Maratoni bakancslista – Csinta Samu publicisztikája

Maratoni távot teljesíteni majdnem minden amatőr futó álma. Önmagában lehet a távnak valami megmagyarázhatatlan vonzereje, ami engem eddig nem kerített a hatalmába, és ez valószínűleg már így is marad. Ezzel együtt maximális kalapemelésem mindazoknak, akiknek sikerül a bravúr, én már jóval kisebb távok teljesítése után is hősnek éreztem magam. A maratoni táv előtti tisztelgésem mindenesetre odáig terjed, hogy ha újságírói pályám során valahányszor atlétikai világversenyre vetett a jó sorsom – Istennek hála, megadatott néhány alkalommal –, sohasem hagytam ki a maratoni táv rajtját és befutóját. Sőt, többször a fotósokat a futók nyomában szállító autóra is felkéredzkedtem, annyira bizsergetőnek és lebilincselőnek éreztem ennek az emberi teljesítőképesség határát több szempontból is ostromló harcnak minél közelebbi követését.
Maratoni távot teljesíteni majdnem minden amatőr futó álma. Önmagában lehet a távnak valami megmagyarázhatatlan vonzereje, ami engem eddig nem kerített a hatalmába, és ez valószínűleg már így is marad. Ezzel együtt maximális kalapemelésem mindazoknak, akiknek sikerül a bravúr, én már jóval kisebb távok teljesítése után is hősnek éreztem magam. A maratoni táv előtti tisztelgésem mindenesetre odáig terjed, hogy ha újságírói pályám során valahányszor atlétikai világversenyre vetett a jó sorsom – Istennek hála, megadatott néhány alkalommal –, sohasem hagytam ki a maratoni táv rajtját és befutóját. Sőt, többször a fotósokat a futók nyomában szállító autóra is felkéredzkedtem, annyira bizsergetőnek és lebilincselőnek éreztem ennek az emberi teljesítőképesség határát több szempontból is ostromló harcnak minél közelebbi követését.

Máig képtelen vagyok eldönteni, mi vezérelt – ügyszeretet vagy sznobizmus – anno a marathóni mezőre. Mert az 1997-es athéni világbajnokság alkalmával természetesen Marathónból indították a futamot, a felkelő nap első sugarai pedig az ókori csatatéren köszöntöttek, amint Zádor Péter fotós barátommal egymást támogatjuk az előző este megpróbáltatásai után. No meg igyekszünk értelmes magyarázatot találni arra, mi is vezérelt bennünket, amikor alig néhány sorstársunk társaságában felültünk a sajtóbuszra. Péternek könnyebb volt megindokolni az érthetetlen gesztust, neki a helyszínen kellett képeket készítenie, mert ahogy mondani szoktuk, ha lemaradunk, még értünk sem fogják még egyszer ellőni a világbajnoki rajtot.

A marathóni harcos hőstette mindenesetre az olimpiai játékok ősapáit sem hagyta hidegen, így a versenyszám már a kezdetektől szerepel az ötkarikás programban, és még senkinek sem jutott eszébe levenni onnan valami észveszejtően, a kupak állandó ledobásával fenyegető adrenalinszinten pörgő, így aztán egyértelműen a televíziók szűkre szabott türelmű nézőire szánt extrém sport kedvéért. Sőt, e „mágnes” megmagyarázhatatlan erejét egyre többen ismerték fel az idők folyamán, és ma már nincs valamirevaló nagyváros a világban, amely ne rendezné meg a saját maratoniját néhány száztól tízezrekig terjedő részvétellel. Ami még azzal az illúzióval is bizserget, hogy ugyanannál a rajtnál toporog a világcsúcstartó és az élete első maratonijára remegő gyomorral készülő amatőr (?) futó. Esélyegyenlőségről persze messze nem beszélve, és nemcsak azért, mert a menők és a mezőny vége már a lövés pillanatában is meglehetős távolságra van egymástól.

A maratoni versenyekről szóló hírek természetesen sokáig vezetik a hírfolyamokat egy-egy viadalt követően. Legutóbb a chicagói játszotta el klikkvadász szerepet. A világ egyik leggyorsabb „pályájával” büszkélkedő amerikai nagyvárosban már 1905-ben rendeztek maratoni futást, az aranykor azonban 1977-ben kezdődött, azóta mindössze két olyan esztendő akadt – az egyik a 2020-as Covid-év –, amikor nem került sor a nagy eseményre. A Tokiót, Bostont, Londont, Berlint, Chicagót és New Yorkot felvonultató nagy hatos, a World Mara­thon Majors egyik fontos helyszínéről, a Michigan-tó partján kanyargó pályáról az idén is bebizonyosodott, hogy kimagasló eredmények elérésére alkalmas. Korábban férfivilágcsúcsot is állítottak fel itt, a ma is érvényes 2:14:04 órás női rekordot pedig 2019-ben ezen a viadalon futotta a kenyai Brigid Kosgei. Honfitársa, Ruth Chepngetich ebben az évben csak az órával versenyzett, a Kosgei csúcsával folytatott csatát azonban elveszítette, 2:14:18 órás eredményével „csak” minden idők második legjobb idejét érte el. Chicagóba szívesen utaznak a legjobbak, az október eleji versenyidőpont többnyire ideális időjárási körülményekkel is csábít – no meg kiemelt pénzdíjakkal a nagy hatost szponzoráló Abbottnak köszönhetően.

Persze hosszas elemzést érdemelne, melyik maratoni miért ezrek kedvence, holott mindig akadnak barátságosabb, tisztább környezetben kanyargó útvonalak is. Sok futó bakancslistája élén például a Londoni maratoni áll, holott egy londoni városnézésre nyugisabb alkalmak is adódnának. Nem beszélve arról, hogy az angol The Sole Supplier tömegsport-felszerelések forgalmazásával (is) foglalkozó üzleti portál által összegyűjtött adatok szerint az esemény csak a 11. helyet foglalja el a világ legjobb maratonjainak listáján. Az összehasonlítás persze több szempont figyelembevételével készült, az átlagos célidőktől az orvosi ellátásig és az illemhelyek számáig, de a szálláslehetőségek, a levegő minősége, a hőmérséklet és csapadékmennyiség, illetve az útvonal tengerszinthez való viszonyulása és domborzati formái is szerepelnek a paraméterek között.

Mindezek alapján – meglepetés! – a hamburgi áll az első helyen mindenekelőtt az alacsony, 88 eurós nevezési díjnak, a kedvező, a tengerszint feletti alig nyolcméteres „magasságnak” és a 12.3 fokos átlagos hőmérsékletnek köszönhetően, amellyel a rendezvény 7.57-es átlagot ért el egy tízes skálán. A második helyen Bécs szerepel, amely a 4:00:01 órás átlagos célidő révén az ötödik leggyorsabb maratoni a világon. Jóval imponálóbb adat azonban, hogy 2019-ben a kenyai Eliud Kipchoge az osztrák fővárosban állította fel az abszolút csúcsot, ám az 1:59:40 órás rekordot nem lehetett világcsúcsként hitelesíteni, ugyanis szinte laboratóriumi körülmények között, iramfutók közreműködésével küzdötte magát a két­órás álomhatár alá. Attól még ő a rekorder, miután 2018-ban a berlini versenyen felállította 2:01:39 órás világcsúcsát, amelyet az idén ugyancsak a német fővárosban faragott le 2:01:09-re. Minden idők talán legjobb maratonistája eddig 17 versenyt futott a klasszikus 42.195 kilométeres távon, 15-öt meg is nyert, köztük a 2016-os és 2020-as (2021-ben rendezett) olimpiai viadalt. Négy berlini győzelme mellett Londonban is négyszer győzött, de szakította már át a célszalagot Chicagóban és Tokióban is. Csak New Yorkot nem vette még be.

Ezek után vicces, hogy a londoni verseny csak a 11. helyet szerezte meg a már említett listán, de a többi nagy is igen kedvezőtlen helyen szerepel: a berlini a 22., a chicagói a 49., a New York-i pedig az 52. helyen kullog. Olyan társaságban, ahol többek között a krakkói, a vilniusi és a kolozsvári viadal is a top 5-be tartozik. Marketingügyben azért van még mit pótolniuk...

A lista leggyorsabb maratonija a dániai H. C. Andersen, amelyen az átlagos célidő 3:51:22 óra, ezt szorosan követi a svájci Luzern viadala 3:51:33-as átlaggal. Az adatok szerint ezeken a maratonikon tiszta a levegő, enyhe a hőmérséklet, és a települések alacsony fekvése is sokat segít az indulóknak. Csak az ellenpontozás kedvéért: a világ leglassúbb maratonijait Ázsiában futják, közülük is a Kuala Lumpur-i a „legcsigásabb” a maga 5:41:47 órás átlagidejével. A legtisztább levegőjű maratoninak is a dániai számít, a londoni pedig tizedik ebben a rangsorban. Miután az elmúlt tíz év során a westminsteri önkormányzat csaknem 70 tonna szemetet, benne több százezer műanyag palackot gyűjtött össze az angol főváros jeles eseménye után, a szervezők számos újdonságot vezettek be a verseny zöldebbé tétele érdekében. A frissítőhelyek számát az eddigi 26-ról 19-re csökkentették, ezáltal az útvonalon használt vizes palackok száma 215 ezerre csökkent. Három állomáson komposztálható poharakkal helyettesítették a plasztikot, sőt, az egyik ponton növényi alapanyagból készült, ehető héjú vízkapszulát is osztottak.

Bizonyára akad olyan amatőr sportoló, akinek épp ezek az intézkedések teszik még vonzóbbá a londoni futólépéses városnézést.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!