A sas felszállt – Moncz Attila publicisztikája

„A kisfiam telefonján ott a Bajnokok Ligája himnusza. Folyton azt mondogatta, de jó lenne, ha akár csak egyszer is felcsendülne a mi stadionunkban...”

És legkésőbb ekkor eltört a mécses Peter Fischernél, az Eintracht Frankfurt elnökénél. Ebben a pillanatban, a német RTL kamerái előtt fogta fel, mit is ért el az általa 2000 óta vezetett klub. Amely kevéssel az ő színre lépése előtt csak úgy tudott megkapaszkodni az élvonalban, hogy az utolsó 11 percben három gólt berámolt az előző évi (1998) bajnok Kaiserslauternnek, és több szerzett góljának köszönhetően maga mögött tudta tartani a 16. helyezett Nürnberget, illetve amely még hat esztendeje is csak az idegenben megnyert osztályozón tudta meghosszabbítani első osztályú tagságát. Mindezeket azért szükséges rögzíteni, hogy lássuk, a csapattól nem állnak messze a csodával határos tettek, de azért ezek közül bőven kiemelkedik az idei Európa-liga-menetelés, amit szerda este Sevillában a Rangers elleni döntőben tizenegyesekkel aratott győzelemmel sikerült megkoronázni.

Útközben túljutottak nemzetközi kupagyőzteseken (Barcelona, West Ham, Rangers), kupadöntősön (FC Antwerp), legalább 28-szoros bajnokokon (Fenerbahce, Olympiakosz), illetve a spanyol Betisen. Közülük négy (Barca, Rangers, Fener, Olympiakosz) több bajnoki címmel büszkélkedhet, mint ahány trófeát (8) immár a Frankfurt felmutathat. Csütörtökön – egy-egy országos kereskedelmi, illetve regionális televíziós csatorna élő közvetítése mellett – a helyi főtéren, a Römeren mégis az Eintrachtot ünnepelte úgy 200 ezer szimpatizánsa. A városban két napja nem hivatalosan életbe lépett rendkívüli állapotot megkoronázandó. A félreértések elkerülése végett, 750 ezer lakosú városról beszélünk, amelynek képviseletében – tízezer jegy birtokában – 50 ezren utaztak el Sevillába, további 60 ezren nézték a frankfurti stadionban kivetítőn a meccset, most pedig nagyjából minden negyedik lakos köszöntötte a hősöket. És biztosra mentek, mert például a Römerre kilenc esküvőt jegyeztek be csütörtökre, de a napokban az összes résztvevőnek jelezték, muszáj elhalasztaniuk a jeles napot, hiszen ha ünnepelni kell a kedvenceket, annak meg kell adni a módját. Vagy ahogyan az egyik hivatalnok fogalmazott, „...bármelyik nap össze lehet házasodni. De ilyen dolgok csak egyszer vannak az életben.” Mindezt olyan településen, amely majdnem annyira multikulturális jellegű, mint London, Párizs vagy New York, illetve amelynek futballszeretetéről azt tartják, hogy ha a német vagy a török válogatott játszik, megbolondul, ha pedig az Eintracht, akkor a két hatást össze kell szorozni. Csak hogy el lehessen képzelni, mi mehet most arrafelé.

De talán nem haragszik meg érte senki, ha azt mondom, néhány napig az SGE nem csupán Frankfurt, de Németország csapata is. Nem véletlenül hangzott el az RTL-en az ünneplés közben, hogy „...egész Németország a Frankfurt lába előtt hever”. Mert ebben a gárdában most megvan minden, amit a német (futball)erények közé szokás sorolni a küzdőszellemtől kezdve a lehetetlen helyzetből való talpra állás képességén át a győztes mentalitásig. Erre pedig nem csupán helyben, de országos szinten is vevők voltak a nézők, a negyed- és az elődöntőt öt-öt millióan látták a tévében, a finálét pedig kilencmillióan, majdnem 40 százalékos piaci részesedés mellett.

A Frankfurtban nincs sztár, annál inkább akadnak máshol „levetett ruhadarabok”, elég, ha csak a döntő talán három legnagyobb hősére utalok. Az egyenlítő gólt előkészítő Filip Kosztics az ide érkezése előtt a VfB Stuttgarttal és a Hamburggal is kiesett a Bundesligából, a hosszabbítás végén, majd a tizenegyesrúgások során is nagyot alkotó Kevin Trapp négy év alatt hatvan meccsig jutott a PSG-ben, míg az egyenlítő gólt szerző és az utolsó tizenegyest bevágó Rafael Borré karrierje első európai korszakában az Atlético Madridnál és a Villarrealnál is fejre állt. Aztán bekerültek egy speciális közegbe, az eredmény pedig legkésőbb Sevillában kézzel fogható lett. Megértették, mit jelent az „Egy város. Egy csapat” jelmondat, illetve, hogy itt az őrült közeg kifejezetten építő jellegű is lehet.

Pedig hat éve tényleg majdnem elindultak a frankfurtiak a süllyesztő felé, de Nürnbergben Haris Seferovic a 66. percben megmentette őket (addig az idegenben szerzett gól miatt a másodosztályú hazaiak álltak feljutásra), majd Fredi Bobic sport­igazgatóként elkezdett összerakni egy minőségi együttest. Német Kupa-döntő, majd -győzelem és a Chelsea ellen drámai körülmények között, tizenegyesekkel elbukott Európa-liga-elődöntő mutatta a fejlődési folyamat egyre látványosabb állomásait, azonban a mostani idény előtt Bobic inkább elment az új befektető révén tehetősebbnek tűnő Herthához, ahogyan lelépett első számú segédje, Bruno Hübner, valamint a vezetőedző Adi Hütter is. Helyettük a három klubból összeszedett Markus Krösche (RB Leipzig; sportszakmai vezető), Ben Manga (Frankfurt; sportigazgató), Oliver Glasner (Wolfsburg; vezetőedző) trió látott munkához. Hogy nem sok sikerrel, az udvarias kifejezés, az első tíz tétmérkőzéséből mindössze egyet nyert meg a társaság, úgy, hogy közben a hazai kupából a harmad­osztályú Waldhof Mannheim búcsúztatta.

Ilyenkor azért nem egy és nem két kispad szokott felborulni még Németországban is, Glasner viszont maradhatott. Meggyőző elképzelései és tervei voltak, megadták neki a kellő időt. „A csapatnak vázolt egy álmot, és kérte, május 18-ra ne tervezzünk magunknak programot, mert Sevillában lesz jelenésünk” – árulta el később Sebastian Rode csapatkapitány. Bejött. A Bundesligát ugyan szinte feladta az Eintracht (csupán a 11. lett), a 34 meccsből tízet nyert meg, mindössze néggyel többet, mint a 21 mérkőzéssel kevesebb (!) El-menetelése során. A kontinensen megszerzett élmények száma pedig elképzelhetetlen. Rendben, az önmagát Európa szívének tekintő város és a nemzetközi kupák kapcsolata mindig is különleges volt, az előző években a Flora Tallinn vagy a Vaduz elleni selejtezőt is (nem elírás!) 40 ezernél többen nézték meg a helyszínen, de az idei parádé mindent felülmúlt. Úgy, hogy közben még a Barcát is sikerült nevetségessé tenni, midőn 30 ezer frankfurti karneválozott a Camp Nouban.

A hagyományos német modellben, nagy befektető nélkül, inkább a szponzorokra, a meccsekhez és a szurkolókhoz köthető bevételre támaszkodó csapat igyekszik józan gazdálkodást folytatni, amitől a pandémia során elkönyvelt 70 millió eurós bevételkiesés sem tudja eltántorítani. „Hiszünk abban, hogy a labdarúgás több mint sport és üzlet. Élő közösség vagyunk. Sikeresek akarunk lenni, de nem ez a legfőbb cél, hanem az, hogy a szerintünk helyes úton járjunk” – jelentette ki Axel Hellmann, a csapatot működtető rt. ügyvezető igazgatója. Lendít a helyzeten, hogy amíg négy éve még csak 60 ezer tagja volt az egyesületnek, mára a szám százezer fölé kúszott. Közülük a 99 százalék szavazott arra, hogy hosszabbítsák meg Fischer mandátumát, elismerve, hogy az elnök mennyit tesz a különböző szurkolói kultúrák (elsősorban az ultrák és a VIP-vendégek) egy platformra hozásáért, meg úgy általában a klubért. Úgy, hogy közben egy konténerből irányító, néhány tagú apparátus helyett egy kis ékszerdobozban dolgozó, 300 alkalmazottas „flottát” vezet.

A szintlépés pedig küszöbön áll, hiszen a mostani kupagyőzelemmel, illetve az ezzel járó Bajnokok Ligája-indulással sikerül a mérleget is rendbe tenni. A Frankfurt a mögöttünk hagyott Európa-liga-idényben 30 millió euró körüli összeggel gazdagodott, a BL-ben viszont önmagában a rajtpénz 15 millió felett lesz, amihez legalább három telt házas hazai mérkőzés bevételét, illetve a központi „marketingkosárból” neki járó összeget is hozzá kell majd adni. Kieran Maguire gazdasági szakértő szerint az El-ben megkereshető egy euró a BL-ben ötnek felel meg, és bár talán az egyenes kieséses szakasz megélése is inkább álomnak tűnik, el lehet képzelni, mekkora mértékű dimenzióváltás előtt állnak a történetük első Bajnokok Ligája-szereplésére készülő „sasok”.

Alighanem Frankfurtban forgatják majd az 1976-os, Donald Sutherland és Michael Caine főszereplésével készült háborús film, az „A sas leszállt” folytatását, csak annak már az „A sas felszállt” lesz a címe, a főszereplők sora pedig – jelenleg – Trapptól Borréig elég hosszú lehet.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!