúcs a Kassai Viktor által vezetett Argentína–Nigéria olimpiai futballdöntő a maga 89 102 nézőjével. A 330 méter hosszú, 220 méter széles építmény betonfalait immár ikonikus, hálószerű acélszerkezet veszi körbe, amelynek hossza döbbenetes, összesen 36 kilométer.

AQUATICS CENTRE, LONDON
Tervező: Zaha Hadid tervezői kollektívája
Építkezés: 2008–2011

A London addig meglehetősen elhanyagolt, rehabilitációra szoruló külső kerületében felhúzott, II. Erzsébetről elnevezett Olimpiai Park építészeti ékköve kétségtelenül a vizes központ, az Aquatics Centre. Az 50 méteres úszó- és 25 méteres műugrómedencét magába foglaló komplexumot 2004 Pritzker-díjasa, az akkor Londonban élő iraki Zaha Hadid tervezte. A 160x80 méteres, 65 méter magas épület hullámokat idéző teteje eredetileg a háromszorosa lett volna a végül megvalósuló 1040 négyzetméteres felületnek. Mint ahogyan a lelátókat is az olimpia kedvéért bővítették 17 500-asra, majd a játékok zárultával – a mi Duna Arénánk előképeként – visszabontották őket 2800-asra. De a londoni vizes központ is elszenvedte minden sportkomplexum örök betegségét: költségei az eredetileg tervezett 75 millió font több mint háromszorosára, 242 millióra, mai árfolyamon cirka 100 milliárd forintra nőttek. Cserébe viszont tényleg gyönyörű lett.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. július 10-i lapszámában jelent meg.)