A hajdúságiak a bajnokság tavaszi idényét egy hét csúszással kezdték el, a Paks elleni hazai mérkőzésük ugyanis elmaradt a 17. fordulóban. A Debrecennek lett volna miért visszavágnia a Kecskemétnek, hiszen Tomiszlav Szivics együttese a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében 6–1-es összesítéssel búcsúztatta a Lokit. Ehhez képest az első félidőben gyakorlatilag saját magát verte meg a vendég csapat, miután öt perc alatt háromgólos hátrányba került.
Valószínűleg nem ilyen bajnoki bemutatkozásról álmodott Zdenek Scasny, a cseh tréner értetlenül szemlélhette, ahogy csapata percek alatt már-már behozhatatlan hátrányba kerül. Paprikás hangulatban kezdődött a meccs, az első félórában inkább a mezőnyben birkóztak a csapatok. A 33. percben Nikolov Balázs szabálytalankodott a tizenhatoson belül az egy kényszerítő után kilépő Goran Vujoviccsal. A megítélt büntetőt Balogh Béla lőtte erősen a kapu közepébe (1–0).
Két perccel később újabb tizenegyest kapott a hazai csapat, ezúttal Mirszad Mijadinoszki kezezett, a büntetőt pedig Goran Vujovics váltotta gólra (2–0). Közben Meszlényi Róbertet, a Debrecen másodedzőjét elküldte a kispadtól Vad II játékvezető.
Nem sokkal később már hárommal ment a KTE, mégpedig egy öngólnak köszönhetően. Egy jobb oldali kecskeméti szöglet után három debreceni is beleért a labdába, végül Eugene Salamiról pattant a játékszer a kapuba. (3–0)
A második félidőben magára talált a Debrecen, de Ribánszki László mindent védeni tudott. Az 51. percben a Loki is büntetőt lőhetett, de Kabát Péter nem tudott túljárni a hazai kapus eszén. Kettejük párharcát utána is Ribánszki nyerte, aki ziccert is fogott.
A címvédő ment előre becsülettel, de képtelen volt betalálni, ráadásul Nenad Novakovics hibája után Foxi egy esetben közvetlen közelről nem tudott kapuba fejelni. 11 nap alatt már harmadszor kapott ki Debrecen a Kecskeméttől.
Az NSO ajánlja:Hiába Lázár újabb gólja, a Siófok egy pontot elvitt Újpestről
Tomiszlav Szivics: A Debrecen ellen mindig három lőtt gólig játszunk. A kidolgozott taktikának megfelelően focizott a csapat. A második félidőben kicsit visszahúzódtunk, mert nehéz sorozatban vagyunk, kell az erő a további meccsekre. A Kecskemét jó formájának titka, hogy másképpen készülünk, mint korábban. A rossz szezonkezdet után megígértük a szurkolóknak és a tulajdonosnak, hogy formába jövünk. Újra fociláz van Kecskeméten, de mindenkinek le kell nyugodni, nem szabad elfelejteni, hogy októberben még csak a bennmaradás volt a cél. Nem szabad elájulni, okosan kell kezelni a helyzetet. Sok meccs van még, célunk, hogy az 5-8. hely között végezzünk.
Zdenek Scasny: Azt hiszem, inkább a bíróknak kellene nyilatkozni helyettem, nagyban megnehezítették a helyzetünket. Voltak lehetőségeink, de nem tudtunk élni velük, nem rúgtuk be a tizenegyest sem. Az első félidőben megijedtünk, nem tudtunk, úgy focizni, mint a második játékrészben. |
18. FORDULÓ | |
KTE-Ereco–DVSC-TEVA 3–0 (Balogh B. 34. – 11-esből, Vujovics 36. – 11-esből, Salami 39. – öngól) |
1. Videoton FC | 17 | 11 | 4 | 2 | 33–16 | +17 | 37 |
2. Ferencvárosi TC | 17 | 10 | 1 | 6 | 31–24 | +7 | 31 |
3. ZTE FC | 17 | 9 | 3 | 5 | 31–24 | +7 | 30 |
4. Kaposvári Rákóczi | 17 | 9 | 2 | 6 | 28–23 | +5 | 29 |
5. Paksi FC | 16 | 8 | 4 | 4 | 28–22 | +6 | 28 |
6. DVSC-TEVA | 17 | 8 | 4 | 5 | 30–25 | +5 | 28 |
7. Kecskeméti TE-ERECO | 18 | 8 | – | 10 | 34–37 | –3 | 24 |
8. Lombard Pápa Termál FC | 16 | 7 | 2 | 7 | 26–28 | –2 | 23 |
9. Újpest FC | 18 | 6 | 5 | 7 | 30–25 | +5 | 23 |
10. Győri ETO FC | 17 | 6 | 5 | 6 | 20–20 | 0 | 23 |
11. Budapest Honvéd | 17 | 6 | 4 | 7 | 20–21 | –1 | 22 |
12. MTK Budapest | 17 | 6 | 4 | 7 | 22–26 | –4 | 22 |
13. Vasas | 17 | 5 | 3 | 9 | 23–32 | –9 | 18 |
14. BFC Siófok | 18 | 4 | 6 | 8 | 15–23 | –8 | 18 |
15. Szombathelyi Haladás | 17 | 4 | 5 | 8 | 23–25 | –2 | 17 |
16. Szolnoki MÁV FC | 16 | 2 | 2 | 12 | 11–34 | –23 | 8 |