Magyar fölény, osztrák győzelem

Az MLSZ grállovaghoz illően betartotta ígéretét, és ismét segített eljutni a válogatott meccsére – ezúttal Lipóton, az U17-es lányok Ausztria elleni felkészülési mérkőzésén jártam. Magyar bombagól, osztrák mázli, fair play-díj a lipóti B-középnek és durrdefekt. Ezek lesznek, meg mágnestábla.Az MLSZ grállovaghoz illően betartotta ígéretét, és ismét segített eljutni a válogatott meccsére – ezúttal Lipóton, az U17-es lányok Ausztria elleni felkészülési mérkőzésén jártam. Magyar bombagól, osztrák mázli, fair play-díj a lipóti B-középnek és durrdefekt. Ezek lesznek, meg mágnestábla.

A kérdésemre, mely szerint miért pont Lipóton játszik egymással a két válogatott, Kiss László szövetségi edző annyit mond: „Majd meglátod.” Nos, megláttam. Lipót egyértelműen Magyarország egyik gyöngyszeme, és ezalatt nem csak azt értem, hogy az egy négyzetméterre eső virágágyások száma igen magas, a Hotel Orchidea pedig valóságos kis földi paradicsom, hanem azt a két pompás pályát is, amelyek közül az egyiken pályára léptek a lányaink. A lipóti „sportkomplexum” egy füves és egy műfüves (fűtött!) pályát foglal magában egy fedett lelátóval, minden igényt kielégítő öltözővel, kispadokkal és büfével. Szavunk nem lehet, leszámítva a viharos erejű szelet.

A magyar lányokat ebéd közben kapom először lencsevégre: Hevesi Tamás szövetségi edző szigorú étrendi utasításait követve főzött nekik a hotel személyzete. A pincérnőt (aki ezek szerint eléggé otthon van már a futballcsapatok meccs előtti menüjét illetően) még egy kanálka tejfölre sem lehet megfűzni – mivel elég jól ismerem az angol csapatok étkezési szokásait, nem csodálkozom a szigoron.

A pályára érve hitetlenül tapogatom a gyepet: első osztályú. Kicsit gyanakszom is, hogy végső soron mégsem Magyarországon járok. Az osztrák csajok melegítenek, katonás rendben, edzőik határozott vezényszavaira úgy teszik a dolgukat, mint a kisangyalok. Kicsinek mondjuk épp nem kicsik, saccra egy-egy fejjel magasabb mindegyikük a mi lányainknál, izomtömeg tekintetében meg akár az U19-es keretbe is beférnének. Apropó, keret.

A magyar kezdőcsapat képen:

Balról: Zeller Dóra, Németh Loretta, Horváth Zsófia, Görög Zsófia, Nagy Alexandra, Lázár Alexandra, Bognár Enikő, Vöfély Noémi, Diószegi Fanni, Hargas Annamária, Mesterházi Csilla

És mágnestáblán:

Az osztrák névsor:

1 Zinsberger, 2 Charwat, 4 Maierhofer (3 Zmek) , 5 Akuba, 6 Libl, 7 Dujmenovic, 8 Gatea, 9 Sottner, 10 Mahr, 11 Walcher (18 Muzik), Stockinger

Hogy az ellenfél legnagyobb fegyverténye éppen a fizikai fölény, az talán nem meglepő, a mieink mintha kicsit meg is szeppentek volna a Brünnhildéktől – szerencsére a huszadik perc környékén enyhül a görcs, és belerázódunk megszokott ritmusunkba. Sógorék lányai azonban ekkorra már vezetnek: a kilencedik percben Adriana Stockinger erőszakolja be a labdát a kapuba. Az osztrákok kifejezetten agresszíven, néhol már-már szemtelenül mennek a labdára: nem féltik a lábukat és nem ismernek elveszett helyzetet – ebben feltétlenül van még mit fejlődnünk.

A mérkőzést Gaál Gyöngyi vezette, asszisztensei: Hima Andrea és Makkosné Petz Brigitta

A második félidőre kiteljesedik, ami az első játékrészben elkezdődött: mi uraljuk a játékot, ügyesen építjük fel a támadásainkat, a 44. percben pedig Zeller Dóra szépségdíjas gólt szerez egy merész szóló után. A lányok megélénkülnek, az osztrákokon némi zavar érezhető, de (nyilván a következetes és szigorú edzői bekiabálásoknak köszönhetően) nem esnek kétségbe. Magabiztosságuk leginkább az egy-egy elleni szituációknál feltűnő. Nem rohannak hárman a labdát szerző emberre, mindenki tudja, hol a helye és mi a feladata, csak semmi pánik. Nem az elfogultság mondatja velem, hanem a számos okos és ügyes helyzet, hogy reális a döntetlen (bár nyilván mindenki tudja, mennyire erős az osztrák utánpótlás). Az már a mi pechünk, hogy a 70. percben Elisabeth Welcher talál egy gólt, nekünk meg innentől az összes lövésünk kifelé pattan a kapufáról, nem kis bosszankodást okozva ezzel a lelkes és meglepően népes lipóti B-középnek. A mellettem ülő lipóti focisták dicséretes empátiával szurkolnak: nem emlegetik a konyhát meg a fakanalat, hangosan őrjöngnek egy-egy szép lövés láttán, igazi meccshangulat van. Ezennel kitüntetem őket a Kötényblog fair play-díjával. (Az osztrákok is szép számban jöttek, s egy idő után kisebb vetélkedés indul a szurkolótáborok között. Ebben a versenyszámban mi nyerünk.)

Előbb Hevesi Tamást kérdezem, aki kicsit bosszúsnak tűnik, teljes joggal:

„Minden szempontból mi voltunk jobbak, leszámítva a testi fölényüket, azt gondolom, győzelmet érdemeltünk volna. Különösen a második félidőben uraltuk a játékot, a labdabirtoklástól a kapura lövésekig mindenben jobbak voltunk. Határozottabbnak kell lennünk a jövőben, de mivel biztatóan játszottunk, megdicsértem a lányokat.”

Az osztrák szövetségi edzőt, Dominik Thalhammert könnyű megtalálnom a meccs után: a lányok még hosszú percekig nyújtanak a lefújás után az irányítása alatt, jókedvűen csevegnek és integetnek az osztrák zászlót lengető szurkolótábornak. Kérdezem, mit gondol a látottakról.

„Szerencsés meccs volt ez számunkra, a magyar csapat a vártnál is jobban játszott, különösen a második félidőben. Abszolút egyenrangú ellenfelünk volt, a győztes gólunk pedig szintén egy szerencsés helyzetben született. Nincs okom panaszra, de meg kell hagyni: ezen a meccsen bármilyen eredmény születhetett volna.”

Ha már elkaptam, nem eresztem, arról kérdezem, miért ilyen erős az osztrák női utánpótlás, s mit kell tenni ahhoz, hogy a fejlődés globális (igen, Magyarországra is kiterjedő) méreteket öltsön.

„Minél több kislányt kell elérnünk, a változás ugyanis mindig alulról indul. Lehetőséget kell biztosítani a futballozásra, bevinni a női focit az általános iskolákba, jól felépített grassroots-programokat indítani, ahogyan az nálunk is működik. Azt gondolom, hogy nálunk is a mennyiségi változás indította meg e fejlődést: nem az a lényeg, hogyan, hanem az, hogy minél több lány focizzon. A mennyiség magával hozza a minőséget is. Mivel közel volt hozzánk, nagyon sokat nyomott a latba a németországi világbajnokság: a kislányok példaképeket találtak maguknak, látták, hogy mit lehet elérni, és rengetegen kezdtek el focizni ennek hatására.

Ugye, azt mondta, egy blogra fog írni a meccsről? Na, látja, a bloggerek óriási segítséget jelentenek a női futball számára, nagyon hálásak vagyunk a munkájukért. Önökön keresztül talán megmozdul és állandósul valami a „nagy” sajtóban is. Mert a teljesítmény a legtöbb helyen már megvan – gyakran csak a híradás hiányzik.”

A hazaút izgalmasra sikerül, egy durrdefekt után a nyolcvanra hitelesített pótkerékkel csak lassan tudunk hazacammogni, de küzdünk mint malac a jégen (Kiss László pedig parádésan cserél kereket, alátámaszthatom, nekem két körmöm bánta az akciót). Ami azt illeti, a múltkori, algyői napszúrásunknál azért még így is határozottan jobb volt.

Szép volt, csajok!