A gépek lázadása – Moncz Attila publicisztikája

Úgy tetszik, nem lehet elég tökéletes a Liverpool (féltávnál egyetlen üldözője sincs tíz ponton belül a Premier League tabelláján), mert a vezetők a minap hosszú távú együttműködési megállapodást kötöttek az Acronis nevű számítástechnikai céggel. A ma már szingapúri állampolgárságú Szergej Bjelouszov (magánvagyonát 600 millió dollárra becsülik...) vállalkozása a hivatalos kommunikáció szerint elsősorban a technikai megoldások, főképp a felhőszolgáltatások és a digitális folyamatok terén szeretne javítani a friss klubvilágbajnoknál.

A Pool már eddig is jól állt az adatfeldolgozásban és -elemzésben; ezt a fajta szemléletet ennél a klubnál csatornázták be a legjobban a döntéshozatalba. A klub kutatási igazgatója, Ian Graham Cambridge-ben végzett elméleti fizikusként, most pedig saját fejlesztésű statisztikai modell alapján analizálja a meccseket és az átigazolási piac lehetőségeit, miközben közvetlen és felhőtlenül jó viszonyt ápol Jürgen Klopp menedzserrel. Másrészt az amerikai tulajdonosoknak ezt a fajta adatalapú szemléletmódot aligha kell nagyon eladni, ők ezzel kapcsolatban eléggé elhivatottak. Harmadrészt ott van Michael Edwards, a sportigazgató: ő anno a ProZone futballelemző cég munkatársaként kezdett dolgozni a Portsmouthnál a PL-ben, majd a Spursnél elemzési vezető volt, most pedig a Liverpoolt gardírozza.

Tegyük hozzá, a fent említett megállapodással nem feltétlenül csak veszélytelen vizeken. Merthogy az Acronis hosszú távú célja bevallottan a robotedzők fejlesztése. Bjelouszov az Anfielden azt találta mondani, hogy „valamikor előállítjuk a robotedzőket, mert a jövőben nem lesz szükség edzőkre. Trénerek nélkül is lehet majd nyerni” – ami azért Jürgen Klopp regnálása alatt, az elmúlt hónapok eredményei láttán legalábbis kemény. Érezte ezt ő is, mert aztán így finomított: „A Liverpool edzője nagyszerű, de a szakemberek változnak, és a gépies tanulás segíthet nekik. A technológia az élet része, így jobb rá fogódzóként tekinteni, mintsem félni attól, hogy valakit majd ennek a segítségével leváltanak. Olyan technológiát szeretnénk fejleszteni, amely az edzői feladatok egy részét átveszi. Az anyagot trénerről trénerre adják majd tovább, hogy minden új belépő fejleszthessen rajta. A nagy egész viszont a klub tulajdonában marad. Hosszú távon az adatok lesznek a legfontosabb edzők.”

Arsene Wenger, az Arsenal korábbi menedzsere már tavaly azon lamentált, hogy két évtizeden belül robotok irányíthatnak futballcsapatokat, de vajon ez mekkora veszély? Illetve a sport területén mekkora a rizikó, hogy idővel a gépek veszik át a főszerepet, mert jobbak lesznek az embereknél? A fejlődést figyelembe véve az nehezen kérdőjelezhető meg, hogy a mesterséges intelligencia, az adathasználat, illetve az algoritmusok sora a jövőben sokkal nagyobb szerepet játszik a sportban, de azt azért nagyon remélem, odáig nem jutunk el, hogy IT-szakemberek legyenek a felelősek a győzelmekért és a vereségekért. Ha ez megtörténik, az én értelmezésem szerint már nem beszélhetünk sportról, mert a sport emberi jelenség, az emberekhez köthető, és ha ez kimarad belőle, az már teljesen más lesz.

Ettől még a technológiai fejlődéssel párhuzamosan a robotok erősödése is szembetűnő. És itt most nem is a sokak által vitatott megítélésű (sport vagy nem sport?) sakkra gondolok, amelyben már évtizedek óta jelen vannak az okos masinák, hanem a többi sportágra. Ha már létezik Nemzetközi Robotsportszövetség (FIRA), RoboGames (70 sportággal az olimpiát igyekszik modellezni) vagy RoboRAVE International, akkor a robotsport létét nehéz lenne tagadni. Csak sportáganként még más-más szinten állnak a fejlesztések. De Jacky Baltes, a FIRA elnöke szerint a haladás egyik nagy barátja a folyamatos fejlesztés: „Relatíve kevés időre van szükség ahhoz, hogy egy robot az ötéves gyerek után a világbajnokot is legyőzze egy sportágban. Talán öt év, talán tíz kell hozzá.” Az ő szervezete mindenesetre a fejlesztők meghívásával rendszeresen megtartja a HuroCupot, ami a robotok tízpróbája, benne súlyemeléssel, sprinttel vagy éppen spártai futással.

Labdarúgásban a szervezettséget illetően ennél sokkal előrébb tartanak, a Robot Soccer World Cupot az idén már 23. alkalommal rendezték meg, ezúttal 335 csapattal, de volt, hogy 500 együttes indult rajta. „Az emberek még mindig sokkal jobbak, mint a robotok. Továbbra is körbe tudjuk adogatni őket. De évről évre kicsit nehezebben. Mindig csak viccelődünk rajta, hogy azért, mert egyre öregebbek vagyunk, de az is lehet, hogy azért, mert ők egyre jobbak” – fogalmazott ezzel kapcsolatban Peter Stone, a RoboCup-szövetség elnöke. A szervezet célja elég merész, 2050-re odáig akar eljutni a fejlesztésekkel, hogy FIFA-szabályok mellett a legjobb csapata legyőzze a „normális” világbajnokot. Azért ez még messze van, egyelőre legfeljebb a hatéves gyerekek szintjén tartanak a robotfocisták.

Jégkorongban sem kell aggódni, hogy a manitobai egyetemen megalkotott Jennifer (a nevét a kanadaiak olimpiai bajnok játékosáról, Jennifer Botterillről kapta) veszélyes lenne Nathan MacKinnonra és társaira, de Japánban az elitröplabdázók már robotokat használnak, hogy javítsák a támadási technikájukat, illetve a hatékonyságukat, míg az amerikai futballban előfordul, hogy robotok ellen gyakorolnak, illetve bevetik a VR-technikát (a virtuális valóságba terelik át a folyamatokat). Kosárlabdában viszont bizonyos területeken már olyan fokú az előretörés, hogy az meghaladja az NBA-szintet is. A Toyota ugyanis Cue 3 néven olyan 208 centis gépet alkotott meg, amely 62.5 százalékkal hajigálja a triplákat (George Hill jelenleg 53 százalékkal vezeti az NBA-t, míg a triplakirály Steph Curry karrierátlaga 43.5 százalék), igaz, mobilitásban még Charles Barkleytól is elmarad. Messze még az út vége, mondják a japánok, de a fejlődés tetten érhető (ha hozzáteszem, hogy a 2017-es modell még csak büntetőzni tudott, akkor főleg), ahogyan az is, hogy ezek a technológiák egyre jobban használnak emberi képességeket.

Még mielőtt azt próbálnám elhitetni, hogy a robot cheerleaderek által is támogatott csapatsportok az érdekesek, megjegyezném, hogy az idei Las Vegas-i szakkiállításon az egyik legnépszerűbb szereplő (nem véletlen, 875 millióan űzik így-úgy a sportágat világszerte) Forpheus volt, az ötödik generációs pingpongrobot. Egyszerre öt kamerával dolgozik, így az ellenfelet és a labdát párhuzamosan tudja nyomon követni – borzalmas lehet ellene játszani. De Sumo bot néven van már hipergyors és hiperagresszív, ugyanakkor a ringből indokolatlanul sokszor kieső szumós; BotBoxer az előkészítő egyenesekből tarthat lassan órákat az ökölvívóknak; 10 ezer dollárért haza lehet vinni a 75 centis alpesi síelőt, TakewonV-t; a Tiger Woods eredeti neve után elkeresztelt ELDRIC pedig golfozik, illetve az övé a legemberibb kinézetű robot „eposzi jelzője” is. Sőt, megszületett a mesterséges intelligencia által fejlesztett első sportág is, a SpeedGate, amelynek megalkotásához 400 különböző sportot tanulmányoztak, és végül a rögbi, a krokett (nem elírás, nem keverendő össze a krikettel) és a futball keverékéből jött létre a három kapura játszott játék.

A robotok előnye, hogy sohasem fáradnak el és nem sérülnek meg, nem alakítanak szakszervezeteket. Ugyanakkor azok az érzelmek, amelyeket például a napokban zajló PDC-dartsvilágbajnokságon legről legre megfigyelhetünk a közeli felvételeken, hiányoznak belőlük. Az útba igazításnál (a tokiói olimpián már lesznek helyszíni robotkalauzok az Olimpiai Stadionban!) és a bíráskodásnál ez nem hátrány (az atlanti baseball-ligában már tesztelik a robotbírókat, itt és a teniszben 2030-ra realitás is lehet a teljesen gépiesített döntéshozatal), a sportolás és azok nagyközönségnek való tolmácsolása során viszont nélkülözhetetlen. És ez a mi nagy szerencsénk.