Pubból a Wembleybe – Moncz Attila publicisztikája

A bevonulózenéjével Dariusz Michalczewskire, a ruhájával és a becenevével (Barney) a Frédi és Béni egyik főhősére emlékeztető holland, aztán „háromemeletes” honfitársa, továbbá egy minden sikeres akcióját idegesítő mozgással ünneplő filippínó, illetve a 2010-es labdarúgó-vb hangulatát megidéző dél-afrikai. Íme, néhány főszereplő azok közül, akiket hétfő este pódiumra szólítottak a PDC (Profi Dartsszövetség)-világbajnokságon a londoni Alexandra Palace-ban, és akik gondoskodtak róla, hogy ez a négy óra legyen például Nagy-Britanniában, valamint Magyarországon is a legnézettebb sportműsor aznap. Ahhoz képest, hogy néhány éve még az is kérdés volt, a darts sport-e, mára igencsak jelentő térhódításon ment keresztül. Nagy-Britanniában a The Independent című lap beszámolója szerint a labdarúgás mögött a második legmagasabb nézettséget hozza, a legjobbjai igazi világsztárok, és ma már az a kérdés, mikor lesz belőle olimpiai sportág.

Pedig, tegye a szívére a kezét mindenki, úgy egy-másfél évtizeddel ezelőtt a dartsosokról az a sztereotípia élt bennünk, hogy elhízott, sört vedelő, tetovált fickók, akik most léptek át a kocsmából egy sportcsarnokba dobni néhányat. Csakhogy, ahogyan Barry Hearn, a legismertebb dartsszervezet, a PDC első embere még 2012-ben fogalmazott: „Aztán megjöttek az új srácok, akik igazi sportemberek. Megszakadnak a pénzért. A VIP-vendégeim ma már bankárok, menedzserek és más sportágak szupersztárjai. A darts osztályt váltott.” Vereczkey Lajos, a hazai dartsélet egyik motorja szerint az éles váltás még ennél is korábban, 1992-ben megtörtént, amikor 16 játékos megelégelte, hogy a BDO-nál (Brit Dartsszervezet) kevés a pénzdíj és a televíziós közvetítések száma, így kivált onnan, megalakította a World Darts Councilt, amiből hamarosan a PDC lett. „Szerintem itt vált el egymástól a kocsmasport és a valódi sport. A színpadról eltűntek az olyan külsőségek, mint a cigaretta vagy a korsó sör, a PDC-nél tudták, a népszerűségért áldozni is kell” – árulta el a PDC Europe kelet-európai koordinátoraként is dolgozó Vereczkey.

Ami kétségtelen, Hearn 2001-es megjelenésével kezdtek el figyelni a darts üzleti részére is. Átnézték például, hogy a nézők többsége a PDC megjelenésekor 45–50 éves, elsősorban kiöregedett dartsosokból áll, ami nem feltétlenül jelent fizetőképes keresletet. Ma már a 20–25 éves korosztály viszi a prímet (és a korábbi 90/10 százalékról 70/30-ra csökkent a férfiak és a nők aránya a nézőtéren!), illetve tölti meg élettel a lelátókat. De ugyanúgy megváltozott a tornák száma és az azokon nyerhető pénzdíj nagysága is. Szándékosan nem az ősidőket hozom fel példának, hanem „csak” egy tíz évvel ezelőtti összehasonlítást, amikor a PDC azért már prosperált. Szóval, 2008-ban 50 torna volt, abból kilencet közvetített élőben valamelyik televízió, az összes pénzdíj pedig négymillió fontot tett ki. A 2019-es versenynaptárban csaknem háromszor ennyi torna szerepel, a tv-s viadalok száma 19-re nőtt, míg a pénzdíj bőven megtriplázódott, sőt, az új szponzorok belépésével hamarosan a négyszerese lesz.

„A darts már nem kocsmasport. Látható, hogy Phil Taylorral és Raymond van Barnevelddel milyen profizmus érkezett meg a sportágba. A legjobbak már főállású profik, napi hat órán át gyakorolnak, és sokan közülük legalább egymillió fontot keresnek évente. Elvágtuk a kocsmákhoz fűződő köldökzsinórt, a darts ma már major sport” – fejtegette Hearn. Az éves keresetet természetesen a szponzoroktól érkező bevételekkel együtt kell érteni, hiszen a hihetetlen média-térhódítással együtt a támogatók is megjelentek. Erre talán Rob Cross, a regnáló világbajnok esete a legjobb példa. Ő az idén, második profi évében írt alá szponzori szerződést az SAP-vel, és miután kicsit hitetlenkedett azon, hogy egy ekkora cég érdemesnek találta őt a partneri kapcsolatra, elárulta: „Amikor elkezdtem játszani, a játékosok szponzora általában a haverjuk taxis cége volt. Ma pedig világcégek versenyeznek értünk.”

Ezért persze tett bőven a PDC is. A szigetországiak játékából mára globális sport lett, amelynek a négy legfontosabb nem brit piaca Németország (a legutóbbi vb-döntőt, a Cross–Phil Taylor csatát 2.7 millióan nézték itt, míg a brit Skyon „csak” 1.4 millióan!), Hollandia, Ausztrália és Új-Zéland. Matt Porter, a PDC ügyvezetője szerint a fő cél is egyértelmű: „Kitettünk magunk elé egy térképet, és megpróbáljuk beszínezni az egészet.” Ennek jegyében jövőre Las Vegastól Aucklandig lesznek profi tornák, az idei sikeres bemutatkozás (Dél-Koreában, Japánban, Hongkongban, Malajziában és Tajvanon több mint 10 torna, 206 versenyző) után jövőre jön a PDC Asian Tour második kiadása, azt pedig már a most zajló világbajnokságon sikerült elérni, hogy mind az öt kontinensről (összesen 28 nemzetből) legyen induló, továbbá, hogy két hölgynek is legyen fix rajthelye. Az szinte szóra sem érdemes, hogy az Alexandra Palace-ben mind a 28 etap telt házzal megy.

Mindez úgy, hogy a kirakatember Phil Taylor már nyugdíjas, illetve, hogy a tíz évvel ezelőtti első tíz kiemeltből mindössze James Wade tudta megőrizni a helyét a top 10-ben. Átalakult az élmezőny, a népszerűség pedig elképesztő méreteket öltött. Talán egy nagyobb londoni csarnok is megtelne, de a PDC nem akar váltani, mert a vezetők szerint nagyobb helyszínen nem működne így az esemény, elveszne a megismételhetetlen atmoszféra.

Taylor egyébként még versenyzőként azt mondta az Ally Pallyről, hogy „...olyan érzésem volt, mintha a Buckingham-palotába sétáltunk volna be”, míg Sid Waddell, a legendás, időközben elhunyt dartskommentátor szerint „...olyan itt játszani, mintha a Wembleyben vagy egy operaházban dartsoznánk”. Az ő meglátásukkal cseng össze a fentebb már idézett Porter véleménye is a helyszínválasztással kapcsolatban: „Az Ally Pally a darts szent grálja. Ha minden eseményünket az O2 Arenában szeretnénk megrendezni 18 ezer néző előtt, akkor megtennénk. De nem ez a célunk. Az eseménynek és a helyszínnek passzolnia kell egymáshoz.”

Ennek kapcsán apró kitérő a márciusi, magyarországi gálával kapcsolatban. A PDC, illetve annak európai szekciója annyira komolyan veszi a hely és az idő összhangját, hogy itt is keményen érvényesítette érdekeit. Mivel nálunk még nem volt ekkora esemény dartsban, az érdinél is kisebb csarnokot akartak engedélyezni, mondván, menjünk csak biztosra. Azzal ők sem számolhattak, hogy még 48 óra sem kell a teljes telt házhoz... A magyar szervezőknek ez azért is jó, mert tudják bizonyítani, itt is van fizetőképes kereslet a dartsra, és azért a valóság más, mint egy netes közvélemény-kutatás. Így talán még a jelenlegi jelentős szerepnél (a European Tour négy kelet-európai selejtezőjéből kettőt is nálunk tartanak) is nagyobbat szánnak majd nekünk egy-két év múlva.

Az pedig külön szép lenne, ha ebből idővel olimpiai selejtező lenne. Merthogy a darts olimpiára kerülésére is van esély, igaz, inkább 2028-ban. A tömeges elterjedés megvan, mindkét nem játssza, népszerű, a doppingvizsgálatokkal nincs gond, ahogyan prominens támogatókban sincs hiány. Természetes, hogy az éljátékosok támogatják az újabb lépcsőfok vételét, de kívülről is jön bőven segítség. Így például Clive Woodward, az angol rögbiválogatott világbajnok szövetségi kapitánya egy publicisztikában így írt: „A világ sportja fejlődik, az olimpia fejlődik, és a dartsot ott akarom látni az olimpián. Könnyebb mondani, mint megtenni, de minden kritériumnak megfelel. A sport lényege, hogy az emberek megpróbálják kihozni magukból a legtöbbet a győzelem érdekében, úgy, hogy közben elfogadják a vereséget. A dartsban mindez megvan, sőt, még több is.”

Ha ez bejön, a sportág pénz- és eszközigényét figyelembe véve hirtelen több millió 15 és 65 év közötti dartsosnak lenne reménye az ötkarikás bajnoki címre.