Rövid pályás úszó-vb: Hosszút megzavarta, hogy elment a világítás

Vágólapra másolva!
2012.12.15. 20:24
Hosszú Katinka ezüstérmes lett 200 méter vegyesen a rövid pályás úszó-vb szombati döntőjében, és úgy nyilatkozott, egy kicsit megzavarta, hogy elment a világítás a futam közben.

„Kicsit persze mérges vagyok, hiszen ezt a számot is szerettem volna megnyerni, sajnos, a végén a kínai egy picivel előbb ért oda. Végül is nem akarok panaszkodni, kétszer nekem jött ki jobban a vége, most az ellenfelemnek, nincs ezzel semmi baj. Viszont amikor elment a világítás egy része, az megzavart, egy pillanatra átfutott rajtam, mi van, ha teljesen sötét lesz, és újra kell úszni az egészet... Szóval, ez a malőr nem segített, az biztos. Ha valami hiba volt a mai úszásban, az talán az, hogy nem kezdtem olyan erősen, mint szerettem volna: nekem az első százon kell nagyon mennem, hiszen a mellúszás a leggyengébb a négy között. Összességében örülök, hogy már négy éremnél tartok, de ha azt kérdezi, hogy a két arany-egy ezüst-egy bronzot aláírtam volna-e előre, nos, akkor azt mondom: ez egyáltalán nem biztos" – mondta Hosszú Katinka a döntő után.

Nagyon kemény úszás volt, és nagyon sajnálom, hogy harmadszor is negyedik lettem ezen a világbajnokságon. Érmet akartam nyerni, de azt nem tudnám megmondani, hogy mi volt a baj. Az ősz jól sikerült, szerintem a Világkupa-részvétellel sokat fejlődtem, viszont bánt egy kicsit, hogy itt a világbajnokságon nem tudtam dobogóra állni" – értékelt Jakabos Zsuzsanna.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik