Bronzérmes lett a Kötényblog a Goldenblogon

Szerepelt már tévében, rádióban, napi- és havilapokban – a Kötényblog történetének legnagyobb sikerét mégis tegnap este érte el. Harmadik lett a Goldenblogon.Szerepelt már tévében, rádióban, napi- és havilapokban – a Kötényblog történetének legnagyobb sikerét mégis tegnap este érte el. Harmadik lett a Goldenblogon.

"A csajok kemények, komolyak, nem a pénzért – a női fociban az nincs –, hanem a játék és a győzelem öröméért lépnek pályára. De addig is illene úgy nagyjából képbe kerülnünk a hagyományokkal, az erőviszonyokkal és a meghatározó játékosokkal, erre pedig jobb, színesebb, érdekesebb kiindulási pont nincs a magyar interneten a Kötényblognál."

Ezt írta a hivatalos értékelésben Panyi Szabolcs a Véleményvezértől a Kötényblogról, s ezzel megmutatta, hogy ez a blog tökéletesen az, amivé formálni szerettem volna az indulás pillanatától. A célom kettős volt vele: egyrészt azoknak megmutatni a női futballt, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy ilyen létezik, sőt, azoknak is, akik netán még ellenérzéseket is táplálnak iránta.

Másfél év alatt számtalan kommentet, olvasói levelet, üzenetet kaptam arról, hogy a Kötényblog hatására egy olvasóm leült női meccset nézni, és ott maradt. És megszerette, a jövőben is fogja követni. Na, az ilyen kommenteknek úgy örülök, mint egy Stuart Downing-gólnak – annyi különbséggel, hogy a kommentet legalább már láttam.

A másik célom az volt, hogy megmutassam a női foci szebbik oldalát. Azt, amiről idehaza eddig nem esett szó. Alapvetően kritikus ember vagyok, de gyomorforgatónak tartom, hogy a közeg alapvető minősége a fikázás, és ha valaki rákeres a Google-ben a női labdarúgásra, azt látja, hogy itt emberek isszák a vért egymás feltépett torkából. Ha kislányom lenne, emiatt nem vinném le fociedzésre.

Amiatt, hogy Vágó Fanny tegnap négyet (!) vágott a bolgároknak, hogy Pádár Anita lassan másfél évtizede EGYFOLYTÁBAN gólkirály, hogy Marozsán Dzsenifer aranylabdás lett, Jakabfi Zsanit a Bundesliga legjobb támadói között emlegetik, igen. És őszintén hiszem azt, hogy ha az ember a jóra koncentrál, akkor haladhatnak jó irányba a dolgok.

Az elmúlt másfél évben rengeteg történetet írtam meg ezen a blogon. Közönségkedvenc lett Hope Solóból, Alex Morganből vagy Megan Rapinoe-ból, a kommentelők eposzi jelzővel isteni Lottának hívják Schelint (és ez már tévéközvetítésekben is visszaköszönt!), de olyanok rajonganak a környezetemben például Rácz Zsófiért vagy Jakab Katáért, akik egy éve azt sem tudták, hogy létezik női foci.

Szász Kitti a tökéletes példa arra, mi történik, ha a tehetség és a szorgalom mellé valaki megkapja a neki kijáró figyelmet és tiszteletet is: a kötényblogos interjú óta nem csupán online hírportálok követik a fellépéseit és eredményeit, de az Audi Magyarország és a Marie Claire is exkluzív fotósorozatot készített vele. Mert az embereket, az olvasókat érdekli a jó.

Én ezt a blogot a munkám mellett kezdtem el, és amellett is csinálom. Szerelemből. Azért, hogy a leendő Szász Kittik, Kaján Zsanik és Sipos Lillák lássák: ma még lehet, hogy piszkosul nehéz, hogy minősíthetetlen a pálya, romos az öltöző és csak nyolcvanan mennek ki a meccsre, de lesz majd, lehet majd jobb. Hogy lehet szerepelni a hírekben, a tévé beszámol majd, ha az MTK (vagy más csapat, nyilván) bejut a BL-ben a 32 közé, és jönnek majd emberek, akik szeretnének pénzt fektetni a nő labdarúgásba.

Engem nem érdekel soha senkiről, hogy kinek a kicsodája. Hogy kivel van jóban és kivel nincs ebben a közegben. Egyetlen dolog érdekel: hogy mit tesz. Hogy éjszaka dolgozik, hogy nappal focizhasson, hogy fizetés nélküli szabadságot vesz ki a válogatott összetartásai miatt, hogy két edzés közt a vizsgáira tanul az edzőtáborban. Ezt tartom teljesítménynek, a foghegyről odaböfögött sértéseket, a kommentben trollkodást nem, és ezért tűzzel-vassal irtom is a hőbörgést a Kötényblog környékéről.

Nem minden rózsaszín itt persze. Nem lila vattacukor-fellegeken ugrándozó Lira Bajramajokról szól a Kötényblog, hanem olyan hétköznapi harcosokról, akik megérdemlik, hogy valaki felhívja rájuk az ország figyelmét. Hogy a futball, ami lassan szitokszó Magyarországon, jelenthet valami egészen mást is.

*

Köszönöm mindenkinek, aki az elmúlt másfél évben segítette a Kötényblogot: oklevelet tervezett, dizájnt készített, megosztott, kommentelt, meccsre vitt, videót szerzett, fotót küldött, meghívott a tévébe, rádióba, átvette a híreimet (különösen, ha forrásmegjelöléssel tette, haha), témát ajánlott vagy mondott két bátorító szót, amikor hatszázadszor kellett kimoderálnom a kommentek közül, hogy ki mit csinálna, hányszor és milyen pózban a viktóriás naptárlányokkal. Köszönöm a kluboknak, hogy igyekeznek megkönnyíteni a dolgomat azzal, hogy elküldik nekem a fontos információkat. Mivel még mindig csak szerelemből írom a blogot, és Magyarországon gyakorlatilag egyedüliként a nemzetközi hírekről, érdekességekről is igyekszem beszámolni, egyszerűen nem juthat időm mindenre, így ez hatalmas segítség számomra.

Aki eddig nem volt olyan bátor, hogy felvegye a Köténybloggal a közvetlen kapcsolatot, kérem, ezután keressen bátran. Egy kedves (vagy épp szívszorító) történet, egy jó kép, egy érdekes hír megjelenése tulajdonképpen mindannyiunk érdeke.

A Kötényblog elérhetősége: [email protected]