A Klopp-örökös – Moncz Attila publicisztikája

A két európai labdarúgó-kupasorozatban még 32 csapat van versenyben a végső győzelemért, de ha azt kellene megtippelni, minden tétmeccset figyelembe véve melyikük szenvedte el a legkevesebb vereséget, nem biztos, hogy elsőre jönne a helyes megoldás. Alighanem a Manchester City vagy a Bayern München kapná a legtöbb szavazatot, pedig a befutót nem is a Bajnokok Ligája gigászai között kell keresni, hanem az Európa-liga még álló versenyzői között. Merthogy a Rangers eddig 44 tétmeccset vívott a 2020–2021-es évadban, ezek közül egyedül a St. Mirren elleni Ligakupa-mérkőzést bukta el, előtte 26-os (22 győzelem, négy döntetlen) veretlenségi sorozatot épített, azóta pedig 17-esnél (15 győzelem, két döntetlen) tart. Tizennyolc pontos előnyét figyelembe véve bajnoki címe biztosra vehető (sorozatban kilenc Celtic-arany után jön a hatalomváltás), áll még a skót FA-kupában és az El-ben, mindössze a Ligakupában botlott el a fenti kudarc miatt. Úgy, hogy a 2017–2018-as idényben még a luxemburgi (!) Progrés Niederkorn ejtette ki az Európa-liga selejtezőjében, a bajnokságban pedig a Celtic mögött 13 pontos lemaradással futott be a második helyre.
A két európai labdarúgó-kupasorozatban még 32 csapat van versenyben a végső győzelemért, de ha azt kellene megtippelni, minden tétmeccset figyelembe véve melyikük szenvedte el a legkevesebb vereséget, nem biztos, hogy elsőre jönne a helyes megoldás. Alighanem a Manchester City vagy a Bayern München kapná a legtöbb szavazatot, pedig a befutót nem is a Bajnokok Ligája gigászai között kell keresni, hanem az Európa-liga még álló versenyzői között. Merthogy a Rangers eddig 44 tétmeccset vívott a 2020–2021-es évadban, ezek közül egyedül a St. Mirren elleni Ligakupa-mérkőzést bukta el, előtte 26-os (22 győzelem, négy döntetlen) veretlenségi sorozatot épített, azóta pedig 17-esnél (15 győzelem, két döntetlen) tart. Tizennyolc pontos előnyét figyelembe véve bajnoki címe biztosra vehető (sorozatban kilenc Celtic-arany után jön a hatalomváltás), áll még a skót FA-kupában és az El-ben, mindössze a Ligakupában botlott el a fenti kudarc miatt. Úgy, hogy a 2017–2018-as idényben még a luxemburgi (!) Progrés Niederkorn ejtette ki az Európa-liga selejtezőjében, a bajnokságban pedig a Celtic mögött 13 pontos lemaradással futott be a második helyre.

Aztán 2018. július 1-jén új időszámítás kezdődött, a kispadot ugyanis Steven Gerrard, a Liverpool legendája foglalta el, akinek a felnőttek között ez volt az első állomáshelye. Bevallom, elfogult vagyok vele, legkésőbb a 2005-ös BL-döntő óta, amikor a Liverpool kapitányaként a Milan elleni fináléban 0–3-ról Európa trónjára vezette csapatát. A „vörösök” első gólja után ő volt az, aki a „Gyerünk! Gyerünk!” egyezményes jelével mutatta, itt még semmi sincs veszve, a többiek pedig hittek neki, és véghez vitték a csodát. Azon ritka hadvezérek egyike volt, akinek társai vakon elhittek mindent, most pedig úgy tűnik, vezetőedzőként/menedzserként is sikerült megőriznie ezen tulajdonságát. Olyannyira, hogy hároméves glasgow-i munkássága hatására ma már nem azt találgatják, lesz-e valaha is a Liverpool menedzsere, hanem azt, egyből ő váltja-e Jürgen Kloppot, vagy még várnia kell rá. A szigeten, mint mindenre, erre is lehet fogadni, Gerrard oddsa messze a legalacsonyabb, 1.625-szoros, a második Xabi Alonsóé tízszeres, a holtversenyben harmadik Julian Nagelsmann, Rafa Benítez kettősé pedig 14-szeres.

Az is igaz, hogy az „öröklési sorrendet” maga Klopp is meghatározta még 2019 szeptemberében, ráadásul a helyi szurkolótábor, a Kop egy másik legendájával szemben favorizálta őt. Márpedig ha a csapatot Európa, illetve Anglia trónjára visszavezető, a látványos futballt meghonosító német manapság arrafelé mond valamit, azt „szentírásként” kezelik. „Ha a Liverpool holnap kirúgna, talán Kenny Dalglish lenne az első számú jelölt a helyemre, de lehet, elhoznák Glasgow-ból Stevie-t. Ha engem kérdeznének, kinek kellene engem váltania, Stevie-t mondanám. Segítenék neki mindenben, amiben csak tudok” – jelentette ki akkor a német menedzser. Persze legkésőbb a tavalyi Premier League-elsőség óta nem olyan időket élünk, hogy Kloppot bármikor is kirúghatnák, kizárólag rajta múlik, meddig marad az Anfield Roadon (jelenleg a német szövetségi kapitányi tisztségen és az önkéntes „száműzetésen” kívül aligha van bármi, ami elmozdíthatná). Ezt erősítik Gerrard egykori csapattársa, a középhátvéd Jamie Carragher szavai is: „Ha egyszer Klopp úgy dönt, lejárt az ideje Liverpoolban, akkor semmi kétség, hogy Steven Gerrard váltja. Nem csupán azért a munkáért, amelyet a Rangersnél végez, hanem azért is, mert a Liverpool legendája.”

És bizony a glasgow-i hivatalában a múlt héten az ezredik napját is letudó Gerrard amolyan mini Liverpoolt épített fel a Rangersnél. Gary McAllister lett a pályaedzője, Michael Beale vezeti a „hétköznapi” edzéseket, Tom Culshaw felel a technikai képzésért, Jordan Milsom a fizioterapeuták vezetője – mindenki megfordult egykor a „vörösöknél”! Hajdan lenyűgözte Kloppot az akadémián végzett munkájával, a német javasolta őt az U18 edzőjének, aztán amit ott a gyakorlatban ellesett tőle, most igyekszik a saját elképzeléseivel fűszerezve a „protestánsoknál” megvalósítani. „Sok Liverpoolt látok a Rangersben. Persze nem a tempóra, az erőnlétre vagy a technikára gondolok, hiszen itt más képességű futballisták szerepelnek, de az biztos, hogy a Rangers stílusát a Liverpool inspirálja” – mondta Gordon Strachan, a skót futball legendája. Ezen mondjuk nincs mit csodálkozni, hiszen Gerrard már a Klopp-éra előtt megjelent életrajzi könyvében megírta, kire akar hasonlítani: „Megpróbálom ötvözni magamban Rafa Benítez taktikai gondolkodásmódját és Brendan Rodgers embermenedzsmentjét”. Ehhez még hozzácsapta Klopp zsenialitását, valamint a saját személyiségét, és máris összeállt a közeljövő (vagy már a jelen?) egyik legnagyobb vezetőedzőjének képe.

A Gerrard-képből engem leginkább a jelleme fogott meg. Taktikát kitalálni, elemzéseket készíteni talán könnyebb, mint embernek maradni minden körülmények között, de bárki is nyilatkozott róla, két lábbal a földön álló, haladó gondolkodású emberként jellemezte. Hangsúlyoznám, nem az utcáról beeső középszerű futballistáról, önjelölt sztárocskáról beszélünk, hanem egy 114-szeres angol válogatott játékosról, aki nagy tornákon is vezette a „háromoroszlánosokat”, a Poollal meg többek között BL-t és UEFA-kupát is nyert. „Talán azt hihetnénk, hogy ha valaki ekkora világklasszis volt, akkor majd idejön és megmutatja a hatalmas egóját. De nem. Nagyon szerény, emellett zseniális a sajtóval. A Rangersnek rá volt szüksége” – mondta például Alex McLeish, aki menedzserként két bajnoki címet is nyert a csapattal. Egykori játékosa, Gareth McAuley véleménye: „Mindent mér, sugárzik belőle a pozitivitás, építi a játékosokat, folyamatosan dolgozik. Azt hihetnénk, kiabál, de nem. Konstruktívan építkezik.” Jonny McFarlane, a Daily Record újságírója pedig így írt róla: „Még az angol Premier League-ben is keveseknek adatik meg a komfortérzés, hogy leül egy sajtótájékoztatóra, és képes túllépni a kérdéseken. Erre itt van ez a srác, aki annyi mindent megélt a Liverpoollal, illetve az angol válogatottal, és neki a média csak olyan valami, amin keresztül kell siklania.”

A sajtót elsősorban azzal vette le a lábáról, hogy olyan klubkultúrát alakított ki, amelyben senki sem a kifogásokat keresi. „Ha rossz a pálya, ami azért Skóciában megesik, netán műfüvön kell futballozni, sohasem hivatkozik erre. Soha sincs szó a kifogásokról” – árulta el a fentebb már idézett McFarlane. Pedig kifogás éppen lehetne, hiszen a Celtic bérköltsége még ma is másfélszerese a Rangersének, az itteni három éve alatt több mint 30 érkezővel kellett megbirkóznia, erre van egy olyan csapata, amelyikre lassan Európában is érdemes figyelni. „Már az ifik közötti munkája során is látszott, a játékosai többségének esélye sincs eljutni arra a szintre, amelyen ő volt karrierje során. De velük is óvatos volt, tökéletesen át tudta adni az üzeneteit és az utasításait. Mindenkiből képes kihozni a legtöbbet, fejleszti őket, és nincs tekintettel a nevekre” – mondta róla egyik kollégája.

Munkamódszerével és eredményeivel visszaadta a Rangers-szurkolók becsületét, sőt, King Kenny, azaz a hetvenéves Dalglish szerint angolként az egész skót futballt is felemelte, pedig még nagyon a pályája elején jár. Vagy ahogyan ő maga fogalmazott: „Nem mondanám, hogy tapasztalt menedzser vagyok, de szeretnék az lenni.” Ha ez sikerül neki, menedzserként is ugyanúgy eltölthet Liverpoolban 17 évet, ahogy játékosként. Sőt, jelenlegi fejlődését látva még Tom Watson 19 éves klubcsúcsa is veszélybe kerülhet. Mert nem csupán kiváló szakember, de tisztelik őt annyira Liverpoolban és tiszteli ő annyira a Liverpoolt, hogy ez ne legyen utópia.


A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!