25 év után a teqball kedvéért tért haza Magyarországra Vajda László

– Elképesztő az életútja. Három évig élt Ausztráliában, öt esztendőn át Görög­országban, majd tizennyolc évig Kínában. Hol érezte magát a legjobban?
– Külföldön az embernek gyorsan meg kell tanulnia adaptálódni. Pozitív beállítottságú vagyok, aki gyorsan feltalálja magát minden helyzetben. Ausztrália több szempontból is kényelmes volt, ott nyelvi gondjaim sem voltak. Görögország teljesen más: ugyebár görögül nem beszéltem, de az ország fekvésénél fogva ideális helyszín, gyakorlatilag az év háromszázhatvan napján süt a nap.

– És Kína?
– Pekinget nagyon megszerettem. Úgy tudnám leginkább megfogalmazni, hogy az ázsiai energia engem is magával ragadott.

– A tömeg sem zavarta?
– Az az igazság, hogy Pekingben nincs tömeg. Kínában valóban rengetegen laknak, de az ország óriási, eloszlik az embermennyiség. Ha zavart is olykor a zsúfoltság, sokkal inkább Japánban vagy Dél-Koreában. Pekingben európai ember számára elképzelhetetlen méretű terek és széles utak vannak. Szerettem ott élni.

– A családjával együtt költözött mindenhova?
– Igen. A fiam Ausztráliában született – és furcsa kimondani, hiszen magyar fiú, de életében nem lakott még Magyarországon... Huszonhárom éves, Londonban jár egyetemre, és azt azért be kell vallanom, hogy bár természetesen tud magyarul, otthon angolul beszélünk egymással. Egyébként ő tökéletesen beszél kínaiul is, ír, olvas, számol. Nagyon sokat profitált az életvitelünkből.

– Ön viszont Budapesten született. Mindig is célja volt, hogy egyszer visszatér?
– Sohasem gondolkodtam ezen. Vitt előre a szakmai utam, s közben mindig boldogan jöttem haza. Magyarország a hazám, de nem volt bennem az, hogy egyszer itt öregedjek meg, itt menjek nyugdíjba. Vallom, nem kell mindenáron Magyarországon élni ahhoz, hogy magyarnak vallja magát az ember.

– Dolgozott ugyebár a sydney-i, az athéni és a pekingi olimpia szervezőbizottságában is. Melyik volt a kedvenc ötkarikás játéka?
– Számomra ez nem kérdés: Athén! Sokat kritizálták, de nyugodtan mondhatom, szervezési szempontból semmiféle probléma nem volt vele. Az építkezésekkel valóban akadtak gondok, de az a lélek, amit a helyiek „beletettek” az olimpia megrendezésébe, egyszerűen felülmúlhatatlan. Sokan a pekingi megnyitót tartják minden idők legjobbjának, nálam az athéni áll az első helyen. Sokkal emocionálisabb volt a grandiózus kínaival szemben.

– Nem titok, a teqball kedvéért tért haza Magyarországra. Teljesen elszakadt Ázsiától?
– Az egyetemi státusom megmaradt, nemrégen ért véget éppen egy online előadásom. Valamennyire tudok kínaiul, de angolul tartom az óráimat. Örülök, hogy nem szakadtam el teljesen Pekingtől.

– Nehéz volt a hazatérés mellett döntenie?
– Ösztönösen döntöttem. Karácsonykor úgy jöttem haza, hogy megvolt a repülőjegyem a visszaútra is. Meglátogattam édesanyámat, volt egy-két üzleti megbeszélésem, gondoltam, visszamegyek és folytatódik a kinti életem. Ehhez képest most itt ülünk, és huszonöt év után újra Magyarországon élek.

– Ekkora lehetőséget lát a teqballban?
– Ha nem így lenne, nem tértem volna haza. A sportág alapítóit régóta ismerem, a kapcsolatunk évekre nyúlik vissza. A teqball kitalált sportág, amelyet – ha úgy tetszik – a feltalálói fejlesztettek ki. A sportág múltja nagyjából tíz évre nyúlik vissza, és kifejezetten nagy kihívás nekem, hogy egy olyan sportágat kell felépítenem, amely nem tradicionális, amelynek nincs több száz, akár ezer éves múltja.

– Mikor kapcsolódott be a projektbe?
– A koronavírus-járvány kitörése előtti időszakban. Akkoriban Kínában éltem, a tulajdonosok szerettek volna Ázsia felé nyitni, én pedig helyben voltam. Az ismeretség megvolt, a labdarúgóháttér adva volt, eleinte az ázsiai terjeszkedéssel kapcsolatos feladatokkal foglalkoztam. Aztán 2023 márciusától csatlakoztam a Nemzetközi Teqballszövetséghez főtitkárként és új igazgatósági tagként.

– Ismerik már a játékot Ázsiában?
– Mi az, hogy! Noha szövetségünk különböző adminisztratív okok miatt még nincsen, több városban vannak játékosaink, versenyeink, sőt klubjaink is. Kínában nagy lehetőség rejlik, ezenfelül pedig elismertséget szeretnénk kapni a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól, ami már az olimpiai programba felvétel előszobája.

– Lát erre reális esélyt?
– Láttuk, mi volt Tokióban, mi lesz Párizsban, a breaktánctól kezdve a falmászásig minden szerepelt a kínálatban. Eljött az ideje, amikor a tradicionális sportágaknak ki kell találniuk, hogyan, merre tovább... Mit tegyenek a mai fiatalokkal, a mai közösségi médiával, a vizualitással, a streaminglehetőségekkel. Állítom, a teqballnak mindezek nyomán reális keresnivalója van az olimpián!

– Látja már azt az olimpiát, ismerni már a helyszínt, amelyen bemutatkozhat a teqball?
– Értelemszerűen Párizsban még nem lesz műsoron, de Los Angelesben már igenis ott lehet. Úgy érzem, a határmezsgyén mozgunk. Ha nem jön össze, akkor sem törik meg a lendületünk – de a Los Angeles-i olimpiai bemutatkozás lehetőségét már szem előtt kell tartanunk. Ami viszont már biztos: a közelgő Európai Játékokon ott leszünk. Krakkóban teljes értékű sportágként érmet is osztanak teqballban, és fontos mérföldkőhöz is érkezünk, az lesz egyben az első Európa-bajnokságunk is. Ráadásul fantasztikus helyszínen mutathatjuk meg a sportág szépségeit, a krakkói főtéren meseszép környezetben zajlanak majd a mérkőzések.

– Ez kell a fiataloknak?
– Talán jól mutatja a mostani generáció érdeklődési körét, hogy a közösségi oldalak követőinél a nem olimpiai sportágak közül egyedül a krikett előzi meg a teqballt. De Indiát ismerve ez nem meglepő. És ha idevesszük az olimpiai sportágakat is, a teqball a követők között akkor is az első ötben van. Ez óriási mozgatóerő!

– Azért így is kockázatos volt huszonöt esztendőnyi távollét után hazatérni, nem?
– Úgy éreztem, nemcsak szakmailag, emberileg is jó döntést hoztam. Végtére is magyar vagyok.

– Mi volt a leghosszabb idő, amit távol töltött Magyarországtól?
– Három év. A koronavírus-járvány alatt egész Kínát lezárták, én ugyan Pekingben nem voltam karanténban, de korlátozták a mozgást a városok, sőt a kerületek között is. És ami ennél is ijesztőbb volt, hogy egyetlen repülőjárat sem indult Kínából. Utánanéztem, a koronavírus-járvány kitörése előtt hetente csaknem kétszáz gép indult Németországba, én most, a hazaérkezésem előtt hetekig várólistán voltam, mert még mindig csupán négy járat indul. Szóval volt időszak, amikor sokáig nem tudtam útra kelni. Aztán jöttem, és bár úgy volt, hogy visszamegyek, végül maradtam.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. április 15-i lapszámában jelent meg.)