A házigazdának roppant kellemetlen kezdeti közjátékot azonban hamar elsöpörték a pazar versenyek és eredmények, a pozíciójukat tovább erősítő sztárok, a feltűnő üdvöskék, a gyaloglók drámája. Andalúzia fővárosa tíz remek estét kínált, miután a vb délutáni programjai csak hatkor kezdődtek, a nappali 40 fok fölötti meleg ugyanis csak estére csökkent elviselhető 28-30 fokra, és arra már a tengerpartról is hazaáramlottak a nyaralók. A versenyszámok mennyisége kettővel nőtt, az addigi 44 helyett 46-ra – 24 férfi és 22 női – számban avattak bajnokot. Igaz, a két „újonc”, a női rúdugrás és kalapácsvetés még amolyan mostohatestvérnek számított, hiszen amíg a többi versenyszámban 60, 30, illetve 20 ezer dolláros csekket mellékeltek az éremhez, a frissen felvett számok dobogósainak csak a prémium fele járt. Az már a sors iróniája, hogy az egyik legnagyobb csatát éppen a női rúdugrók versenye hozta: a fedett pályás világbajnok amerikai Stacy Dragila és az egy évvel korábbi, budapesti Eb-győztes ukrán Anzsela Balahonova vívott 460 centis világcsúcsbeállításba „torkolló” küzdelmet, amelyből a nagy harcos Dragila került ki győztesen.
Az amerikai Michael Johnson viszont nem elégedett meg félmegoldással, világcsúccsal győzött a 400 méteres síkfutásban, nyolcadik világbajnoki aranyérmét söpörve be. Az atlétika „Magic” Johnsonától szinte elvárta a világ, hogy megdöntse végre Butch Reynolds több mint tízéves, 43.29 másodperces rekordját, ennek felelt meg az amerikai egy elképesztő 43.18-cal. Egyben fellépve Carl Lewis mellé a képzeletbeli eredményességi dobogóra.
A két klasszikus számban, a 100 méteres síkfutásban esély sem nyílt semmiféle meglepetésre, annyival jobb volt a mezőnynél a két címvédő amerikai, Marion Jones, illetve Maurice Greene. A biztonság kedvéért mindketten csúcsformában versenyeztek Sevillában, s a döntőben világbajnoki csúccsal, 10.70-nel, illetve 9.81-gyel utasították maguk mögé az ellenfeleket. Míg Jonesnak egyetlen pillanatig sem volt gondja, Greene-t szinte végig szorongatta a kanadai Bruny Surin – meg is lett az eredménye, utóbbi beállította Donovan Bailey nem sokkal korábban még világcsúcsnak számító 9.84-es kanadai rekordját. Marionnak férje, a súlylökés világbajnoka, CJ Hunter szurkolt a sajtószektorban, Greene-ért pedig barátja, a sérülés miatt távol maradó trinidadi Ato Boldon szorított, akinek fel is szólt a világcsúcstartó: „Ez neked szól, bébi!”
Sevillában azonban sokkal inkább a sportág diadalmenete dübörgött, a középmezőnyben pedig ott masírozott a magyar atlétika is.
(Fotók: AFP, Getty Images, Imago Images)
(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. június 17-i lapszámában jelent meg.)