Sűríteni, bővíteni! – Ballai Attila publicisztikája

Gyerekkoromban nagyjából hetente lepörgött egy labdarúgó-világbajnokság. Ugyanis vagy a srácokkal közösen rendeztük, vagy csak én magam, persze gombfociban, kezdetben a nagyszoba zöld szőnyegén – ahol csak pöckölni lehetett –, később farostlemezpályán. Amint véget ért egy vb, máris tervezgetni kezdtem a következőt, folyamatosan variálva a lebonyolítás módját. Ha végig egyenes kiesést játszottam, megsajnáltam, akinek csupán egy meccs jutott, vagy éppen megnehezteltem rá; az argentinokra például egy ízben annyira, hogy falhoz vágtam a kapusukat, és letört belőle egy darab. Viszont tagadhatatlanul ez volt a legizgalmasabb szisztéma, mert a csoportmeccseket néha már én is untam – lássuk be, egy Bolívia–Bulgária partiba szobahőmérsékleten szinte bele lehet aludni.Így aztán ha valaki, én megértem a nemzetközi szövetség, a FIFA nagyurait – ezzel egyszersmind átugrottam a jelenbe és az igazi futballba –, akik sohasem nyugszanak. A minap például azt vetették fel, hogy gyakrabban kellene vb-t rendezni. Na persze nem hetente, de nem is négyévente. Mert ebben az őrült tempóban száguldó világban négy esztendő maga az örökkévalóság. Manapság már egyetlen perc sem telhet gondtalan semmittevéssel, ennek legelvarázsoltabb példái a zebrán, átkelés közben is mobiltelefonjukat babráló, öngyilkosjelölt gyalogosok. Négy év a játékos szemszögéből is ködbe vesző távolság, körülbelül egyharmad válogatott szintű pályafutás. Egy csapnivaló bajnoki után azt lehet mondani, nem baj, majd egy hét múlva, a nemzetközi kupaporondon ez úgy érvényes, majd jövőre, de milyen vigasz az, hogy majd négy év múlva? Pelé a maga három világbajnoki címével a sportág csúcstartója, a kajakos hölgyek között Kovács Kataliné e büszke cím – harmincegy arannyal.Kajak-kenuban évente rendeznek vb-t, de a csapatsportok közül csak a jégkorong vállalja ezt a tempót. Másutt, egyéni sportágakban is, bizonyára az olimpiai menetrendet másolva, ahhoz illeszkedve a négyéves vb-ciklus volt a jellemző. Ám árulkodó, hogy szinte mindenütt sűrítettek! Atlétikában az első három szabadtéri vb időpontja 1983, 1987, 1991, aztán máris 1993 következett, és onnantól két év a pauza. Kézilabdában ugyanekkor ment végbe az átállás (1986, 1990, 1993, 1995), a vizes vb-n valamivel később, az ezredfordulón (1994, 1998, 2001, 2003). Úgyhogy önmagában nincs ebben semmi rendkívüli, a nemzetközi professzionális élsport a világgal, a külső környezettel együtt tempót váltott.A FIFA három napja hozta nyilvánosságra e tárgyban elvégzett közvélemény-kutatása eredményét: a földkerekség 23 országának 15 ezer futballhívéből 45 százalék fenntartaná az aktuális rendet, míg 55 százalék ennél gyakrabban élvezné a vb-t. Gianni Infantino FIFA-elnök májusban arányaiban még ennél is jóval több támogatót toborzott az ügynek a szervezetben: 211 tagból 166-ot. A technikai bizottság múlt heti, dohai egyeztetésén már felvillantotta a lehetőségét, hogy 2026-tól áttérnének a sűrűbb rendezésre. Az európai és a dél-amerikai tagszövetség érthetően berzenkedik – a máris túlzsúfolt versenynaptárra és a játékosok túlterheltségére hivatkozva –, de a többiek üdvözlik a terveket, és az „egy ország, egy szavazat” elve kétharmados többséggel kecsegteti őket.Csakhogy akad itt még egy lényegi újítás, az újabb létszámbővítés: 2026-tól már negyvennyolc csapat szerepel a vb-n. E kontingens 1982-ben nőtt 16-ról 24-re, 1998-ban 32-re, és öt év múlva triplájára emelkedik az eredeti, 16-os létszám. Ennek is megvannak a racionális okai. Míg 1930-ra és 1950-re tizenhat résztvevőt sem sikerült össze­trombitálni, mindkétszer megakadtak tizenháromnál – ez utóbbi alkalommal a későbbi aranyérmes Uruguay egyetlen habkönnyű győzelemmel, a Bolívia feletti 8:0-val máris a legjobb négybe jutott –, addig mostanra már a harminckettes határt is mindenünnen feszegetik. Ázsia és Afrika a nagyságára, népességére hivatkozva többet követel, Európa és Dél-Amerika az eredményekkel és a hagyománnyal érvelve őrzi pozícióit. Ha a FIFA-vezérkar hosszú távra akar berendezkedni, ügyelnie kell arra, hogy egyszerre mindenkinek a kedvére tegyen, és ez 48 csapattal kalkulálva sokkal könnyebben elérhető.Ráadásul a játékrend sem ró pluszterhet a résztvevőkre. (Csupán a rendezőre, de erről majd később.) Tizenhat hármas csoportot alakítanak ki, minden trióból ketten mennek tovább, és a legjobb harminckettő között már egyenes kieséssel folytatódik a küzdelem. A végső győztes így ugyanúgy hét meccset vív, mint eddig, és az egész torna is belefér 32 napba, amiből a KO-időszak majdnem húsz napja garantált és tömény izgalom. Némi veszélyt leginkább az első körben látok: mivel háromból ketten jutnak tovább, a harmadik csoporttalálkozóra sokszor kialakulhat olyan eredmény, amely mindkét félnek megfelel, és ez nagy valószínűséggel meg is születne. Akár a látszatra sem ügyelve, „közös légzéssel”. Ennek a kockázatát a minimálisra kell csökkenteni, szerintem úgy, hogy az első két kalapból besorolt csapatnak az első fordulóban kell egymással játszania.Eddig meg is volnánk. Vb kétévente, negyvennyolc csapattal, az eddiginél kétszer gyakrabban és másfélszer többen lesznek közvetlen részesei az emberiség egyik legkiválóbb játékának, hurrá!Hol itt a hiba? Ott, hogy ki fog ötven csapatot, ötven szurkolótábort, az eddigi hatvannégy helyett nyolcvan mérkőzést egy álló hónapon át vendégül látni, elviselni, utazást, szállást, minden egyebet normálisan megszervezni? 2026-ra tudjuk a választ: az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó együttesen. Majdnem 22 millió négyzetkilométernyi területen – ez a teljes Európa több mint kétszerese, Ausztrália háromszorosa, Afrika több mint kétharmada, Ázsia fele –, ötszázmillió lakossal. Ki merészel ebbe az egészbe 2030-ban, illetve dehogyis, 2028-ban, aztán kétévente belevágni? A Kína, Japán, Dél-Korea trió? Több mint pikáns. A brit, francia, német, spanyol kvartett? Na jó, még Oroszország, aztán a brazil, argentin duó, de az már erősen necces. És utánuk ki?Nem látom a megoldást. A jó hírem viszont az, hogy mi annak idején, a gombfocitornák szervezésekor spontán is megtaláltuk. Ha csak egy délutánra és estére is nyolcan rázúdultunk volna valamelyikünk otthonára, a szülők garantáltan idegbajt kapnak, mi feléljük a család legalább egyheti étel-, üdítő- és édességkészletét, plusz egymás sarkát tapossuk folyamatosan. Ezért nem tettünk egyebet, mint elkészítettük a sorsolást, meghatároztuk, hogy az adott kör mérkőzéseit meddig kell lejátszani, és onnantól a résztvevőkre bíztuk, hogy a játszótéri padra fektetett, hazulról elhozott pályán, a lépcsőházi betonon vagy anya és apa távollétében a szobában, konyhában, kettesben, maximum négyesben mérkőzünk-e meg. A dilemma kicsiben ugyanaz volt tehát, mint a világé, amire mi persze a helyzetből adódóan könnyebben leltük meg a feleletet, aminek alapötlete talán most sem eleve elvetendő.Egy további bökkenő még a végére is marad, ez pedig a selejtezősorozat. Amit 2026-tól kétesztendőként kellene végigvinni, párhuzamosan a kontinentális bajnokságok előcsatározásaival. Attól tartok, ez is a lehetetlen határát súrolja. Hacsak nem a földrészek tornái kvalifikálnának közvetlenül a vb-re, ezzel egyszersmind magukat is felértékelve. Képzeljük el, micsoda rangja lenne az Eb tizenötödik helyezésének is a tizennyolcadikkal szemben, ha előbbi még vb-t érne, utóbbi már nem!Akárhonnan is nézem, a kétévente rendezendő, 48 csapatos labdarúgó-vb sikeréhez a világfutball egészének és szinte minden apró részének zökkenőmentes és folyamatos együttműködése szükségeltetne. Amiben sajnos azért nem igazán hiszek, mert a világfutball természetéből adódóan a világ része.A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!