Nosztalgia, főként bajaiaknak! – könyv a nyolcvanas évek meghatározó kosárcsapatáról

Tinédzserkorom egyik legendás egylete a Baja férfi kosárlabdacsapata, a Hosszú István vezette, országos hírű együttes, amelynek játékát legalább egyszer látni kellett. Én a Szolnoki Olajbányász mérkőzésein szocializálódtam, tekintve, hogy családommal már a megyeszékhelyen éltem. A nyolcvanas évek végét tapostuk, gimnazistaként jóformán csak a hazai meccsekre tudtam kimenni, a televízió elvétve tűzte műsorára a férfi kosárlabda-bajnokság összecsapásait, internet és sportcsatorna nem volt még, csak a sportnapilap tudósításaiból volt valamiféle elképzelésem arról, milyen ez a játék máshol. Már kezdte elveszíteni a főváros a dominanciáját, nem véletlen, hogy a Körmend is ebben az időszakban (1987) törte meg a budapesti klubok egyeduralmát, és lett éppen a Honvédot legyőzve az első vidéki bajnok. És nem a Baja, amely már ott toporgott a favoritok között, kupadöntőt játszott (kikapott a katonacsapattól a BS-ben), és bronzérmes lett. A Sugovica partján fekvő bácskai kisvárosban pezsgett a sportélet, s a legmenőbb a munkaszerződéssel játszó férfi kosarasok csapata volt, amely elsősorban helyi kötődésű játékosokkal, különleges játékstílussal – nem volt meghatározó centere, főleg távoli dobásokkal operált – vívott ki országos megbecsülést.

A könyv erről a gárdáról szól – arról a tíz évről, amely a klub legszebb időszaka volt. Hiszen 1987-ben a Bajai SK elhódította a Magyar Népköztársasági Kupát (a licitet 400 ezer forinttal nyerte meg a pályázaton, így rendezhette meg a négyes döntőt), játszott a bajnoki aranyért (a finálét 1–0-ról 2–1-re elveszítette a Zalaegerszeg ellen), s háromszor elindulhatott a nemzetközi kupában, megmérkőzhetett olyan klubokkal, mint az orosz CSZKA Moszkva vagy a bolgár Levszki Szófia.

A négy szerző számos jegyzőkönyvvel, a Népsport tudósításaival és a szereplők megszólaltatásával kalauzolja az olvasót egy mai szemmel szürreális világba, amelyben a pártállami rendszer „bájai” is megmutatkoznak, hiszen akkoriban a játékosok állami vállalatoknál „dolgoztak”, a helyi varrodától kapták a felszerelést, és legtöbbjük nem keresett jobban mint egy szakmunkás. A főhősök a kötet második felében interjúk és visszaemlékezések formájában idézik fel a dicsőséges évtizedet, amely számos vicces vagy szomorú történetet, legendás anekdotát szolgáltatott.

A Bajai SK sajnálatos módon 1991-ben megszűnt, ezután Bajai Bácska Kosárlabda Sportegyesület néven szerepelt 2022-ig, majd 2022-ben, 74 év után a felnőtt férficsapatot felszámolták, s befejezte szereplését a nemzeti bajnokságban. Nem könnyű olvasmány, főleg az első része, amelyben a fontosabb mérkőzések felidézése kapott helyet, elsősorban ínyenceknek, olyan kosárlabdát kedvelő idősebbeknek ajánljuk, akik jártasak a korszak sporttörténelmében. A csapat legendás edzője, korábbi 70-szeres válogatott játékosa, Kovács József (akit a honi szövetség beválasztott a Halhatatlanok Csarnokába) lánya, Kovács Andrea, a magyar női válogatott jelenlegi másodedzője sajnos nem kívánta kommentálni a könyvben leírtakat, amikor a tartalomról, a leírtak igazságtartalmáról, az édesapja ábrázolásáról kérdeztük.

(Horváth Máté, Sipos János, Zalavári László, Mayer János: Ez az országunk legjobb csapata... A bajai férfi kosárlabdázás nagy évtizede, 1980–1990, Bajai Honpolgár Könyvek, 2023)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. november 18-i lapszámában jelent meg.)