Rövid pályás úszó ob: Hosszú hatig bírta, a 7. Kapásé lett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.07. 20:52
null
Hosszú egy számban nem nyert, amiben indult (Fotó: Szabó Miklós)
A százhalombattai rövid pályás országos bajnokság második napján, a hetedik számban szakadt meg Hosszú Katinka győzelmi szériája: 800 gyorson Kapás Boglárkának sikerült megelőznie az addig 12/12-es szériát produkáló világklasszist. A férfiaknál senkinek sem sikerült dupláznia, meglepetést a 200 pillangó hozott, ahol Verrasztó Dávid megelőzte a megannyi specialistát.

Hosszú Katinka ismét tarolt a rövid pályás országos bajnokság második napján, a hétből öt számot „abszolút megnyert”, egyben magyar bajnok lett (a neki legkevésbé fekvő számban, 50 mellen az izraeli Ivry megelőzte), viszont a napzáró 800 gyorson idei legjobbjától csaknem 20 másodperccel elmaradva ezüstérmes lett Kapás Boglárka mögött. Edző-férje Shane morgott is egy sort, hogy finoman fogalmazzunk...

„Mondjuk jogosan – közölte Katka. – Az idén 8:08 volt a legjobb időm, ráadásul Pekingben, ahol még az uszodában is szmog volt. Ehhez képest ez a 8:28 tényleg botrányos. De ez már a fej. A Világkupán mindig első szám a 800, itt az utolsó, és túl hosszú ahhoz, hogy az ember ne kezdjen el gondolkodni. Hogy ez már sok, hiszen reggel az előfutamok mellett még szárazföldi edzés is volt, és hogy már nagyon fáj minden elrugaszkodás a faltól... Száz vegyesen még mentem, ahogy a csövön kifért, nincs egy perc, nincs idő az önsajnálatra, utána viszont jött, ami jött. Ez persze csak most tűnik problémának, összességében nincs semmi vész.”

Abszolút nincs, hiszen a már említett 100 vegyesen elért ideje világranglista 4. lenne amúgy, ha nem Katka állna az élen (világrekorddal), és 200 gyorson is egész jó időt ment, elvégre rajta kívül továbbra is csak a holland Femke Hemskeerk tudott 1:54-en belüli időt úszni az idén – Katkának ez most Battán is sikerült. (Amúgy a nap végére jutott még neki egy nyolcadik szám is: elvitték doppingvizsgálatra.)

Kapás Boglárka örült az elsőségnek, ám tökéletesen tisztában volt azzal, hogy 8:22-es eredményével még nem lehet megváltani a világot. „Ebből jó tizenötöt kellene lefaragni ahhoz, hogy ott legyek az elején. Nem tudom, menni fog-e – az az igazság, hogy nekem az ötvenes medence fekszik, ez a rengeteg forduló fura.”

A 800 gyors krónikájához tartozik, hogy a Kőbánya SC mindössze 13 esztendős tehetsége, Késely Ajna a 4. helyen végzett a felnőttek között, és nem csupán a 800 korosztályos csúcsát döntötte meg, de útközben „elejtette” a 400 méterét is – avagy nem véletlenül mehet „tanulmányútra” a felnőttekkel a dohai világbajnokságra.

A férfiak számai igencsak változatosra sikeredtek, a hat számban hat különböző bajnokot avattak. Kétszáz háton a világranglista első tíz helyezettje közé került Bernek Péter, aki előző nap már négyszáz gyorson is remekelt. „Azért a kétszáz hát az örök szerelem, bár a kétszáz gyors sem ment rosszul – mondta az előző nap gyorson a világranglista 6. helyére úszó Bernek Péter. – Versenyszituációban 1:51 is ment volna simán, és ha reggel fürdök, mint a korábbi években, akkor ennél is gyorsabb lehettem volna. Viszont a világbajnokságon nem lehet reggel lazán úszni, azaz az előfutamot is megnyomtam, alig volt gyengébb az időm, mint most. Dohában pihenőnap után jöhet a kétszáz hát, nem egy ilyen jól sikerült kétszáz gyors másnapján, ezért is sikerülhet még jobban kint. Bizakodó vagyok, jól halad a felkészülés.”

A nap slágerszáma a 200 pillangó volt, ahol a szokásos Cseh László kontra Biczó Bence különversenybe szívesen beszállt volna az ifjúsági olimpián remeklő két fiatal klasszis, Kenderesi Tamás és Grátz Benjámin, vagy akár Pulai Bence is, végül azonban nem kis meglepetésre Verrasztó Dávid lett a „nevető hatodik”, akinek sikerült lehajráznia Cseht – utóbbi holtversenyben lett második Biczóval (a nyáron taroló Kenderesinek még szoknia kell a rövid pályát).

„Jól ment, csaknem sikerült megjavítanom a legjobb időmet is – kommentálta a történteket Verrasztó Dávid. – Azért elsősorban még mindig vegyesúszó vagyok, de azért ha lesz rá lehetőség, indulok ebben a számban is a vébén. Most talán a pályabeosztással is szerencsém volt, tudtam jönni Lackó mellett, Bence pedig nem látott, ennek is köszönhető, hogy sikerült megelőznöm őket, hiszen ebben a számban korábban ők voltak a jobbak.”

Cseh az 50 pillangó megnyerésével vigasztalódhatott, később pedig 100 vegyesen lett második – itt Földházi Dávid nyert relatíve jó idővel, míg 100 gyorson Kozma Dominik igazolta, hogy kezd a sprintszámokban abszolút egyeduralkodóvá válni. Száz mellen a csupán délelőtt úszó, majd a döntőtől visszalépő Gyurta Dániel távollétében Financsek Gábor lett az első. A jövő generációi ismét kitettek magukért, a fiatalok délelőtt 14, délután 5 korosztályos rekordot úsztak.

Szombaton a zárónap következik, az esti, Magyar Úszó Halhatatlanok Csarnoka beiktatási ünnepsége miatt a finálék 15.30-tól esedékesek.

RÖVID PÁLYÁS ÚSZÓ OB, 2. FORDULÓ
Férfiak

50m pillangó: Cseh László (Kőbánya SC) 23.54
100m gyors: Kozma Dominik (Kőbánya SC) 47.78
100m mell: Financsek Gábor (Mohács) 59.73
100m vegyes: Földházi Dávid (Bácsvíz-KVSC) 53.67
200m hát: Bernek Péter (válogatott) 1:52.16
200m pillangó: Verrasztó Dávid (Jövő SC-Veolia) 1:54.42

Nők
50m hát: Hosszú Katinka (Vasas) 27.59
50m mell: Hosszú Katinka (Vasas) 31.50
100m pillangó: Hosszú Katinka (Vasas) 57.82
100m vegyes: Hosszú Katinka (Vasas) 58.42
200m gyors: Hosszú Katinka (Vasas) 1:53.94
200m mell: Hosszú Katinka (Vasas) 2:24.90
800m gyors: Kapás Boglárka (BVSC) 8:22.31

4x50m mix vegyesváltó: Kőbánya SC 1:46.49
(Telegdy Ádám, Horváth Dávid, Szilágyi Liliána, Késely Ajna)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik