Veszélyeztetett Párizs – Csinta Samu publicisztikája

Ha akadt is olyan, aki az elmúlt év során a szomszédunkban zajló háború számos előre látott, illetve előre nem látható következménye, járulékos kára közé sorolta a párizsi olimpia esetleges megcsonkulását, minden bizonnyal amolyan apokaliptikus forgatókönyv részeként gondolhatott rá. Elsősorban azért, mert mindenki bízott benne, hogy a fegyvercsörgés nem tart sokáig, e rövid idő alatt pedig az ukrán csapatok semleges pályán, ám egy világ szimpátiája által övezve játsszák majd a mérkőzéseiket. Az oroszokat és a fehéroroszokat a sportági szövetségek többsége kizárta a különböző versenysorozatokból, így aztán különösebb érdekkonfrontációk nélkül megoldhatónak látszott ez a nem jelentéktelen, ám az emberéletek veszélyeztetéséhez képest mégis bagatell ügy.
Ha akadt is olyan, aki az elmúlt év során a szomszédunkban zajló háború számos előre látott, illetve előre nem látható következménye, járulékos kára közé sorolta a párizsi olimpia esetleges megcsonkulását, minden bizonnyal amolyan apokaliptikus forgatókönyv részeként gondolhatott rá. Elsősorban azért, mert mindenki bízott benne, hogy a fegyvercsörgés nem tart sokáig, e rövid idő alatt pedig az ukrán csapatok semleges pályán, ám egy világ szimpátiája által övezve játsszák majd a mérkőzéseiket. Az oroszokat és a fehéroroszokat a sportági szövetségek többsége kizárta a különböző versenysorozatokból, így aztán különösebb érdekkonfrontációk nélkül megoldhatónak látszott ez a nem jelentéktelen, ám az emberéletek veszélyeztetéséhez képest mégis bagatell ügy.

Mivel a blitzkrieg tézise ezúttal is megragadt az elmélet szintjén, az elmúlt periódusban felvetődött az ötkarikás játékok létének mindenkori legkritikusabb kérdése: teljes körű lehet-e a soron következő olimpia? Az aggódás rajtja nagyjából egybeesett a kvalifikációs versenyek kezdetével, vagyis amikortól élesben kezd ketyegni a párizsi óra. Az ukránok, a lengyelek, a balti és az északi államok jelezték, hogy az ukrajnai háború miatt nem szívesen látnák az orosz és fehérorosz sportolókat a következő játékokon, illetve a kvalifikáló nemzetközi versenyeken. Sőt, Ukrajna, Lengyelország, Lettország és Litvánia az olimpia bojkottját is kilátásba helyezte, ha az orosz és fehérorosz sportolók is elindulhatnak.

Bevallom, a kérdés „élesítése” óta igyekszem megérteni azt az emocionális helyzetet – de leg­alább részben beleérezni magam –, amely két, egymással hadban álló fél sportpályákon való találkozását jellemezheti. Nem könnyű, tekintve, hogy a sors eddig megkímélt a hasonló szembesüléstől, de hát a dolgok többségéhez való viszonyulásunkat nem saját empirikus tapasztalataink diktálják, hanem mások megélései, olvasmányaink, hasonló „dokumentációs források”. Illetve azok a párhuzamosságok, amelyekből Európa eme térségének legutóbbi évszázada bőven szolgáltatott. A közvetlen keleti szomszéddal közös kerítésre könyökölve elmélkedhetünk például azon, hogy a Trianon utáni első magyar–román futballtalálkozóra 1931. október 4-ig kellett várni, akkor a profizmust bevezető Magyarország amatőr válogatottja játszott Budapesten Románia első csapatával. A magyar lapok beharangozói szerint: „Az elszakított Erdély futballistái vasárnap délután első ízben mutatkoznak be Budapesten. A magyar–osztrák mérkőzés előtt sorra kerülő magyar–román amatőr mérkőzésen ugyanis Románia csapatában egy román játékos szerepel, míg a többi erdélyi magyar fiú.” Mindez már – vagy mindössze? – jó évtizeddel az országcsonkítás után.

A hajdani magyar és mai ukrán helyzet közötti analógiát biztosan sokan kétségbe vonják, de eszem ágában sincs minősíteni a friss sebek sajgását. Sokkal inkább az ukrán kezdeményezéshez deklaratíve azonnal csatlakozó Lengyelország és a balti államok motivációi foglalkoztatnak. Felületes történelmi ismereteimre, a lengyel ügyekben bennfentes barátom segítségére apellálva, valamint a magyar-román ügyekben velem született, belém nevelt empátiából táplálkozva sem könnyű. Alaptézisként el kell fogadnunk, hogy az oroszok által államiságában többszörösen megkérdőjelezett, sőt attól megfosztott Lengyelország lakói genetikailag oroszellenesek, és ezt az állapotot elsősorban nem a porlepte cári időkre való emlékezés tartja fenn, hanem Katyn, illetve a majd’ ötvenéves szovjet fennhatóság. Sőt, a lengyel nemzetet vezető erejétől, az értelmiségi elittől megfosztó – a réteg képviselői voltak a meggyilkolt katonatisztek, többnyire tartalékosok, számukat 22 és 23 ezer közé teszik – katyni tömeggyilkosság 70. évfordulójára repülő lengyel különgép 2010-es katasztrófája. Fedélzetén a lengyel elnökkel, Lech Kaczynskival, valamint az ország politikai és katonai vezetőségének számos tagjával; a 96 utas közül senki sem élte túl a katasztrófát.

Vadim Gutcajtnak, az Ukrán Olimpiai Bizottság elnökének több ország olimpiai bizottságához intézett, bojkottra és nyomásgyakorlásra felszólító levele minden bizonnyal erősen számolt a hasonló gyökerű oroszellenességgel, de a lengyeleken túl egyelőre csak két balti államtól, Lettországtól és Litvániától talált azonnali támogatásra. Két olyan országban visszhangzott egyazon hangon a felhívás, amely történelme során maga is többször megszenvedte a „nagy testvér” fojtogató közelségét.
Nincs könnyű helyzetben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, amelynek elnöke eddig odáig „merészkedett”, hogy felszólította Ukrajnát, hagyjon fel a 2024-es párizsi olimpia bojkottfenyegetésével.

A felszólítás ugyan korántsem azonos fajsúlyú azokkal a fenyegetésekkel, amelyeket az ötvenes évek falvainak „éles eszű” párttitkárai fogalmaztak meg – „Óva intjük Amerikát, hogy fejezze be a háborút Korea ellen!” –, a tényleges háborúval párhuzamosan vívott kommunikációs csata korában azonban némi mosolyt fakasztó. Arról az érvről nem is beszélve, hogy még nem is kezdődtek el a konkrét tárgyalások arról, milyen körülmények között engednék meg a párizsi szereplést azoknak a sportolóknak, akiknek orosz vagy fehérorosz útlevelük van. No meg hogy a bojkott sértené az olimpiai chartát, és éppen a nemzeti olimpiai bizottságok felelőssége a dokumentumban foglalt alapvető értékek betartatása.

Az orosz és fehérorosz sportolók visszatérésének egyik megfogalmazott feltétele is rengeteg kérdést vet fel: ha nem támogatják aktívan az ukrajnai háborút. Természetesen vannak sportolók, akik nyíltan vállalják háborúellenességüket, de a többség gondolkodásáról fogalma sem lehet a világnak, hacsak nem akarnak olyasfajta algoritmusokat használni, amelyek bizonyos szóhasználat, rejtett mondandó alapján tiltja le – a közösségi média szabályozásához hasonlóan – a „gyanús” elemeket. Ami, valljuk be, rengeteg visszaélésre adna okot. Mindezek mellé csak tényként szándékszom megjegyezni, hogy az Egyesült Államok Olimpiai és Paralimpiai Bizottsága a Fehér Házzal közösen támogatja a NOB azon szándékát, hogy engedélyezze az orosz és fehérorosz versenyzők indulását, ha az érintettek minden (?) feltételnek megfelelnek.

„A történelem majd megmutatja, ki tesz többet a békéért: aki nyitott marad és hajlandó kommunikálni, vagy aki az elszigetelést és a leválasztást javasolja – mondta Thomas Bach NOB-elnök azokra a vádra reagálva, hogy a NOB a történelem rossz oldalára állt. – Próbálunk olyan megoldást találni, amely a sport küldetését szorgalmazza, ez pedig az egységesítés. Nem akarunk hozzájárulni még több viszályhoz és a vita további elmérgesedéséhez.” Ezen konkrétan alig lehet fogódzót találni, ugyanakkor üdvözlendő az a megfogalmazás is, hogy „nem a kormányok feladata annak eldöntése, ki melyik sportversenyen vehet részt”.

Enyhe túlzással a NOB most ott áll, ahol a part szakad. Ha sikerül érvényre juttatnia a sport világpolitikán felüli státusának elvét, újabb hosszú periódusra megerősítheti pozícióját – és a sport tekintélyét is. Ellenkező esetben újfent Cicerónak lesz igaza, aki eredetileg úgy fogalmazott, hogy „Silent leges inter arma”, Pápai Páriz Ferenc fordításában: „A hadnak idején nem folynak a törvények.” Ebből alakult ki a mai közismert változat: „Inter arma silent Musae”, azaz „Háborúban hallgatnak a múzsák”. Szerintem az értelmes törvényeknek, megállapodásoknak a múzsák is szívesen alávetik magukat.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!