Üzletből házasodtak, üzletből válnak Messiék – Moncz Attila publicisztikája

Akár Platón A lakoma című művét, akár a Bibliát veszem alapul, kijelenthető és elfogadható, hogy a házasságok az égben köttetnek. Általában. Mert az gyakorlatilag biztos, hogy Lionel Messi és a PSG frigye a földön, tárgyalóasztal mellett jött létre, szerelem nélkül, szigorúan üzleti alapon. És ugyanott válik is szét, hozzávetőlegesen ugyanannyi érzelemmel. Az egyik fél okvetlenül megkapta, amire számított, a másiknak is csak a Bajnokok Ligája-győzelem hiányzik, a biznisz további pillérei, így a sikeres katari vb-rendezés vagy az országra irányuló kiemelt figyelem bőven elkönyvelhető a „bevételi oldalra”. Nincs itt, kérem, semmi látnivaló, tessék szépen továbbhaladni, gondolhatnánk... Ha nem lenne hátra még másfél hónap az argentin zseni szerződéséből, a PSG-re nem várna még öt meccs a francia bajnoki hajrában – és ha nem lehetnénk biztosak benne, hogy hiába egészséges, Messi, április 30-án a Lorient ellen lejátszotta utolsó mérkőzését párizsi mezben.

Mert az üzleti érdekek ezt diktálták, az eddig a hisztis sztároknak (tényleg ne menjünk messzebb Neymar esetleg Kylian Mbappé egy-két mutatványánál) mindent „benyelő” párizsi vezetők pedig úgy gondolták, itt az ideje példát statuálniuk. Ha nyer a PSG a Lorient ellen, nincs ügy, hiszen akkor helyi szokás szerint a hétfő szabad, nincs edzés, mindenki azt csinál, amit akar. De nem nyert, hanem hazai pályán 3–1-re kikapott, így öt körrel a vége előtt öt pontra apadt az előnye a Marseille-jel szemben. Christophe Galtier vezetőedző várta is a csapatot tréningre, a játékosok többsége meg is jelent, Messiről viszont hivatalosan senki nem tudott semmit. A közösségi média egyébként hol átkos, hol áldott létének köszönhetően persze nem sokáig, hiszen felbukkant egy kép, amelyen Leo és családja Szaúd-Arábiában pózol, nehezen letagadható módon egy szponzori eseményen.

Ilyenkor a „Ki engedte el?” kézenfekvő kérdés, és míg a klub azt mondja, senki, a hétszeres aranylabdás táborából az szivárgott ki, hogy az eseményt korábban kétszer is elhalasztották, az akkori „felszállási engedély” pedig mostanra is érvényes, és különben is, a szaúdiak mindent előkészítettek Messi fogadására, így ezt nem lehetett lemondani. Megkockáztatom, ha ez Barcelonában történik, elő sem kerül az eset. Az egyesület is máshogy áll hozzá, és Messi sem meri így meghúzni a lépését. Neki az a klub a szívügye (pénteken is jelezte, harmadannyi fizetésért is hajlandó visszatérni), az otthona, a PSG „csak” a munkahelye. Eltérő a hozzáállása és az elkötelezettsége, teljesített (ugye megvan, hogy a világbajnokság díjátadóján Tamim bin Hamad el-Szani, Katar emírje ráadta a bistet, a helyi népviseletet, és abban parádézott az argentin mez helyett?!), különben is, mindjárt lejár a szerződése, ennyi belefér – gondolhatta.

Nem fért bele. Nasszer al-Kelaifi, a PSG nagyfőnöke, akin keresztül a katari állam pénzelte a klubot – így állta például Messi fizetését is –, elérkezettnek látta az időt, hogy harcba induljon az egókkal szemben. Lehetett volna korábban is, de akkor akár Messivel, akár más szupersztárral szemben több lett volna a veszítenivalója, mint most az öt mérkőzés (csak a bajnoki címet lehet elbukni, a Francia Kupa és a Bajnokok Ligája elvesztését már korábban „megoldotta” a társaság), ez viszont már belefért. Hiszen az argentin következő aláírásáért sokkal nagyobb eséllyel indul a Barcelona, az al-Hilal (évi 400 millió dollár szerepel a „díjalapban”), de még az Inter Miami is, így a PSG-nek nincs miért és kiért aggódnia. Meg lehet mutatni, hogy egy játékos sem lehet nagyobb egy klubnál (ez speciel igaz!), ha valaki vét a házirend ellen, annak igenis bűnhődnie kell, és itt az ideje felépíteni egy komolyan vehető klubkultúrát is. A szándék jelentős (miért is kellene a katari államnak fizetnie akkor, amikor alkalmazottja egy rivális országnak, Szaúd-Arábiának tesz szolgálatokat?) és jogos, csak nehéz komolyan venni, főleg, ha visszagondolunk a vb előtti időszakra...

Ahogyan a büntetést is nehéz komolyan venni, teljesen mindegy, hogy a kéthetes kényszerpihenőre vagy az egyes becslések szerint erre az időszakra járó 1.6 millió dolláros fizetésére gondolunk. Harmincöt évesen néha meg kell állni kicsit, Messi szintjén pedig az összeg aprópénz. A Forbes­ kimutatása szerint tavaly ennek az összegnek a 75-szörösét kereste meg. Akinek a szponzorai között ott az Adidas, a Pepsi, a Budweiser vagy a Louis Vuitton, annak nagyon nincs miért izgulnia. Úgy pedig különösen nincs, ha tavaly május óta promóciós szerződése van a Visit Saudival, a szaúdi idegenforgalmi hivatallal, illetve ő az arca a Vision 2030 nevű helyi programnak. Utóbbi célja, hogy megnyissa a világ előtt az ország kapuit, elsősorban a szórakoztatóipar és a sport révén. A projekt részét képezte a Newcastle futballcsapatának megvétele, a LIV Golf nevű sorozat életre hívása vagy a Formula-1-nek tíz évre fizetett 650 millió dollár. A golfsztár Tiger Woodsot még 700-800 millió dollárért sem tudták átcsábítani, Cristiano Ronaldo a hírek szerint úgy évi hatmillió dollárra mondott nemet, Messinél viszont sikerült eltalálni azt az összeget, amiért az én nem létező hajam is korpásodna...

„A golfsorozat életre hívásával és a Messiéhez hasonló szponzori szerződésekkel új szint a cél. Szaúd-Arábiának világszinten javítania kell a reputációján, újra kell brandelnie az országot” – mondta a helyi hatalmasságok céljáról Dennis Horak, Kanada korábbi szaúdi nagykövete. Egyelőre haladnak, más kérdés, hogy Messi szaúdi szerepvállalása és egyéb tevékenységei olykor nehezen egyeztethetők össze. Ő, ugye, 2010 óta UNICEF-nagykövet, közben meg azóta (2015), hogy Szaúd-Arábia vezetésével egy koalíció beavatkozott a jemeni polgárháborúba, tízezernél is több gyereket öltek meg arrafelé.

De hogy a sportból is hozzunk példát: 2017-ben egy Uruguay–Argentína mérkőzésen Luis Suárez 20-as, Messi 30-as mezben pózolt, mintegy megnyitva a 2030-as labdarúgó-világbajnokság rendezési jogáért zajló közös dél-amerikai pályázat (az említett két ország mellett Paraguay és Chile is tagja az összefogásnak) kampányát. Tavaly óta pedig az eseményre ugyancsak kandidáló Szaúd-Arábia szekerét tolja. Azt meg legkésőbb az 1996-os aranyolimpia rendezési jogának odaítélése (Athén helyett Atlanta lett a befutó) óta tudjuk, a sportvezetőket nem a romantika, hanem a saját jól felfogott anyagi érdekük vezeti. Ebből a szempontból az 1930-as első vb-t lebonyolító Uruguay alighanem hiábavalóan ácsingózik a hét év múlva esedékes tornára. Messi pedig – megítélés kérdése – közvetett vagy közvetlen módon a hazájával szemben Szaúd-Arábiát segíti. Szerintem ennek tükrében felesleges Fernando Marinnak, a dél-amerikai közös pályázat koordinátorának reménykedése, hogy az önálló brandnek számító Lionel Messi alappillére lesz az ő kampányuknak.

Egyes vélemények szerint eladta magát az ördögnek, de ha már két éve egyszer megtette, most miért ne tehetné meg még egyszer. A katari üzleti világnak most már nincs akkora szüksége rá (ezt mutatja, hogy a PSG-s szerződése szerint szabadon köthet egyéni támogatói megállapodásokat...), a csapatnak ugyan lenne (a 2022–2023-as idényben 15-15 gólnál és gólpassznál tart, nehéz lesz helyettesíteni, igaz, lehet, a kollektívának könnyebb élete lesz a poszt-Messi-korban), de ez nem sokat számít. A szurkolóknak egyenesen semmit, hiszen ők a „Messivel jön a Bajnokok Ligája-győzelem” hitében éltek, most pedig hogy a BL is elment, Messi is Szaúd-Arábiába, ellentmondást nem tűrően véleményt nyilvánítottak róla a klub edzőközpontjánál. Természetesen a „rohadék”, a „szemétláda” és az ennél is súlyosabb jelzőket nem érdemli meg Leo, így méltatlan is vele kommunikálni, de legalább egyértelmű, hogy minden érintett szentesítette az elkerülhetetlen válást.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!