Az egyéniben már aranyérmes Kovács Iván (szemben) győzelemre vezetheti a párbajtőrcsapatot is
Az egyéniben már aranyérmes Kovács Iván (szemben) győzelemre vezetheti a párbajtőrcsapatot is
A Kovács Iván, Imre Géza, Boczkó Gábor, Fekete Attila összeállítású együttes a 19 csapatot felvonultató mezőnyben a nyolcaddöntőben a fehérorosz gárdát verte hatalmas fölénnyel, majd a legjobb nyolc között az ukránokat győzte le magabiztosan 44-38-ra.
Az elődöntőben az orosz válogatott várt a magyarokra, akik remekül kezdték az összecsapást, s az első három mérkőzés után 8-1-es vezetéshez jutottak. A következő három asszós során a rivális csupán két tust faragott hátrányából, így a zárószakasz előtt még mindig megnyugtató, öt tusnyi előnnyel állt az egyéniben aranyérmes Kovács Iván vezérelte magyar együttes.
Az utolsó három asszóban az egyéni verseny során ötödik Imre Géza kezdett és 3-0-ra kikapott Szergej Kocsetkovtól, így két tusra felzárkózott az orosz együttes. A folytatásban azonban Boczkó 1-0-ra verte Igor Turcsint, Kovács pedig 18-13-re Pavel Kolobkovot, így a magyar válogatott 35-27-re győzött.
A magyar csapat a döntőben Lengyelország legjobbjaival találkozik. (MTI)
VÍVÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG, IZMIR (Törökország):
FÉRFI PÁRBAJTŐR, CSAPAT: A 16 között: | Magyarország-Fehéroroszország 45-25 |
A negyeddöntőben: | Magyarország-Ukrajna 44-38 |
| Oroszország-Franciaország 31-28 |
| Lengyelország-Svájc 45-42 |
| Olaszország-Ausztria 42-30 |
Az elődöntőben: | Magyarország-Oroszország 35-27 |
| Lengyelország-Olaszország 45-33 |