Áruk és árulók – Ballai Attila publicisztikája

Végre egy rejtélyesnek induló történet a magyar sportból, amelynek remélhetőleg nemcsak kezdete van, hanem vége is lesz! Mindenki számára nyilvánvaló, pontosan látható és megítélhető, tanulságokkal és következményekkel teli vége. A hírek szerint valaki 50 ezer euróért, mintegy 18 millió forintért kiszolgáltatta Hosszú Katinka edzéstervét a németeknek. Ez sokak szerint szép pénz. Egy irományért, szakanyagért valóban az, egy életműért viszont talán már kevésbé. Félreértés ne essék, nem a háromszoros olimpiai és kilencszeres világbajnok úszót, hanem a zugárust áraztuk be. Pontosabban ezt ő maga tette, hiszen ha minden igaz, ennyiért adta el az edzésterv mellett saját magát, az arcát, a szakmai hitelét. (Bár nem sejtem, a pontos összeget ki súgta meg kinek.) Ez persze túl kate­gorikusan hangzik, de Wladár Sándor, a sportági szövetség elnöke már kijelentette, hogy az elkövető élete végéig szóló eltiltásra számíthat, és az erkölcsi ítélet – részben Katinka felháborodása nyomán – ugyancsak megsemmisítő lehet. Hogy ez arányban áll-e az elkövetett vétséggel, arról később.

Annyit azért már most leszögezhetünk, hogy egy ember presztízse általában megegyezik a valaha volt legalacsonyabb – vagy éppen legmagasabb, de most nem hősökről és hőstettekről írunk – presztízsű cselekedetével. Drégely várában a varga, Egerben Hegedűs István – tökéletesen mindegy, hogy évtizedek során milyen esetleges érdemek, jótétemények dicsérték volna őket – az áruló. Az utókor ennyit tud róluk, nem többet, és másra nem is kíváncsi. Napjaink és a sport felé közelítve, szegény Loris Karius, német futballkapus lelkét semmiféle bűn nem terheli, „csak” hiba, de nem akármilyen, és nem is egy. A 2018-as Real Madrid–Liverpool BL-döntőben két óriási hibát követett el, és azóta bárhol leírják, kimondják a nevét, az idők végezetéig ez az a mérkőzés, amely róla mindenkinek az eszébe jut. Miként, amint kilétére fény derül, az egyelőre anonim úszószakemberről is az lesz az első és általános asszociáció: ő az, aki eladta Hosszú Katinka edzéstervét.

Ezért ennek az ügynek számomra sokkal nagyobb az elvi jelentősége, mint a gyakorlati. Előbbi ugyanis messze túlmutat a medencék világán, és azt a kérdést veti fel, sőt talán válaszolja is meg: mi legyen a sorsa annak, aki a közvélekedés szerint – a ténynél ezúttal hatása miatt fontosabb a vélemény – vét a saját sportága ellen? Szögezzük le, egyáltalán nem egyedi eset ez, másutt is előfordult már, nem egyszer, de a széles nyilvánosság helyett azokat a „meccseket” mindig is zárt kapuk mögött játszották le, ha lejátszották egyáltalán, és az eredményről végképp nem tudósítottak. Nem derült ki, ki a vesztes, és az sem, mit veszített.

Kezdjük a könnyebb, a pragmatikus részével! Én magam kívülállóként nem hiszem, hogy ezzel a tranzakcióval Katinkát nagyon nagy kár érte, és azt sem, hogy a vevő hatalmas haszonra tett szert. Egyrészt, egy edzésterv nem pénztárca, attól, hogy valakitől ellopják, az még neki is megmarad. Másrészt, ezt esztendők hosszú során át ő érlelte ki vagy neki érlelték, az ő testére, lelkére, terhelhetőségére szabták. Ráadásul kifejezetten különleges pályaívre: olyan klasszisra, aki húszévesen lett először világbajnok, 27 évesen olimpiai érmes – igaz, mindjárt háromszoros arany –, és most 31 évesen készül Tokióra. Ha ebben az edzéstervben az szerepel, hogy ma át kell vinni egy hegyet Pestről Budára, majd holnap visszahozni Pestre, és ezt hetente háromszor megismételni, hát tessék, csinálja bárki „Katka” után! Egyébként sem küzdősportról beszélünk, itt az ellesett taktika nem fordítható közvetlenül az eredeti tulajdonos ellen; Katinka teljesítménye kizárólag önmagától függ, vetélytárs nem ronthat rajta.

Sőt, mint fentebb említettem, úgy gondolom, különösebben nem is profitálhat. Mert azt sem hiszem, hogy Széchy Tamás módszerei Széchy nélkül túl sokat érnének. Legfeljebb azoknak, akik, mint azt mondogatják, az ő köpenyéből bújtak ki. Másnak ellenben fogalma sem lehet róla, egy-egy leírt – vagy le sem írt – felkészülési meneten túl mi lakozott az „Öreg” agyában, lelkében. Miként a Kiss László által megalkotott Egerszegi-mű sem függetleníthető Krisztina tökéletes vízfekvésétől, amely hátúszónak teremtette, vagy éppen a szülőktől, akik a hajnali ébredésekkel, Kőér utcai fuvarokkal alárendelték magukat gyermekük páratlan karrierjének.

Az elvi rész ezért is tűnik sokkal izgalmasabbnak. Hiszen itt visszafordíthatatlanul kiborult egy bili, és ez a magyar sportban szokatlan. Tévesen értelmezett betyárbecsületből, ami sokkal inkább – bár ez a szó nem létezik – „betyárbecstelenség”. Az egyik sportágban közszájon forog, hogy klasszisunktól a saját edzője vette el az olimpiai bajnoki címet, mert olyan taktikával küldte harcba, amelyet a riválissal is megosztott. A másikban úgy tartják, egyik aranyvárományosunk azért dobta fel a másikat egy akkoriban szokványos, piti stikliért, hogy eltiltsák, és így a saját esélyei növekedjenek. A harmadikban a doppingolókat sértett honfitársuk buktatta le, miközben korábban ő szállította az „árut”, majd később az igazság bajnokának pózában tetszelgett. Megannyi gyomorforgató, felháborító történet, néma áldozatokkal és nekik köszönhetően nem meghurcolt, hanem megmenekült bűnösökkel. Aki közül némelyiket a magyar sport héroszaként tiszteljük. Pedig ha ismernénk legkisebb presztízsű cselekedeteiket…

Labdajátékokban még súlyosabbak a hasonló vétkek, és még érthetetlenebb a hallgatás. Hiszen a kulcsfontosságú mérkőzéseket elkótyavetyélő játékosok itt nemcsak a szurkolókból, hanem saját csapattársaikból, vezetőikből űztek gúnyt, csináltak bohócot. A közelmúltban nagy vihart kavart a Tállya–Kaposvár labdarúgó MK-mérkőzést övező hercehurca; nem szállok be a tippversenybe, hogy vajon mi miért történt, készséggel elhiszem, semmi, a Kaposvár tavaly az NB I-ben igazolta, hogy képes tisztán is nagyon gyengén játszani. Ugyanakkor díjaztam, hogy a klubot a tisztázás szándéka vezette. Egy ideig…Más, sokkal nagyobb tétért zajló mérkőzések után viszont még ennyi sem történt, akkor sem, ha a látottak mindenkinek a szemét kiütötték. A fentiekkel ellentétben egyetlen példát nevesítek, mert az érintettek már régen nem élnek. A Csepel úgy nyerte meg 1948 júniusában a futballbajnokságot, hogy az utolsó fordulóban 4:3-ra megverte a győzelme esetén aranyérmes Ferencvárost. A Fradi három perc után 2:0-ra vezetett is, végül azonban kikapott, mert kiváló kapusa, Henni Géza olyan potya gólokat szedett be, mint előtte és utána soha. Lehet, hogy a legapróbb szándékosság nélkül, de egy-két társa mást gyanított. Csakhogy nem merték még megkérdezni sem tőle, sem akkor, sem másnap, sem egy hét, hónap, év múlva. Ha úgy tetszik, a védekezés, a cáfolat esélyét sem adták meg neki. Nagyon is közöttünk vannak azonban annak az Eb-selejtezőnek a szereplői, akik a sorozat első, hazai mérkőzését veszítették el, minősíthetetlen, véletlen hibák sorozatának a legnagyobb jóhiszeműséggel sem tekinthető gólokkal. Néhányan elöl nem is értették, mi történik hátul, de ők sem tettek soha egyetlen lépést sem a tisztázás irányába. Mint az egyszeri pólós sem, akit fakezűként nem vettek bele a nagyok a bundába, de élete meccsén elsült a keze, csakhogy nem tudott annyi gólt lőni, amennyit a menők benyeltek, élen a melléket is behúzó kapussal. A srácot azóta is nyomasztja az a nap, kétszeresen is, de azokkal sohasem kísérelte meg kibeszélni, akikkel kellett volna.

Mindezekért örülök annak, hogy Hosszú Katinka edzéstervének története ilyen széles nyilvánosságra került, és kíváncsian várom a végkifejletet. Bevallom, képtelen vagyok patikamérlegen kiporciózni a bűn nagyságát és az érte járó büntetés jogos mértékét, ezért is vagyok tele kérdésekkel: hogyan hangzik majd a vád? És a védőbeszéd? Mennyire ítél egységesen vagy megosztottan az úszótársadalom? Ki mennyire beszél egyenesen?

De az eredménynél is fontosabb, hogy valóban lejátsszák-e a meccset.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!