– Nehéz döntés volt?
– Nagyon nehéz – kezdte a beszélgetést Herczeg András a dvsc.hu-nak adott interjújában. – Az elmúlt hat esztendő csodálatos időszak volt. Három évig pályaedző voltam, majd szintén három évig klubmenedzser, nagyszerű kollégákkal, remek játékosokkal dolgozhattam együtt. Itt szeretném megköszönni – a kollégáim nevében is – a tulajdonosoknak, vezetőknek, hogy megbíztak bennünket ezzel a feladattal. Végig éreztük a klubvezetés támogatását, ami sokat segített a munkánkban.

– Zoran Szpisljak visszatér Angliába. Személyében nemcsak egy kollégára, hanem barátra is lelt, akitől most búcsúznia kell...
– Valóban így van, nem is tudok róla érzelem nélkül beszélni... A többiek is nagyon jó emberek, mindig az életem részei lesznek, a szívembe zárom őket. Kiváló stáb volt, igazi csapatként tudtunk együtt dolgozni. Megtiszteltetés számomra, hogy ennek a teamnek a vezetője lehettem.

– Már korábban eldöntötte, hogy nem folytatja. Nem ingott meg egyszer sem?
– Az érzelmek viaskodtak bennem, de úgy éreztem, jobb, ha befejezem. Az ember időnként új célokat, új kihívásokat keres, és próbál azoknak a feladatoknak megfelelni. Úgy éreztem, nálam most jött el a váltás ideje.

– Nem szakad el a klubtól, hiszen szakmai igazgató lesz. Mit takar pontosan ez a feladatkör?
– A DVSC utánpótláscsapatainak, a Loki Focisulinak, az NB II-es és az NB III-as együtteseknek a koordinálása, felügyelete. Emellett a Debreceni Labdarúgó Akadémia ügyvezetőjeként is el kell majd látnom a feladatokat.

– Rengeteg élmény érte az elmúlt időszakban, de biztos van egy, amelyre különösen szívesen emlékszik vissza...
– Nehéz egyet kiemelni... Kétezer-nyolcban megnyertük a Magyar Kupát, ami azért volt számomra kedves, mert az első trófea volt, amelyet a csapattal elértünk. A következő év nyarán az első bajnoki címet megszereztük, és csodálatos érzés volt egy olyan csapat klubmenedzsereként elérni, amelyben nevelkedtem, futballoztam, és elkezdtem az edzői pályafutást. A Bajnokok Ligája csoportkörébe jutással egy álom vált valóra, maga volt a csoda, a kétezer-tíz pedig azért emlékezetes, mert egy együttes életében ritkán adatik meg, hogy minden hazai sorozatot megnyer. Nekünk sikerült, ráadásul bejutottunk az Európa-ligába, ami szintén szép emlék számomra.

– Maradt hiányérzete?
– Igen, ősszel nem sikerültek olyan jól az idegenbeli mérkőzéseink, ahogy szerettük volna. A csapat ebben az időszakban is bizonyította, hogy jó játékoskerettel rendelkezik, erős gárdát alkot, hiszen a rangadókat megnyertük, viszont idegenben esélytelenebbnek tartott együttesektől – például Siófok, Szombathely – váratlan vereségeket szenvedtünk.

– Kiváló sikereket ért el a Lokival, ám a lelátón időnként érte kritika. Igazságtalannak érezte?
– Volt, amikor érzékenyen érintett. Sokszor kifejtettem, hogy lokálpatriótának tartom magam. Az edzői munka része a kritika, bírálás, ám amikor az ember a sajátjaitól kapja, az mindig jobban fáj. Azért a szurkolók nagy része mindig mellettünk állt, és ez sokat jelentett.