Olimpiai tiltások – Csinta Samu publicisztikája

Nem tagadom, nem kis mértékben függővé váltam. De már harcolok ellene. A szenvedélybetegségek elleni küzdelem kezdő apró csatáit már meg is nyertem, úgymint a helyzet fel- és beismerése. Egyelőre nem vagyok biztos a teljes győzelemben, az internetes közösségi fórumokon a jelenlétem állandó, de visszafogott. Már csak azért is, mert időnként nem győzök megdöbbenni, hogy még a hozzám hasonló „kispályások” is mennyi információt szolgáltatnak ki magunkról a „Nagy Testvérnek”. Ezzel együtt úgy érzem, több a hasznom, mint a károm abból, hogy naponta – több részletben – egy órát biztosan „lógok a szeren”. A személyre szabott legfőbb hasznot abban érzékelem, hogy megbízható ismerőseim posztjai révén sok olyan információhoz jutok, amelyek egyenkénti kibányászásához se türelmem, se kíváncsiságom nem lenne elegendő. Aztán a törzsgárda elvégzi helyettem a napi sajtószemlét is, és mi tagadás, sok születésnapról és egyéb évfordulókról is lemaradnék, ha nem ugrana elém az emlékeztető.

Amiben egyértelműen nyerésre állok, az a kommentek figyelmen kívül hagyása, illetve helyén kezelése. Alig néhány olyan esetre emlékszem, amikor egy-egy beírás láttán emelkedni kezdett a pulzu­s­számom, még kevesebbre, amikor válaszra is ragadtattam magam. Azt a keveset is megbántam, szóval jó ideje pártatlan kívülállóként fogom a fejemet azon a véleményözönön – felütések, válaszok és viszontválaszok –, amely a különböző közzétételeket követi. És hamar abba is hagyom a folyamat pásztázását, megpróbálva kimenekíteni a csapdából maradék agysejtjeimet.

Az alábbi hírt is inkább a rendelkezés elméleti alapvetése miatt tartom figyelemre méltónak: a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elkészítette a közösségi médiában megjeleníthető posztokra vonatkozó előírásait az idei párizsi játékokon induló sportolók számára. Az alapmuníciót az ötkarikás mozgalom kulisszái mögött meglehetős megbízhatósággal mozgó insidethegames.biz portál szolgáltatta, amely szerint a NOB megszabta, hogy az olimpia ideje alatt a versenyzők nem jelentkezhetnek be élőben közösségi felületeiken, csak képeket, illetve két percnél nem hosszabb audio- és videótartalmakat tehetnek közzé. A mesterséges intelligenciával készült anyagok posztolására is érvényes a tiltás, a tartalmaknak ugyanakkor összhangban kell lenniük az olimpiai mozgalom értékeivel, személyiségi jogokat nem sérthetnek, nem lehetnek kirekesztők, illetve ízléstelenek. Megjelenik hát a szinte teljes etikai kódex, amelynek olvastán az ember már-már kimondaná, hogy minek, hiszen evidenciákról nem érdemes beszélni. De azonnal beugrik az egy-egy posztolás nyomán áradó becsületsértés, ahol a bejegyzések legtöbbje köszönőviszonyban sincs az alaphírrel, szóval lassan már-már ama figyelemfelhívás indokoltságát sem nagyon kifogásoljuk, miszerint mikrohullámú sütőben nem szárítunk frissen fürdetett háziállatot.

Persze innen egészen odáig, hogy felnőtt sportolókat kell félteni az internetes fórumoktól, még mindig elég hosszúnak tetszik az út. Az ember hajlana arra, hogy elsősorban marketingérdekeket védelmezendő szabtak korlátokat, hiszen közismert, hogy a játékok idején csak a NOB mellett felsorakozó szponzorok hirdetményei kapnak helyett az arénák és az onnan érkező közvetítések különböző hirdetési felületein. Az egyéni, sportági, szövetségi támogatóknak csak akkor van belépőjük ebbe a világba, ha a NOB-bal is üzleti viszonyba keverednek. Csakhogy az újonnan alkotott jogszabály az internetes zaklatásokra is kitér, a hasonló agresszió következményeit olyan szolgálattal is igyekszik mérsékelni a NOB, amely figyeli és valós időben jelenti a sportolókat a közösségi médiában érő támadásokat. A párizsi olimpiai faluban is működik majd mentálhigiénés zóna, amelyben a rászoruló olimpikonok szükség esetén szakemberek segítségét kérhetik.

Máris itt az újabb kérdés: reális-e ez utóbbi veszély? Befolyásolhatják-e a sportoló koncentrációját, szellemi integritását, összességében a szereplését a közösségi felületeken közzétett vélemények, a rájuk érkező reakciók? Az olimpiai részvételt kiharcoló versenyző szellemi acélossága a többség számára magától értetődő adottság, lelkileg törékeny alkat aligha tudott volna megküzdeni azzal a tömény stresszel, ellenséges ítéletekkel, balszerencsés fordulatokkal, amelyek a legtöbb bajnokaspiráns esetében szinte törvényszerűen felbukkannak. Az ezek elleni védelmet szolgálják a pszichológusok is, akiknek sportolók melletti megjelenését egyre kevesebben vonják kétségbe.
A NOB-döntés azonban legalább két kérdést biztosan felvet. Az üzenet egyik olvasata a közösségimédia-függőség elleni küzdelem kudarcának beismerése, amellyel most a prevenció eszközével igyekeznek felvenni a harcot. Mert a jelek szerint a különböző csatornák igazából csak akkor válnak a sportolók hasznára, ha kommunikációs csapat kezeli, illetve szűri őket. Minél kevesebbet posztolsz, annál kisebb az esélye annak, hogy kóstolgatni kezdjenek.

Még így sincs azonban az ember biztonságban, lásd a Szoboszlai Dominik nevű „topik” elmúlt félévi pályafutását. A megszólalások között természetesen rengeteg volt a büszkeség, biztatás jegyében született, a gyalázkodó kisebbség harsánysága azonban sokszor volt képes elnyomni a pozitív hangot: minek ennyit sztárolni, nem is Magyarországon lett futballista, képes emberek millióinak szeme láttára inni, milyen példát mutat az ilyen. Fogalmam sincs, milyen mértékben érintik meg a hasonló hangok Szoboszlait, egyáltalán hagyja-e – hagyják-e? – „közel menni” hozzá a hasonló szavakat, szerencsére a teljesítményén nem látszik a lélekgyilkossági kísérletek nyoma.

Ám a pillanatnyi frusztráltság a sportolóból is hozhat ki olyan bejegyzéseket, amelyek bumerángként visszatérve okozhatnak méretes károkat. A cselgáncsozó Tóth Krisztián sokkal inkább a tatamin akart híressé válni, mégis a világhálós rákeresések többsége a riói olimpián közzétett posztját kínálja fel, amikor a közvélemény nyomását is okolta a kieséséért. Egy törékeny lelkű ember keresett igazolást pillanatnyi kudarcára, nem számolva az esetleges következményekkel. Mindenesetre talán akkor szembesültünk először azzal, hogy a jelenséggel foglalkozni kell és érdemes.

Marketingszempontok is felsejlenek az intézkedés mögött. Képzett szakemberek, közgazdászok bizonyára górcső alá veszik a jelenséget – talán már meg is tették –, milyen mértékben csorbítják a NOB-szponzorok gazdasági érdekeit „felelőtlenül” elkészített képek, felvételek. Attól tartok azonban, hogy messze nem utolsósorban biztonsági szempontok is közrejátszanak a meglepő korlátozás megfogalmazásában – bár őszintén remélem, hogy ez csak az én fóbiám. Az élő bejelentkezések teljes tiltása, a különböző helyszíneken a felvételkészítés nehezítése mind-mind hasonló gondolatokat ébreszt az emberben.

Legörvendetesebb persze az lenne – bár belátom, ez már a megmosolyogtató naivitás határát súrolja –, ha a nyilvánosság hajdani őrző-védői, az újságírók reaktiválására tett kísérletről beszélhetnénk. Amikor a hír, vélemény több szakmai szűrő közbeiktatásával kerülhetett a nyilvánosság elé. Tudják, még azokról az időkről beszélek, amelyek Deák Bill Gyulával énekeltették el a legendás „hittem az asszonyban, mint a vezércikkben” motívumot.

Már csak azt nem tudom, milyen retorzióra számíthat, aki a megnyitóünnepség keretében a Szajnán lecsorgó hajók valamelyikéről küld puszit az otthon izguló kedves mamának.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!