Fiúkkal focizott, Puskásné lett – interjú Jenes Kittivel

– Melyek voltak az első gondolatai, amikor megbízták Hunyadvári Erzsébet eljátszásával?
– Minden új szerepnek örülök, nem volt ez másként a Puskás, a musical esetében sem. Korábban már többször dolgoztam Szente Vajk rendezővel, a tapasztalataim alapján biztos voltam benne, hogy minőségi előadás jön létre. Izgalmas kihívásnak ígérkezett egy valós történet színpadra állítása, s külön kíváncsivá tett, hogy milyen zenés darab születik belőle. Ráadásul a labdarúgás sem volt nekem idegen…

– Csak nem a DVSC berkeiből volt ismeretsége?
– Nem, viszont kislány koromban iskolai szinten rengeteget fociztam otthon, Balmazújvárosban. Szinte mindig fiúk között, akik nem különösebben kíméltek játék közben, de miután álltam a sarat, befogadtak maguk közé. A kétezres évek elejéig meglehetősen jól ismertem a hazai labdarúgást – apám és testvérem a bajnoki fordulók alatt ott ült a tévékészülék előtt, és sokszor én is csatlakoztam. Az utóbbi években a színházi elfoglaltságaim miatt már nem tudom követni a futballvilág eseményeit, a kézilabdáét viszont annál inkább!

– Talán kézilabdázott is?
– Én nem, viszont két unokatestvérem, Tamás és Kornél igen. A hangosabb sikereket Nagy Kornél érte el: öt évet játszott a Dunaferrnél, majd egy év veszprémi kitérőt követően a franciaországi Dunkerque csapatánál húzott le jó évtizedet, s a jelek szerint harminchét évesen most tesz pontot a pályafutása végére. Itthon bajnok és kupagyőztes volt, francia bajnoki címet is nyert, százharmincegy alkalommal szerepelt a válogatottban, három világbajnokságon és öt Európa-bajnokságon játszott mint irányító-átlövő. Az ő életén, pályafutásán keresztül tapasztaltam, mekkora megterhelést jelent az élsport a feszített tempójú életmód melletti fegyelemmel, tudatos pihenéssel.

– Nyolc évig zongorázott, hosszú éveken át képezte a hangját. Tudatosan készült az énekes-színészi pályára?
– A debreceni gimnáziumban drámatagozatra jártam, de tudva, milyen nehéz a színművészeti felvételije, korántsem lehettem biztos a jövőmben. De minden hétvégén Budapestre jártam, Kővári Judit tanított az éneklés titkaira, és amikor felvételt nyertem a Pesti Broadway Stúdióba, már megérintett a lehetőség. Később kétszer is megpróbálkoztam a Színház és Filmművészeti Egyetemmel, mindkétszer a második rostáig jutottam el. Viszont ezt követően már egymás után kaptam a szerepeket, telente szinte állandóan utaztunk hetekig tartó nyugat-európai turnéra, és az állandó elfoglaltság már időben sem tette volna lehetővé, hogy évekig tanuljak a diplomáért. Bevallom, eddig nem is éreztem a hiányát…

– A Bajadér című Kálmán Imre-mű Ramitájával indult 2009-ben az operettszínházi karrierje, ott, a Madách Színházban és már társulati tagként a Pesti Magyar Színházban egész sor népszerű szerepben láthattuk. Melyik volt a három legkedvesebb?
– Lehetetlen választani, de megpróbálok végigtekinteni az eltelt másfél évtizeden. A Rómeó és Júliát mindenképpen ide sorolom, a világirodalom leghíresebb szerelmi történetének Júliája minden színésznő szívének kedves feladat. A következő az ugyancsak 2013-as Pintér Béla-féle Parasztopera Baloghnéja, ez az előadás tulajdonképpen egy vizsgadarabból született meg. A harmadik? Nos, legyen az ugyancsak Szente Vajk rendezte Apáca show, a kilencvenes évek filmsikerét követően itthon, a Szegedi Szabadtéri Játékok utáni 2018-as operettszínházi bemutatóval, Mary Robert nővér szerepével. Egyébként nincs bakancslistám, elég fiatal vagyok azokhoz a naivaszerepekhez, amelyeket még szeretnék eljátszani.

– Két darabból két hasonló keresztnév, mindkettő fontos lehetett a pályáján: Bella és Belle…
– Az első egy rövid találkozás volt a Légy jó mindhalálig debreceni szabadtéri előadásában, amelyben több szerepet is helyi kötődésű művészekre bíztak, kár, hogy csak egy nyáron alakíthattam Bella kisasszonyt. Annál többször Belle-t, A szépség és a szörnyeteg női főszerepe végigkíséri szinte az egész pályámat. Ez volt az említett nyugat-európai turné, tizenegy éve, hogy Németország szinte minden nagyvárosában, valamint Svájcban és Ausztriában is számos alkalommal adtuk elő, mégpedig német nyelven.

– Játszott többek között a Keresztanyu című sorozatban, szinkronizálást is vállalt. Mennyire tartja fontosnak, hogy kiránduljon a filmvilágba?
– Annak alapján tartom lényegesnek, hogy belekóstoltam, volt reklámszerepem is. Tény, ezek időszakos jellegű feladatok, a színház prioritása megmarad, de remélem, lesz még lehetőségem részt venni az ismertséget növelő forgatásokon.

– Ha már itt tartunk: ha nem jön be a színészet, milyen más hivatásban, foglalkozásban tudta volna elképzelni az életét?
– A pszichológia mindig is érdekelt, nagyon közel áll hozzám, a barátnőm is pszichológus. Érdekel maga az ember, az ember természete, interakciói, hogy mit miért csinálunk, hogyan hatnak ránk felnőttkorban a gyerekkori élmények, esetleg traumák. Gondolkoztam az ilyen irányú képzésen, de újra kellett volna hozzá érettségiznem, ezért inkább megmaradok a szorgalmas autodidakta képzésnél.

– Térjünk vissza a Puskás, a musicalhez! Hogyan látja Puskásné Hunyadvári Erzsébet karakterét, milyennek akarja bemutatni?
– Lányként karakán és cserfes, határozott fellépésű, nem jellemző rá a focisták mint akkori férfiideálok iránti rajongás. A darab egész cselekményén keresztül megmarad az egyénisége, amellyel a családi hátteret megteremtette a futballista férj hányattatásai közepette is. Szeretett a háttérben maradni, kerülte a közszereplést, de élete utolsó éveiben elvállalta az év legszebb góljáért járó, a férjéről elnevezett nemzetközi díj átadását. Nem túlzás, megszerettem Hunyadvári Erzsébetet…

– Mennyiben sikerült a darab által is közelebb kerülnie a negyvenes, ötvenes, hatvanas évek világához?
– Éppen a musical történeti háttere keltette fel bennem az érdeklődést a korszak iránt. Ebben sokat segített Szabó László producer, aki időt nem sajnálva sok információt adott az akkori világ megértéséhez, rálátást adva az összefüggésekre is, már-már elfeledett iskolai tanulmányokat felidézve, kiegészítve.

– A Puskás Öcsit alakító Veréb Tamás mellett volt még egy közvetlen partnere: az aprócska Jónás Zsejke. Hogyan tudtak együttműködni?
– A Puskás házaspár gyermeke, Puskás Anikó szerepét bízták rá válogatás után, még nem egészen négyévesen, tényleg pici lányként kezdte el a színészi pályafutását, természetesen előtte még sohasem állt közönség elé. Eleinte meg volt szeppenve, nehezen nyílt meg, biztatni, hogy úgy mondjam, tutujgatni kellett. De egy pillanatig sem okozott csalódást, egyre jobban belejött és így megvalósult az a rendezői elképzelés, amely általa a történeti hűség, a hitelesség szempontjai miatt is fontos részletnek számít. És Zsejke rövid idő alatt belopta magát a nézők szívébe is.

– Szereplőként miben látja a Puskás, a musical sikerének titkát?
– Elsősorban valódi magyar sikertörténet, közérthetően, a dramaturgia drámai ívével színpadra állítva. Juhász Levente zenei anyaga is kiváló, a mai fülnek is élvezhető, Szente Vajk rendezésében a nézőnek mindig van mire figyelnie, egy pillanatig sincs üresjárat a színpadon. Nagy létszámú szereplőgárda járul hozzá a népszerűséghez, az élen Veréb Tamással, aki telitalálat Puskás szerepére, ő az origója a darabnak, egy irányba húz bennünket, a többieket, akik tesszük a dolgunkat.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. május 4-i lapszámában jelent meg.)