Bartha-Kéri Biankát céltudatossá tette, hogy Budapesten lesz az atlétikai vb

– Hol nőtt fel?
– A Veszprémtől öt-hat kilométerre lévő Nemesvámoson éltem a szüleimmel, oda jártam általános iskolába, a középiskolát pedig Veszprémben végeztem el, majd négy évvel ezelőtt elhagytam a családi házat és beköltöztem a városba. Nagyon szép gyerekkorom volt, szerető család vett körül. Húgom, a nálam három évvel fiatalabb Bettina szintén atletizál, sprinterként a száz és kétszáz méter a fő száma, tagja a 4x100 méter utánpótlás országos csúcsát tartó váltónak.

– Faluhelyen idilli gyerekkora lehetett.
– Rengeteget voltunk a szabad levegőn, sokat mozogtunk és játszottunk a környékbeli gyerekekkel – én egyébként is örökmozgó voltam. A mai napig nagyon jó a kapcsolatom a szüleimmel, akik most is Nemesvámoson élnek, mindennap beszélünk egymással. Az, hogy mennyiszer tudom őket meglátogatni, attól is függ, hol tartok éppen a felkészülésben, edzőtáborozom vagy versenyzek-e, de ha csak időm engedi, megyek a szüleimhez, a dédmamámhoz, a nagypapámhoz vagy a két nagymamámhoz, úgyhogy mindig van kit meglátogatnom.

– Már Nemesvámoson is atletizált?
– Egyáltalán nem. Csak a középiskolában, tizenhat évesen csöppentem bele, korábban semmilyen kapcsolatom nem volt a sportággal. Több mindent kipróbáltunk a tesómmal, de ez kimerült abban, hogy tornaszakkörbe vagy úszni jártunk, szerettük ugyan, de nem ragadott meg minket. A középiskolában az atlétika előtt női tornára jártam, de elég hamar kiderült, hogy nem az én világom, bár legalább fitten tartott. Csak azért sportoltam, mert mozogni akartam.

– Az atlétikát mégis komolyan vette.
– A középiskolában az egyik barátnőm, Biermann Teodóra a városi atlétikai klubban, a VEDAC-ban futott Stupián Anikó csoportjában, és az egyik tesiórán, a hatvanméteres felmérés után azt mondta, szerinte ügyes vagyok, nem mennék-e le vele edzésre. Sokáig nem adtam be a derekam, de miután fél évig győzködött, végül csak lementem, s aztán Anikó is azt mondta, tehetséges vagyok. Egyből beleszerettem az atlétikába, és ott ragadtam, de nemcsak az edzéseket élveztem, hanem a társaságot is, ráadásul gyorsan jöttek a sikerek.

– Gyerekkorukban mindent kipróbálnak az atlétapalánták, de ön már tizenhat éves volt, amikor belekezdett. Melyik számmal indított?
– Sokáig négyszáz méteres síkfutásban versenyeztem, és csak 2015 környékén váltottam nyolcszáz méterre. Az alapgyorsaságom nem kiemelkedő, nem elég a négyszázhoz, az állóképességem viszont a nyolcszázhoz nagyon jó, és úgy döntöttünk az edzőmmel, hogy akkor maradjunk ennél a távnál, mert ebben több lehetőségem lehet. És jobban is szeretem.

– Ma is fut még négyszázon?
– Persze, az a kiegészítő számom, a négyszáz és a nyolcszáz méteres futás szinte kézen fogva jár, hiszen még jobban fejlődöm nyolcszázon, ha a négyszázas gyorsaságom is javul. A tavalyi müncheni Európa-bajnokságon például Nádházy Evelinnel, Rapai Fannival és Molnár Jankával együtt tagja voltam a 4x400 méteres váltónak, amely tizedik lett. Most is a váltó kerettagja vagyok – szeretnénk ott lenni az augusztusi budapesti világbajnokságon is.

– Tudatosabbá vált, amikor nyolcszázra váltott?
– Stupián Anikó edzései és a közeg rögtön megfogott, imádtam lejárni, és az edzéseredményeimen is látszott, hogy tényleg nem vagyok ügyetlen. Ez jó visszaigazolás volt, ahogyan az is, hogy rá egy évre máris válogatott lettem, ami olyan lökést adott, hogy biztossá vált, ezt akarom csinálni. De ha konkrétan egy olyan nagy eredményre akar rákérdezni, ami még elszántabbá tett, a 2012-es felnőtt szabadtéri országos bajnokságot mondanám, amelyen négyszázon legyőztem a címvédő, akkor már tizenegyszeres bajnok Petráhn Barbarát, még az időeredményemre is emlékszem, 53.42 másodperccel nyertem. Egyáltalán nem számítottam rá, szinte sokkolt, mármint jó értelemben, és ott fordult meg talán először a fejemben, hogy tényleg kezdenem kellene valamit ezzel a sportággal...

– A nyolcszáz a leggyorsabb középtáv. Mi az erőssége?
– Viszonylag gyorsnak számítok a nyolcszázasok között, persze nem azt mondom, lehet rajta javítani, de az elmúlt években sokat fejlődtem abban, hogy az élre állva is tudok már erősen futni. Az itthoni versenyeken begyakoroltam, és idővel úgy voltam vele, ha itthon meg tudom csinálni, akkor a nagy versenyeken nehogy már ne sikerüljön!

– Volt példaképe?
– Konkrét személy nem. Az motivál edzéseken, hogy minden egyes nap jobb legyek, mert ahhoz, hogy nyolcszázon értelmezhető eredményt érjek el, edzésen is nagyon keménynek kell lenni. Európában is rendkívül erős a konkurencia ezen a távon, ezért én amellett, hogy nagyon élvezem, amit csinálok, azt az utat választottam, hogy beleteszek minden tőlem telhetőt, és akkor nem okolhatom magam. Én pontosan tudom, hogy mindent megteszek, de elfogadom, hogy ez arra elég, amire. Egyébként nemcsak a nyolcszázon, hanem valamennyi atlétikai versenyszámban javultak az eredmények, ez azonban egyáltalán nem veszi el a kedvem, sőt, még jobban motivál.

– Van babonája?
– Szerintem mindenkinek vannak bevett szokásai, nekem régen több is volt, de az évek alatt levetkőztem őket, ahogy egyre több versenyen indultam, rájöttem, hogy csak megnehezítem velük az életem. Azért van, ami megmaradt, például hajat mosok a verseny előtt és a szögest mindig a bal lábamra húzom fel először – ezeket valószínűleg meg is tartom, amíg vissza nem vonulok.

– A tokiói olimpia volt a legemlékezetesebb versenye?
– Igen, és nem is az eredmény miatt, hanem mert kijutottam az olimpiára, és tudom, hogy ez úgy hangzik, mint valami klisé, mert minden sportoló ezt mondja, de higgye el, nem az! Amióta elkezdtem sportolni, és látszott, hogy van tehetségem hozzá, azóta ott motoszkált a fejemben, milyen jó lenne kijutni az olimpiára. Megdolgoztam érte, büszke vagyok rá, remélem, jövőre Párizsban jobb eredményt érek el, és nemcsak azt tudom elmondani utána, hogy ott voltam.

– Úgy tudom, a sport mellett a tanulást is fontosnak tartja.
– A veszprémi Pannon Egyetemen végeztem el a nemzetközi tanulmányok alapszakot, majd néhány év kihagyás után folytattam, és a mesterdiplomámat 2021-ben a Budapesti Corvinus Egyetem és a Testnevelési Egyetem közös sportmenedzserképzésén szereztem. Szeretek a sporton belül mozogni, szeretem a közeget, és mivel a pályafutásom után is szívesen dolgoznék benne, ebben az irányban tanultam tovább. Több elképzelésem is van a jövőmről, de ráérek még foglalkozni vele. Edzőként viszont nem tudom elképzelni magam, nincs meg a kellő türelmem hozzá.

– Ha már az edzőséget említette: 2017-ben egy pillanatig sem gondolkodott azon, kövesse-e edzőjét, Stupián Anikót a VEDAC-ból egy új klubba, az SVSE-be?
– Ha visszagondolok, most is észszerűnek tartom az akkori döntésemet. Abban a helyzetben nem láttam más alternatívát, és el sem tudtam képzelni, hogy ne maradjak vele. Főleg nem egy olyan kényszerhelyzetben, mint amilyen az akkori volt, 2017 decemberében. Egyébként a gyakorlatban nem sok minden változott utána, hiszen azóta is ugyanazon a pályán edzünk, ugyanazzal a társasággal, és ugyanúgy Anikó irányítása alatt.

– Ugyanazon a pályán?
– Igen, mert a pályát a város üzemelteti, és mindkét klub, a VEDAC és az SVSE is bérli. Most egyébként éppen felújítják, úgy volt, tavaly teszik fel a rekortánt, végül nem készült el őszre, de most talán látszik a fény az alagút végén.

– Visszatérve az edzőjéhez: ennyire jó a kapcsolatuk?
– Megvan a kölcsönös bizalom Anikóval, aminek alapvetően két oka van. Egyrészt az általa vezényelt edzésmunka jól működik, és én maximálisan bízom abban, amit előír, ugyanakkor ha vannak ötleteim, szólok neki, és együtt eldöntjük, be tudjuk-e illeszteni az edzésprogramba. Ilyen kölcsönös kommunikáció nélkül szerintem nehéz is lenne felnőtt sportolót eredményesen edzeni. Másrészt a pályán kívül is bármivel fordulhatok hozzá, így mindig pontosan tudja, miért megy esetleg nehezebben az edzés, vagy miért olyan a kedvem, amilyen. Jövő héten huszonkilenc éves leszek, az elmúlt időszakban én is beértem, felnőttem, és egyre jobban tudunk együtt dolgozni, egyre inkább megértjük egymást. A jó szakmai munkához szerintem ilyen edző-tanítvány kapcsolat kell.

– Változott valami az életükben, amikor kiderült, hogy Budapesten rendezik a 2023-as atlétikai világbajnokságot?
– Óriási lehetőség egy sportolónak, ha a hazájában, hazai szurkolók és a családja előtt versenyezhet. Nem sok versenyzőnek adatik meg, hogy átélhesse, hálás és izgatott vagyok. Mindennap motivál, ott lebeg a szemem előtt, hogy ezért érdemes még keményebben dolgozni. Sokkal céltudatosabb lettem, pedig voltak nekem is nehéz időszakaim, például 2019-ben volt egy makacs bokasérülésem, éppen a szabadtéri szezon közepén, júliusban nem is tudtam edzeni. Benne volt a pakliban az is, hogy vége a sportolói pályafutásomnak, nem jöttek az eredmények, és egyszerűen nem tudtam, hogyan tovább, nagyon elkeseredtem.

– Hogyan tudott mégis visszakapaszkodni?
– A támogató közösség sokat segített, hálás vagyok érte, mert leginkább ennek köszönhető, hogy most a világbajnokságról és az olimpiáról beszélgethetünk. Olyan futótársaim vannak, mint Kiss Gergő és Szögi István, aki egyébként középiskolai osztálytársam is volt, és mivel egy korosztályba tartozunk, hasonló célokkal készülünk, állandóan hecceljük, húzzuk és persze motiváljuk egymást. Ez nagyon sokat segít. Nehéz volt visszakapaszkodni, de úgy voltam vele, csak akkor van értelme újból nekiveselkedni, ha teljes erőbedobással csinálom. Jobb versenyző lettem, sportpszichológushoz fordultam, hogy segítsen kihozni belőlem a viadalokon is a száz százalékot, és valóban helyére került minden, ma már sokkal jobban kezelem a versenyhelyzeteket.

– Az új lendület új célokat is adott?
– A fő célom egyértelműen az lett, hogy nyolcszázon két perc alatt fussak, a tavalyi egyéni csúcsom 2:00.29. És ha ez sikerülne, már összejöhetne a világbajnoki szint is, ami 1:59.80 perc, vagy előbb-utóbb az országos csúcs, ami pedig 1:59.46, még 2003-ban futotta Varga Judit. Semmit sem szeretnék elkiabálni, de a ranglistán jó helyen állok, a huszonharmadikon, az elsők között vagyok, akinek nincs szintje, és összesen ötvenhatan jutnak ki. A világbajnokságon szeretnék nagyon jól futni, a célom az elődöntőbe jutás, ami szerintem reális elvárás, és ha egészséges leszek, az edzésmunkát elvégzem és mentálisan is minden a helyén lesz, akkor nem lehet akadálya.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. április 15-i lapszámában jelent meg.)