Az opera hazatér – felújításról, Hunyadi áldozatáról és a szenvedélyről Ókovács Szilveszterrel

Vágólapra másolva!
2022.03.12. 11:50
null
Ókovács Szilveszter büszke rá, hogy Ybl Miklós épülete újra teljes pompájában ragyog (Fotó: Balogh László)
A nyáron lesz öt éve, hogy bezárt, szombat este viszont hivatalosan is megnyílik a lenyűgözően felújított Magyar Állami Operaház. A nyitányon Plácido Domingo vezényel, kész szerencse, hogy a csütörtöki próbára odaért a Real–PSG-ről. A főigazgató, a 2011 óta az intézmény élén álló Ókovács Szilveszter az Eiffel Műhelyház tavaly őszi átadása után az újjávarázsolt budapesti operával újabb mérföldkőhöz ért.


– Gondolta volna, hogy végül 2022 márciusában adják át az Operaházat?
– Amikor 2017. június valahányadikán leengedtük a vasfüggönyt, és a Himnusszal elbúcsúztattuk az épületet, elmondtam a Sissi-páholyból a döntően kollégákból álló közönségnek, hogy akkor alig egy év múlva, 2018 májusában találkozunk – mondja kissé fáradtan a szombati nyitó gála előtt a Magyar Állami Operaház főigazgatója, Ókovács Szilveszter. – Ha valaki akkor felveti, hogy csak majdnem öt év múlva térünk vissza, rettenetesen csúnya szavakat mondtam volna, hiszen minden szerződésünk készen állt. Aztán sok minden másképp alakult, amiben a járvány éppen úgy benne van, mint a sokban megváltozó felújítási rendszer.

–Vegyük sorra, pontosan mire is volt elég ez az öt év!

– Az Operaház nyolcvan százaléka az elmúlt években valamilyen felújítás alá esett, és ez döntően különbözik attól, amit eredetileg szerettünk volna. Az a változás csak nagyjából huszonöt százalékos lett volna, és a következő évek hosszabb nyári leállásaival oldottuk volna meg a többit. Végül szinte minden megújult. A páholyok is, az ülésekhez személyi feliratozók épültek be, tele vagyunk technikai újításokkal, a színpad alapjaiban nem alakult át, de a hat sávban mozgatható, emelhető és süllyeszthető, még Ybl Miklóstól örökölt struktúrájú rendszer világszínvonalú lett, gyorsabb, halkabb és nagyobb kitérésekkel bír, mint a régi. Gombnyomásra tudunk például ferde színpadot is kialakítani. A zenekari árkunk nagyobb lett, de igazából visszabővítettük az Ybl-féle állapotra, így két nézőtéri sort ugyan elvesztettünk, összesen kétszáz fővel csökkent a befogadóképességünk, de a lélektani ezres határt állóhelyekkel még el tudjuk elérni. Az ülések kényelmesebbek lettek, a földszinten nagyobb a sortávolság, a páholyok kényelmesebbek. A kakasülőn nem, de azon a helyen nem is a kényelem, hanem a hozzáférés a fontos – és ott a legjobb a hangzás.

A varázslatos trió: José Carreras, Luciano Pavarotti, Plácido Domingo (Fotó: Getty Images)
A varázslatos trió: José Carreras, Luciano Pavarotti, Plácido Domingo (Fotó: Getty Images)

– Ha már tárolás: november óta él és virul az Eiffel Műhelyház Kőbányán, a régi Északi Járműjavító helyén.

– Mintha egy hatalmas rugó lett volna összenyomva az Operaházban, amit most az Eiffelben kiengedtünk, és az a tapasztalat, hogy nincs az a hely, amit ne tudnánk betölteni, az a rugó még most is csak lebeg, tágul... Óriási a díszleteink helyigénye, a több mint egy hektáros Forgóváz-csarnokban – amelyet Opera Depóra keresztelünk át – is alig férnek el. Az operaműfaj sokszereplős, nagy színpad kell hozzá, nagy nézőtér, minden nagy – és ez nagy helyet is követel magának. Húsz éve lettem az Operaház tagja először, de csak amikor főigazgatóként visszatérhettem, akkor tudatosult, hogy nincsenek próbatermeink, a műhelyek pedig napfény nélküli lyukakban voltak, vagy más ok miatt elégtelenek.

– Miért éppen Kőbánya?
– Elhatároztuk, hogy keresünk egy állami ingatlant. A körzőt leszúrva öt kilométeres körzetben kutattunk úgy, hogy ne Budán legyen, mert az Operaház és az Erkel Színház is Pesten van, és a hidakat jobb ebből kihagyni. A parlagon heverő Északi Járműjavítóra esett a választás. 2013 januárjában jártam ott először, egyből beleálmodtam mindent, gondoltam pikk-pakk meg is lesz, hiszen csak belül kell dolgozni, falakat emelni. A kormányt persze meg kellett fűzni, kevesen hinnék, de a miniszterelnök ezt az ingatlant is külön számontartotta, és végül a terveink láttán beleegyezett, hogy az Operáé lehessen Magyarország legnagyobb műemlék üzemcsarnoka – és a környező egyéb épületek. Persze ha tudom, hogy az is nyolc évig tart, talán bele sem kezdek... Belül még most is épül kicsit, de már igazán büszkék lehetünk rá, a milánói Scala Ansaldo-csarnoka is kicsivel kisebb, és tele van oszlopokkal, ami nálunk nem lenne előny.

Erkel Ferenc Hunyadi Lászlójának próbája, még maszkban (Fotó:operaház.hu/Nagy Attila)
Erkel Ferenc Hunyadi Lászlójának próbája, még maszkban (Fotó:operaház.hu/Nagy Attila)


– A vasárnapi első opera-előadás Erkel Hunyadija lesz. Miért éppen az?

– A szombati nyitó koncert amolyan exkluzív gálaműsor, másnap a Hunyadit, harmadnap pedig Kenneth MacMillan balettjét, a Mayerlinget mutatjuk be. Amikor 1884-ben felavatták az Operaházat, a Hunyadi nyitánya is szerepelt a programban egy Bánk bán- és Lohengrin-felvonás mellett. A mostani Hunyadi kétszázötven ember munkája, ha úgy tetszik, minden negyedik nézőre jut egy kolléga. Az eredeti, Erkel-féle művet adjuk elő, korhű módon, nem egy IKEA-ebédlőgarnitúra mellett játsszuk el, a kortársat meghagyjuk az Eiffel Bánffy-terme színpadának. Ez lesz az első nagy rendezésem, bár „anyósülésen” és „tesztpályán” már sokat voltam, engem is rendeztek eleget a pályám elején. A mostani a tanulópénzem, fárasztó és tanulságos folyamat volt, de nem is kell talán ecsetelnem, milyen sok információt szerez az ember, ha a saját gigaintézményében egy másik szinten, más nézőpontból kénytelen együttműködni a kollégáival. Ám a mű maga annál sokkal fontosabb, mint hogy ötvenkét évesen próbálgatom magamat rendezőként is. A Hunyadi üzenete ugyanis nem kevesebb, mint hogy egy személy vagy egy nemzet életében milyen gyümölcsöket terem az áldozat. Minden szenvedésnek kell, hogy legyen értelme, és ha távolabbról nézzük az életünket, pláne a magyar történelmet, láthatjuk a vérből támadt magasabb értékeket. Hunyadi László a törökverő János fia, a nagy király, Mátyás bátyja, iskola sincs róla elnevezve, egyszerűen lenyakazták, és nem tudta befutni a pályát, amelyet neki szántak. Mégis volt értelme az áldozatának, mert ha ő nincs, az a köznemesi harag sincs, amely Mátyást tizenegy hónappal később az egyik legnagyobb magyar királlyá emeli.

– A főigazgató idegrendszere miként vészelte át a Covidot, a felújítást, most meg a háborút?
– Tönkrement...

– Apropó, az opera orosz és ukrán művészekkel is dolgozik. Ennek is megvan a maga pikantériája.

– A balettegyüttes százhúsz művészéből nyolcvan külföldi, a balett eleve angol-francia-orosz műfaj, benne rengeteg kiválóan képzett orosszal és ukránnal. A kedvenc házaspárom például egy magas, bongyor hajú ukrán félisten srác és egy gyönyörű orosz lány, aki épp a második közös gyermeküket várja. Itt élnek, Jura magyarul ad interjút, magyar óvodába járatják a magyarul beszélő gyermeküket. Mindenki borzalomként éli meg a háborút, de társulaton belül szó sincs atrocitásról. Így aztán épp ő, az ukrán Jurij Kekalo a nyitó gálán egy másik orosz balerinával, Tatjana Melnyikkel táncol pas de deux-t. Szörnyű, hogy máshonnan száműzik az orosz művészeket, tízéves csodazongoristákat rugdosnak le a színpadról pusztán azért, mert oroszok. A nálunk is többször fellépő szopránt, a mai legnagyobb dívát, Anna Nyetrebkót maga a Metropolitan Opera penderítette ki. Ez a kollektív bűnösség elve, amelyet a Nyugat jóemberkedésnek álcázva alkalmaz. Mi művészek vagyunk! Szabó István Mephistója is beleüvölti az üres stadion reflektorfényébe, hogy én csak egy színész vagyok, mit akartok tőlem? Az orosz sportolók éppen így jártak. Eközben nálunk kizárólag a produktum számít, az sem érdekel senkit, hogy ki hová szavaz, nemhogy a nemzetisége. És az egészen biztos, hogy senki sem biztatta közülük Vlagyimir Vlagyimirovicsot arra, hogy nyomogasson bizonyos gombokat.

Jurij Kekalo és Tatjana Melnyik
Jurij Kekalo és Tatjana Melnyik


– Az opera és a sport nem jár kéz a kézben, bár például a műfaj nyilván nagyon erős fizikai felkészültséget igényel.

– Olyannyira, hogy az Eiffelben sportpályánk is van, amelyet az egykori kiváló tenorról és többpróbázóról, Járay Józsefről neveztünk el. Az Operában amúgy, amely igazi szocialista nagyvállalat volt, létezett saját sportkör is, a Dunán volt csónakházunk – de eszköz nélkül ezt én már csak bezárhattam, az egyesület kapuzárási fázisban volt akkor. Emlékszem a pillanatra, amikor aláírtam. Akkor megfogadtam, hogy jóváteszem én ezt még egyszer. Ez a sportpálya az Eiffel végében, a maradék helyen még a legkisebb, de szabályos futsalpálya méretei szerinti. Abban bízom, hogy amikor Kőbányán minden elkészül, ezt is sporttal népesítik be a kollégák, lehet tollasozni, pingpongozni, van bordásfal, és épül rekortán futókör is az Eiffel körül. A héten pedig Rubint Réka tornáztatta kollégákat a Járayban, nőnapon. Ha már az Operát nem véletlenül csúfolják néha Viperaháznak, a rengeteg szakág képviselői között tényleg sok a vita és a feszültség, de a sportnak talán ezen is sikerül enyhítenie.

– Főigazgatóként jut ideje mozgásra?

– Sosem voltam sportos alkat, veszprémiként azonban sokszor megküzdöttem biciklin a Veszprém–Balaton távval, főleg visszafelé. De amúgy a gombfociban merült ki az ez irányú érdeklődésem, izom helyett gombfocizom. Ó, és a térdem megreccsenéséig tollasozni is szerettem. A kollégák egyre nagyobb része viszont rendszeresen fut, van maratoni váltónk több is, és a színházi világban ezeket a versenyeket általában meg is nyerjük. Az első magyarországi futballmeccset pedig az Északi Járműjavító, tehát az Eiffel egykori főasztalosa, Csárli bácsi, azaz Löwenrosen Károly által Angliából hazahozott labdával játszották. 1896-ban, mindenszentek napján a mai MTK-pálya területén lévő Pékerdőn, a korabeli hírlapok szerint végül a Rókus-kórház lett a győztes, mert a hótól csúszós füvön három játékosnak tört ki a bokája. És rögtön tegyük hozzá, hogy az eiffeles vasutasokból kinőtt Törekvés a húszas években Torinóban, saját pályáján verte meg a Juvét!

Freddie Mercury és Montserrat Caballé
Freddie Mercury és Montserrat Caballé


– Az opera népszerűsítésének nyilván az sem tett rosszat, hogy a legnagyobb sztárok éppen a legnagyobb sportesemények előtt és alatt léptek fel.

– Persze, Montserrat Caballé Freddie Mercuryval elénekelt barcelonai duettjét mindenki kívülről fújja, a három tenor pedig több labdarúgó-világbajnokságon is összeállt egy-egy gála erejéig. Ezek a koncertek egyébként olyanok, mint egy gólösszefoglaló. Kizárólag a legnagyobb slágereket éneklik, a körítést nem kell mellé megnézni. Ha a Domingo, Pavarotti, Carreras hármas tenorgáláit nézzük, azok már nem is szimpla gólösszefoglalók, sokkal inkább a Puskás-díjas gólok válogatásai. És ha már Plácido Domingo, aki nyolcvanegy évesen is férfi és művész: ő vezényli a nyitó előadást. A csütörtöki próbán például éppen azért kellett nyolcvan embert átdiszponálnunk délelőttről délutánra, mert Domingo szerda este mindenképpen ott akart lenni a Real Paris Saint-Germain elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőjén. Értjük mi a sportot, mert ez is és a mienk is ugyanolyan szenvedély...

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. március 12-i lapszámában jelent meg.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik