Nincs mitől tartani – Bobory Balázs publicisztikája

Csütörtökön feldobják a labdát Ljubljanában, a női kosárlabda Eb-n, és mi újra reménykedhetünk, hogy a magyar válogatott valami őrületes bravúrnak köszönhetően az első öt (ha a franciák az 1–6.-ban végeznek, velük együtt hat) helyezett között fejezi be a tornát, és selejtezőt játszhat a párizsi olimpiai részvételért.

Négy éve Szerbiában már volt rá lehetősége Székely Norbert csapatának, amely akkor megnyerte a csoportját, egyből a legjobb nyolc közé jutott, és csak minimális különbséggel kapott ki a negyeddöntőben Nagy-Britanniától, utána pedig elbukott Belgium ellen, és elfeledhette ötkarikás álmát.

Nehéz megmondani, hogy azóta jobb lett-e a magyar együttes, de a jelek azt mutatják, hogy igen, acélosabb a társaság. Ennek egyik oka, hogy az elmúlt öt-tíz év utánpótlástornáin jól szereplő játékosaink beértek a felnőttválogatottakba is. Elég arra gondolni, hogy a nyolc évvel ezelőtti magyarországi kontinensviadalon szereplő, de a csoportkör után búcsúzó csapatból már csak Horváth Bernadett, Határ Bernadett és Dubei Debóra maradt meg hírmondónak, azóta tart a generációváltás, 2017-ig Stefan Svitek, majd Székely Norbert vezetésével.

Székely korábban a teljes magyar utánpótlás előmeneteléért felelt, így szemügyre vehette, kiben van potenciál, téthelyzetben mire képes, mekkora tehetség lappang benne. S bár a 2017-es csehországi Eb után sem volt jelentős vérfrissítés, azért már a következő selejtezősorozat során látszott, Székely Norbert kikre alapoz, azaz kik alkotják majd a válogatott magját, amelyhez aztán folyamatosan lehet fiatal tehetségeket illeszteni, hogy a csapat képes legyen azt a precíz, taktikailag fegyelmezett, kemény védekezésen alapuló játékot produkálni, amelyet a szövetségi kapitány igényel.

Mondhatnánk azt, hogy a fejlődés folyamatosnak tetszett, mert amíg hat évvel ezelőtt a negyeddöntőért vívott csatában a magyar együttes egyetlen ponttal kikapott az olaszoktól, és kiesett, az azt követő 2019-es tornán nagyjából ugyanennyire került közel a legjobb négyhez, és ki tudja, ha Határ utolsó dobása pontos, talán már az olimpiát is megjárta volna a társaság.

A labda azonban nem került a gyűrűbe, a mieink sem mehettek Tokióba, sőt a 2021-es francia–spanyol közös szervezésű Eb-ről is lemaradtak, mert nem sikerült kvalifikálni a selejtezőcsoportból. Jó, ez volt az a sorozat, amikor a járvány teljesen felborította a kiírást, és négy mérkőzésből hármat idegenben kellett megvívni mindenféle botrányosan rendezett „buborékban”, kiszámíthatatlan körülmények között. Ettől függetlenül a hollandok ellen elszenvedett két vereség miatt azért lehettek kétségeink, felvetődött bennünk, hogy megrekedt a fejlődés, és a középszerűnél talán nem sokkal erősebb hazánk női kosárlabdázása, azonban az azóta eltelt időszak egyértelműen reményre ad okot.

A mögöttünk hagyott selejtezősorozatban akit kellett, alaposan megszórtuk, szegény izlandiak és románok sem mondhattak mást „50 pluszos” vereségeik után, hogy mindössze csak tapasztalatot szerezhettek, ráadásul a legkeserűbbet. A világ élvonalához tartozó spanyolokkal pedig itthon és idegenben is sikerült szoros mérkőzést játszani, hazai környezetben még győzelmi esélyeink is voltak, márpedig mi adhat hitet egy feltörekvő csapatnak, ha nem ez?

Ha alaposan megvizsgáljuk a magyar keretet, teljesen világos, hogy nincsenek sztárjaink – na jó, talán az egyetlen Határ Bernadettet kivéve, aki tavaly már az Euroliga-győztes Sopronnak is egyik vezére volt, ám most csaknem egyéves kihagyás után utazott el Szlovéniába, és nem lehet folyamatosan elvárni tőle a kiemelkedő teljesítményt. Az együttesben a honosított játékos sem igazán legfelső polcos, de éppen Magyarországon tudják a leginkább értékelni Goree Cyesha harci szellemét, önfeláldozását, fizikai munkáját és ponterősségét, ő az az amerikai, akire mindig, bármilyen körülmények között számíthat a magyar válogatott.

Ami nagyon örvendetes, hogy az elmúlt évek munkája, a klubcsapatok nemzetközi szereplései „kitermelték” azokat a remek kosárlabdázókat, akik előtt megnyílik az út az légiósélet felé. Az idei Euroliga-második török Mersin például nem is egy, hanem rögtön két honfitársunkat szerezte most meg, és nem túlzás, hogy karrierjükben valóban eljött az idő, hogy Studer Ágnes Szekszárdról, Kiss Virág pedig Pécsről magasabb szintre lépjen, megtapasztalja a külföldi lét kihívásait, és bizonyítson egy idegen közegben, ahol rajtuk kívül van még nyolc-tíz azonos képességű és figyelmet igénylő kosárlabdázó.

Ebből a szempontból már az is kijelenthető, hogy egyáltalán nem rutintalan a magyar válogatott, amely csütörtökön kezdi el Eb-szereplését a szlovákok ellen. A felkészülési időszakban kiderült, nagyon egyben van a társaság, mindenki tudja, mi a feladata. Ezt tapasztalhatták meg kétszer is a szlovénok, valamint a portugálok, sőt a főpróbán a spanyolok is, akik az első edzőmérkőzésen nagy nehezen nyertek, a másodikon viszont esélyük sem volt ellenünk, úgyhogy ezzel a nagy bravúrral hangoltak a mieink a nyitányra. Persze a tesztelés más, mint az éles helyzet, a tét rányomhatja a bélyegét a teljesítményre, dobóformára, lelkiállapotra – most ez a vizsga következik a hölgyeknek, akik azt már megmutatták, hogy kosárlabdázni tudnak.

Szerencsére a szokásos sopánkodás is halkabb volt az elmúlt hetekben, pedig a sportág üdvöskéje, az észak-amerikai női profi kosárlabda-bajnokságban (WNBA) szereplő Juhász Dorka nem tudta otthagyni tengerentúli csapatát; ettől függetlenül a társaság a lehető legnagyobb nyugalomban, kételyek nélkül tette a dolgát, és inkább arra a lehetőségre számított, ami aztán meg is valósult, vagyis a kétség, a várakozás egyáltalán nem nyomta rá a bélyegét erre az időszakra.

Ha úgy vesszük, a selejtezősorozat és a közvetlen felkészülés a kontinenstornára talán sohasem volt ennyire nyugodt és kiegyensúlyozott az elmúlt tíz évben, ez mindenképpen alapot adhat arra, hogy az elsődleges célt, azaz a legjobb nyolcba kerülést teljesítse a csapat. A palánk alatt Határral, Kisssel, Goree-val nagyon acélosnak tűnik a társaság, de Studer szervezőmunkája, Dubei vezérszerepe és hármasai, Kányási Veronika szorgos robotolása, Lelik Réka külföldön megszerzett tapasztalata is nagyon sokat tehet hozzá a sikeres szerepléshez. Az első lépés lesz a legfontosabb: a szlovákok elleni összecsapás lényegében a továbbjutásról dönt, mert ha nyerünk, nehéz elképzelni, hogy ne kerüljünk be az első három közé a kvartettben, és akkor már minimum a negyeddöntőért lehet játszani a kieséses szakaszban. De a jó rajt további hitet és önbizalmat adhat, hogy aztán a törökök ellen még jobb pozíciót harcolhassunk ki magunknak a folytatásra, illetve a záró mérkőzésen a végső győzelemre is esélyes szerbek ellen se kelljen feltartott kézzel pályára lépni.

Női fronton klubszinten a Sopron révén tavaly már tapasztalhatta a hazai kosártársadalom, milyen valójában a nagy siker, nem lenne baj, ha egy kiugró eredménnyel most a válogatott is felhívná magára és a szakágra a figyelmet. A kiugró eredmény most benne van Székely csapatában, de talán sohasem volt még érvényesebb a közhely, miszerint lépésről lépésre kell haladni, mint most.

S ha sikerülne jól szerepelni a csoportban, talán sok magyar szurkoló összepakol, és átruccan a szomszédos Ljubljanába, hogy álmai eléréséhez segítse a csapatot.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!