Kresz Géza jégen ültetett fája hatalmassá terebélyesedett

Ha cikkünk főszereplője kezdeményezésének sporttörténeti jelentőségét méltóképpen kívánjuk hangsúlyozni, rögtön kapaszkodjunk a statisztikákba. Tudniillik az 1869-ben alapított Budapesti Korcsolyázó Egylet versenyzői a klub fennállása utolsó évéig, 1949-ig mindössze kétszer engedték át riválisaiknak az országos bajnoki címet, ami a számok nyelvén a következőképpen fejezhető ki: gyorskorcsolyában 40/38, a műkorcsolya versenyszámaiban, így férfi egyéniben 40/40, női egyéniben 25/25, párosban 21/21 a győzelmi mutató, vagyis a magyarországi jégsport és a BKE közé egyenlőségjelet kellett tenni. (Megjegyzendő, hogy férfi gyorskorcsolyában és a műkorcsolya férfi egyéni számában 1900-ban, női gyorskorcsolyában 1924-ben, párosban 1928-ban rendezték az első bajnokságot, ugyanakkor a rossz időjárási körülmények és az első világháború miatt többször is elmaradt a verseny, illetve jégtáncban csak 1949-ben, női gyorskorcsolyában 1952-ben avattak először bajnokot.) Összeadva 126/124-es arányról beszélünk, sőt nem lódítunk, ha az elszalasztott két bajnoki címet is a BKE-nek írjuk jóvá, merthogy az 1942-ben és 1943-ban a MAC színeiben aranyat szerző két jéglovag, Ladányi Gedeon, illetve Hidvéghy László korábban az egyeduralkodó egyletnek gyűjtögette a győzelmeket.

S akkor még nem is beszéltünk a klub nagy nemzetközi attrakcióiról. A világbajnoki címekkel gazdagodó Kronberger Lilyről (1908–1911), Méray-Horváth Zsófiáról (1912–1914), a Rotter Emília, Szollás László párosról (1931, 1933–1935), a Kékessy Andrea, Király Ede duóról (1949), a magyar sport első Európa-bajnoki diadalát arató Földváry Tiborról (1895) vagy a szintén kontinensgyőztes Orgonista Olga, Szalay Sándor kettősről (1930, 1931). A sikerek gyökerei – ahogy említettük – 1869 végéig nyúlnak vissza, amikor főszereplőnk, a 175 éve, 1846. augusztus 30-án született Kresz Géza fejébe vette, hogy bécsi mintára a magyar fővárosban, Pesten is ideje korcsolyaegyesületet alapítani. A születés körülményeiről szerencsére sokat tudunk, mert maga az ötlet szülőatyja írta le a klub 25. jubileuma alkalmából.

A negyedéves orvostanhallgató Kresz elutazott a császárvárosba, és háromnapi ott-tartózkodás után a bécsiek alapszabályzatával a hóna alatt tért vissza. Lefordította, és újságokban tett közzé felhívást értekezlet tartására, aminek azonban nem volt foganatja. Ezek után ismerőseiben igyekezett felszítani a tüzet, és Vajda Adolf, Jezovich Kornél, valamint Strihó Gyula segítségével, néhány barát részvételével a Váci utcai Korona kávéház első emeleti helyiségében megtarthatták az első összejövetelt. Újabb felhívásuk jelent meg az újságokban, ám ennek nyomán is csak tizenöt előítélet nélküli ifjú jelentkezett. A BKE 40. születésnapjára megjelent kiadványban ez olvasható a visszatartó erőkről:   „Akkortájt minálunk, miként Hollandiát kivéve Nyugat- és Közép-Európában általában mindenütt, a korcsolyázásról úgy vélekedtek, hogy az egészségre ártalmas, sőt a közfelfogás szerint a bevett társadalmi szokásokkal és az ildomossággal ellenkezett, ha egy úri hölgy nyilvánosan korcsolyázott.”

Kresz nem csüggedt, tovább buzgólkodott, az első megbeszélést továbbiak követték, kidolgozták a születendő egylet szabályait, amelyeket 1869-ben a kormányhatóság megerősített. A kitartó előkészületek után szétküldték a meghívókat az alakuló közgyűlésre, végül 1869. december 2-án tizennyolcan gyűltek össze a Steingassner kávéház kártyaszobájában, hogy életre keltsék a Pesti Korcsolyázó Egyletet (amelynek neve Buda, Pest és Óbuda egyesítésével lett 1873-ban Budapesti KE). Elnököt egyelőre nem, csak alelnököt választottak, és a kilenctagú választmánynak kellett beindítani a vérkeringést. Kresz visszaemlékezéséből tudjuk, hogy az első jeges napra 1870. január 29-ig kellett várniuk, hogy kérésükre a Városligeti-tó egy szeletét díjtalanul bocsátotta rendelkezésükre a főváros, és hogy az előítéletek letörésé­ben nagy szerepet játszott Eötvös József, aki szabad utat engedett két lánya korcsolyázás iránti szenvedélyének.

Az 1869 decemberében felépített kétszobás „fabódé” (egyszerre melegedő, korcsolyakötő, étkező, ruhatár, iroda...) kapcsán megemlíti, létesítése a hét alapító tagnak köszönhető, ám senkit sem nevez meg. A rejtélyt csak 1989-ben fejtette meg Buza Péter az Élet és Tudomány hasábjain, köszönhetően annak a fotónak, amelyet „a Kresz-hagyatékból származtat a Mentőmúzeum leltárkönyve”.    Íme a névsor: Busbach Péter, Kresz Géza, Massanek Rezső, Püspöky Emil, Sztroiny Sándor, Vajda Adolf, Zsigmondy Géza. Érdekesség, hogy bár az ötletgazda Kresz 1901. április 10-én bekövetkezett haláláig tagja volt a választmánynak, vezető tisztséget csak rövid ideig töltött be: 1872 és 1874 között az igazgatói posztot látta el.

Orvosi diplomája átvétele (1871 tavasza) után életét elsősorban civil hivatása gyakorlásának, a főváros egészségügyi helyzet javításának szentelte. Hamarosan, 1873-ban kinevezték V. kerületi tiszti orvosnak, és a rohamos fejlődésnek induló Budapest rengeteg közegészségügyi problémával „halmozta el”. Kisebb-nagyobb tanulmányokat írt a közegészségügyi ártalmakról, a kanyaróról, a vörhenyről, a koleráról, a tejellátásról, a mentésről, a baleseteknél szükséges elsősegélyről. Kiállításokon mutatta be az élelmiszer-hamisítást leleplező eljárásokat és felszereléseket, ő adott eszmét a központi tejcsarnok létesítéséhez, neki köszönhető az úgynevezett oltónyirktermelő és védhimlőintézet, elsőként sürgette a gyermekvédelmet lelencházak létesítése által.

Szervezői, agitátori tehetségének legismertebb és talán általa is legjobban szeretett gyermeke az általa 1887-ben életre hívott Budapesti Önkéntes Mentő Egylet (BÖME), azaz ő a magyarországi mentőszolgálat atyja. Még 1881-ben részt vett Londonban a nemzetközi higiéniai kongresszuson, amelyen a mentésügy is középpontba került: az Ambulance Corps of St. John ott mutatta be nem hivatásos egészségügyiekből, önkéntesekből kiképzett csapatának nyolcéves munkáját. Kresz Géza gazdagon illusztrált füzetet adott ki 1885-ben  „Első segély rögtöni életveszélyben” címmel, 1887-ben vitte a fővárosi közgyűlés elé a BÖME megalakításának tervét, amelynek első őrállomása május 10-én el is kezdte munkáját. Az egylet igazgatójaként rendezte a betegszállítást, az elmebetegek intézetbe juttatását, a részegek és epilepsziások ellátását, javasolta az elsősegély iskolákban tanítását.

Már 1890-ben saját székháza lett a mentőegyletnek, a Quittner Zsigmond tervezte, a Markó utca 22. alatt megépült, korát megelőző mentőpalota máig eredeti funkciója szerint működik. Érdekesség, hogy az épületben volt az 1897-ben megalakított, őt tiszteletbeli elnökének megválasztó, nemcsak sport-, hanem mentőbizottságot is működtető Országos Úszó Egyesület (a választmányban Hajós Alfréddal, Földváry Tiborral, Iszer Károllyal, Stobbe Ferenccel) székhelye. Munkásságát elismerve Kresz Géza 1885-ben megkapta a Ferenc József-rend lovagkeresztjét, 1897-ben királyi tanácsosi, 1900 karácsonyán (három és fél hónappal halála előtt, szemlőhegyi előnévvel) nemesi címet adományozott neki a király.