Fél év múlva olimpia? Ezt várja a 2022-es téli játékoktól a pekingiek magyar tanácsadója

– A közepébe vágok: lesz olimpia?
– Lesz. Biztos, hogy lesz. Kína első embere, Hszi Csin-ping még a télen, tehát a bizonytalankodó Tokió előtt bejelentette, hogy teljes az eltökéltség, azóta túl vagyunk a nyári játékokon különösebb vérveszteség nélkül, ami a sportot, a versenyeket illeti, emlékezetesen. Mi ezt a vonalat erősítjük, nincs okunk a kételkedésre. Még úgy sem, hogy a vírus nagy úr, nem tudhatjuk biztosan, mit tervez.

– Nézőkkel vagy üres lelátók előtt rendezik a versenyeket?
– Nem merek mondani semmit, annyi a pletyka, hírek innen, hírek onnan, s nem mindig feltétlenül megalapozottak. Valamennyi néző szerintem mindenképpen lesz. Azért vagyok óvatos, mert a vírusnál sohasem lehet tudni – lám, már másodszor emlegetem –, de olimpiát sem lehet úgy rendezni, hogy igen, de… Mindenesetre NOB koordinációs bizottságának elnöke, ifj. Juan Antonio Samaranch rendszeresen megerősítgeti a szándékot, hogy lesznek nézők.

– Ez már csak a jégkorongtorna miatt is fontos.
– Igen, a profik, pontosabban az NHL kikötötte, hogy csak akkor engedi el a sztárokat, ha lesz közönség. Az NHL közreműködése minden téli olimpián állandóan visszatérő kérdés, de nekem az a gyanúm, hogy most biztosan jönnek a nagyok. A kínai piac itt is döntő érv lehet. Mérete és potenciálja valahogy mindig bekúszik a tudatba a tárgyalások során – és nem csak a hokinál. Szerintem előbb lesz megegyezés, mint mi megtudjuk, hogy lesznek-e nézők, a jégkorong népszerű, még úgy is, hogy a kínai hoki nem verdesi az eget. Igaz, van egy kirakatcsapat, az orosz profi bajnokságban szereplő Kunlun, ám kínai játékos nincs benne.

– A titulusa szenior tanácsadó. Ez mit takar?
– Van egy hierarchia a szervezőknél, nos, én nem tartozom bele, aminek egyébként örülök. A lényeg, hogy bármilyen témában megszólalhatok, bármibe belekapcsolódhatok, elmondhatom, minek mi a hagyománya, a rizikója, az előnye, a hátránya, a költsége, aztán vagy megfogadják, vagy nem. A döntést utóbb mindenképpen támogatnom kell, s annak megfelelően cselekedni. Ha már itt tartunk: ami fontos, arra itt mindig van pénz, nem spórolnak a lényeges dolgokon.

– Nyilván tud már kínaiul, ez nagy segítség lehet.
– Nem tudok kínaiul, le ne írja, kétségtelen, már nem adnak el, de hogy beszélem a nyelvet, az túlzás.

– Viszont tizenhat éve él Pekingben, ez azért sok mindenben segíthet.
– Ez tényleg számít. Dolgoztam itt többek között ifjúsági olimpián, Ázsiai Játékokon, Kínán kívül pedig a pjongcsangi téli olimpia és a 2016-os tokiói kandidáláson, a tajvani nyári universiadén is, úgy tűnik, kedvelnek a régióban.

– Presztízskérdés az olimpia Kínában?
– Persze. Az első város lehet a világon, amelyik nyári és téli olimpiát egyaránt rendezett, ez azért rang. Főként, hogy jó, ha öt olyan város akad a világon, amelyik ezt egyáltalán megtehetné, természetesen a természeti viszonyoktól függően.

– Azért Pekingben is a várostól kétszáz kilométerre lesznek a havas versenyek.
– Ebből sem lesz gond. Van egy nagy sebességű vasút, amelyik ötven perc alatt ér oda, a végállomása pedig ötszáz méterre van az ottani olimpiai falutól.

– Ezzel együtt – olvasom – hóügyi bizottság alakult…
– Igaz, de nem azért, mert ne lenne ott hó. Elég stabilan van, nem húszméteres, de van. A bizottság pedig minden téli olimpián létezik, köszönhetően annak, hogy az alpesi versenyeket mindig és mindenhol műhavon rendezik, ha nyakig ér a hó, akkor is. A Nemzetközi Síszövetségnek szigorú hószabályzata van, a víztartalom, meg még ki tudja mi állandó érték, hóágyúk nélkül nincs verseny. Egyébként a mieink már állnak, be vannak állítva már több mint egy éve, működésképesek.

– Sokak szerint azért is fontos, hogy legyen olimpia, mert az ázsiai ember lelkét különösen megviseli a kudarc.
– Erre nem is tudom, mit mondjak. Kétségtelen, vannak kulturális különbségek, ezt rengetegen analizálták az úgynevezett arcvesztés szempontjából is, de azért ma már pragmatikusabb a világ itt is.

– Olyannyira, hogy a járványveszély miatt drákói a szigor.
– Mondhatni. Egyfelől mindenki maszkban jár, másfelől pedig, ha valahol pozitív esetet észlelnek, azonnal lezárják a környéket, kiszűrik a kontaktszemélyeket, akár ezreket is tesztelnek, lezárnak városrészeket, városokat. Jellemző, hogy akik – nem sokan – Tokióban jártak tapasztalatszerzésen, visszatérve hiába voltak tünetmentesek, huszonegy napra karanténba kényszerültek. Ez egyébként nem is olyan nagy baj, mert növeli a biztonságérzetet.

– Befolyással vannak az előkészületekre a konfliktusok az Egyesült Államokkal?
– A huzavona szinte állandó köztük, de azért az ipari, kereskedelmi kapcsolatok léteznek, amolyan se veled se nélküled viszonyban van a két ország. Kínát gyakran támadják, most, hogy lement Tokió, számítunk arra, hogy szinte kötelezően ránk szállnak, az emberi jogok kérdése például állandóan előjön.

– Meg a légszennyezettség, ami 2008-ban, a nyári játékok idején folyamatosan téma volt.
– Azon már túl vagyunk. Akkor jogosak voltak a kritikák, ám azóta gyárakat zártak be, fűtési rendszereket cseréltek ki tömegesen, függetlenül az olimpiáktól.

– Tényleg már most készen állnak a rajtra?
– Egy hónap múlva kulcsrakész lesz mind a három olimpiai falu, az utak, a helyszínek, az infrastruktúra rendben van, a helyszínek is – a 2008-as létesítményekből többet hasznosítunk most is.

– Tehát nem történhet az, ami Athénban például az ökölvívócsarnokkal?
– Semmiképpen. Az athéni csarnok és a Periszteri városrész azóta is mintája a felelőtlenségnek. Annak idején új vezető került a városrész élére, s ő presztízskérdést csinált abból, hogy az ő kerületében is legyen helyszín. Mi, a rendezők tiltakoztunk, a terület alkalmatlan volt rá, de ő kilobbizta. És aztán nem tudta mire használni. Ilyesmi Pekingben nem történhet meg, egyrészt a városvezetőség hozzáállása, másrészt a hatalmas igény miatt.

– Ha már itt tartunk, mit mutatnak a közvélemény-kutatások, a kínaiak akarják a rendezést?
– Abba nem mennék bele, mennyire valós itt egy-egy felmérés, de nincs az, ami Tokióban volt. Olyannyira, hogyha lehetnek nézők, nem fordul elő, hogy ki kell rendelni nézőket gyárakból, iskolákból.

– Kína a legősibb folyamatosan létező civilizáció, a hagyományok fontosak, vagy elsöpörte őket ott is a modernnek nevezett világ?
– Büszkék a hagyományaikra, őrzik őket, de ez nincs befolyással a hétköznapokra. Tapasztalataim szerint a három erős ázsiai ország, tehát Japán, Dél-Korea és Kína közül az itteniekkel a legkönnyebb kapcsolatot teremteni, a kínaiak a legnyitottabbak.

– Létezik a nagyhatalmi gondolkodás, a ki, ha mi nem, ami az Egyesült Államokban és Oroszországban általános?
– Persze. A nemzeti öntudat egyre erősebb, köszönhetően a világpolitikai és a gazdasági tényezőknek. Egy pillanatig sem jutott eszükbe például, hogy ne tudnának téli olimpiát is rendezni, a politikusok pontosan tudják, mire jó egy ekkora esemény, a városi lakosság is, miközben már nem annyira terelhetők az emberek, mint sokan gondolják.

– Ez az első olimpia, amelynél a kandidálásban éppen úgy főszerepe volt, mint a szervezésben, a lebonyolításban. Amikor 2015-ben Kuala Lumpurban Peking megkapta a rendezést, felkiáltott, hogy „Győztünk!”?
– Természetesen, a szituáció magával hozza az érzelmek szabadon engedését. Ezúttal különösen, hiszen az első forduló után úgy 60:20-ra vezettünk Almati előtt, a vége pedig meglepően szoros, 44:40 lett, miközben a projektünk nyilván nem változott.

– Jól sejtem, hogy volt némi háttérmunka kazah részről a két forduló között?
– Ki tudja? De a sejtése aligha alaptalan.

– Már fél év sincs a február negyediki megnyitóig. Izgul?
– Nincs bennem izgalom, legalábbis nem nagyobb, mint amilyen ilyenkor természetes. Inkább kíváncsi vagyok, hogyan alakul a vírushelyzet – nem véletlenül emlegetem visszatérően –, hiszen túl leszünk a nyaralásokon, jön az ősz, de a kételyeimnél erősebb a meggyőződésem: februárban nyitunk!

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. augusztus 28-i lapszámában jelent meg.)