Az életre keltett együttes

A Szombathelyen legalábbis félistenként kezelt Dzunics helyett Stephens, amúgy minden változatlan. Legalábbis ami a kezdő ötöst illeti. Így vágott neki az idénynek a Falco. Alighanem kapitális baklövés volna mindent az amerikai hátvéd nyakába varrni, de, hogy valami nem úgy működött a szombathelyieknél, ahogy azt eltervezték, az egyszer biztos. Rögtön az első derbin botlott az együttes Debrecenben, majd a hetedik fordulóban odalett a hazai veretlenség is: jött az Atom, s vitte a két pontot.
S a vasi híveknek ezt követően is többször szembesülniük kellett azzal, hogy a korábbi években megszokott "katlanhangulat” vesztett erejéből, vagyis a vendégek egyáltalán nem a vereség biztos tudatával indultak útra Szombathely felé. Hogy mi lehetett a legfőbb ok, ami miatt nem ment a csapatnak, nem tudnánk megmondani, a vezetők mindenesetre több ízben is a váltásra voksoltak: előbb Stephens volt kénytelen távozni (a helyét nem sokkal később Alexe vette át), majd megköszönték az edző, Szrecsko Szekulovics munkáját is. Így utólag könnyű okosnak lenni, ám menet közben még a legfanatikusabb sárga-fekete hívek sem fogadtak volna rá, hogy e két húzás nyerőnek bizonyul. Mondjuk ki bátran, Alexétől féltették a csapatot, az évadot a MAFC kispadján kezdő Zsoldos Andrásról pedig jobbára sajnálkozva beszéltek, mondván, olyan csapathoz tette át a székhelyét, amely – rövid távon legalábbis – képtelen lesz előrelépni a középszerűségből. Ami igaz, az igaz, a Zsoldos-éra sem úgy indult, hogy az előrevetítette volna, két bronzéremmel zár az egylet. Otthonában még csak-csak összekapta magát a gárda, ám a középszakasz idegenbeli mutatója katasztrofális: elhagyva a Szombathely táblát, hét meccset bukott el a Falco.
Hatodik hely a középszakaszban s egy lényegesen acélosabbnak tetsző Kaposvár – így festett a rájátszás előtti helyzetkép. Tény, az új szakember összerázta valamelyest a csapatot, s tartást adott Kálmánéknak, de hogy az együttes idegenben tegyen nagy lépést a legjobb négy közé…
Ehhez kellett az a negyven pont, amelyet egyetlen negyed alatt rámolt be a somogyi gyűrűbe a Falco. Rögvest fordult a kocka, 1–2 helyett 2–1-el készülhettek a negyedik találkozóra a vasiak, s az addigra megroggyant Kaposvár már nem volt képes újítani.
Az elődöntőben: Körmend–Falco. Sima ügy volt. Mint minden, a megyei rivális elleni bajnoki ebben az évadban. A szombathelyiek hétszer csaptak össze a piros-feketékkel, s valamennyi alkalommal a Körmend volt a jobb (egyedül a Magyar Kupa bronzmeccsén győzött a Falco).
Tekintve hogy arrafelé mekkora jelentősége van ezeknek a párharcoknak, megkockáztatjuk, mégiscsak maradhatott egy kis tüske Pankárékban. Másfelől viszont csak a szépre fognak emlékezni, ebben biztosak lehetünk. Merthogy minden jó, ha…