Újpesti szép napok – Malonyai Péter publicisztikája

Nem divat manapság a példakép, aki beszél is a nagy elődökről inkább a minta kifejezést használja. Édes mindegy, legalábbis ahhoz képest, hogy a magyar múlt rengeteg olyan nagyságot vonultat fel, akinek mentalitása, szándékai, tettei méltók a követésre.

Nálam ilyen Aschner Lipót. Jövő héten lesz 150 éve, hogy megszületett, ma hetven esztendeje hunyt el, ám mint a kiemelkedő személyiségek általában nem csupán a kerek évfordulókon érdemeln(én)ek említést.

A Nemzeti Sport hasábjain az UTE, az Újpest első embereként, gyakorlatilag tulajdonosaként kaphat főszerepet, ám esetében is minden mindennel összefügg. Életét számos írás méltatta már, itt legyen elég annyi, hogy valódi self made man volt, azaz a korabeli Pallas lexikon fordítása szerint „önerejéből fölvergődött ember”.

Kistisztviselőként kezdte az Egger Béla és tsa. cégnél 1896-ban, a Tungsram tulajdonképpeni elődjénél, 1904-ben aligazgató, 1921-ben a cég első vezérigazgatója. A Tungsram márkanevet ő vezette be, a cég modern nemzetközi nagyvállalat lett, tagja az amerikai General Electric, a holland Philips, a német Osram és a francia Compagnie des Lampes alkotta kartellnek.

Csaknem 20 millió izzólámpát, valamint 2.5 millió elektroncsövet gyártottak 1936-ban, miközben a laboratóriumnak volt köszönhető a kriptontöltésű izzólámpa, a xeroxtechnika, a lokátortechnika, a világszínvonalú rádiócsőgyártás.

Nem folytatom, ez a jócskán hiányos felsorolás is elegendő bizonyíték arra, hogy meglehetősen stabil háttérrel fordulhatott szenvedélye, a sport felé. Sportvárost teremtve Újpestből – ne feledjük, akkor még önálló település volt, 1941-ben 78 434-es lélekszámmal. Bőkezű mecénás volt, még úgy is, hogy egyetlen fillért sem költött el feleslegesen. Gyáraiban hat-nyolc ezer ember dolgozott, a minőségből nem engedett, ezért megfizette az embereit, költött rájuk (kultúrház, uszoda, vízitelep), vallotta, hogy csak elégedett emberektől várhat kiemelkedő teljesítményt.

A profi futball bevezetésekor, 1926-ban egyértelmű célja lett, hogy kitűnő csapatot szervezzen Újpesten, olyat, amelyik megszerezheti első bajnoki címét. Gyárában 15 futballistát alkalmazott, legalább 160 pengős fizetéssel, az UTE pedig kiegészítette a jövedelmeket, így egy átlagos klasszis alapból 400 pengő jövedelemmel számolhatott. Azért, hogy a háttér rendben legyen, főállású menedzserként alkalmazta Langfelder Ferencet.

Ekkor már állt a Megyeri úti sporttelep (tervezte: Hajós Alfréd), ez volt az első fuballpálya, amelyet stadionként emlegettek. Kétszáz fedett páholy várta a nézőket, befogadóképessége akkoriban 20 ezer volt. Természetesen Aschner nevéhez fűződik a füvesítése (1938) is, ahogy a Nemzeti Sport írta: „Gyönyörű zöld gyepet avatott vasárnap délután az UTE-pálya, amely ezzel a sportszerű talajjal tökéletes sportteleppé lépett elő, (...) az eddigi poros játékteret angol mértékkel mérve is kifogástalan játéktér váltotta fel”.

A csapat első nagy sikere a Közép-európai Kupa megnyerése volt 1929-ben, a Slavia Praha elleni döntő (5:1, 2:2) idején Aschner az Egyesült Államokban tárgyalt, a visszavágó időpontjában már úton volt hazafelé és táviratban kért értesítést a Bremen óceánjáró fedélzetére. Jellemző a tekintélyére, hogy a csapat a kupát nem mutatta meg senkinek, megvárták, hogy az elnök hazaérjen és a Somogy elleni bajnoki (7:3) előtt neki adták át.

Öt bajnoki címet (1930, 1931, 1933, 1935, 1939) szerzett regnálása alatt az Újpest, az első után 400 terítékes vacsorát adott a legendás újpesti Surányi-kertben („ahol egy igen kitűnő jazz-band délután 5-8-ig ozsonna hangversenyez és esténként ötször a legújabb táncok alá játssza a legújabb zenedarabokat”), s így beszélt: „Az utolsó héten mindenki boldogabb volt Újpesten, mint máskor. A boldogság abból a tudatból fakadt, hogy megnyertük a bajnokságot.”

A minőségre esküdött, ám a földön járt. „Amíg én állok az Újpest élén, addig sportbeli elhatározásokat sohasem fog nálunk anyagi szempont irányítani” – szögezte le, az pedig eszébe sem jutott, hogy külföldről szerződtessen futballistát. Amikor az argentin Guillermo Stábile, a belga Raymond Braine és az osztrák kapus, Rudolf Hiden közvetítők útján bejelentkezett a Megyeri útra, azonnal ment a válasz: „Az Újpest nem vesz idegen származású játékost”. Aki erre a mindenáron elérendő sikerről beszélt, annak így válaszolt: „Nagyon örülnék, ha újra meg tudná szerezni a csapat a bajnoki címet, de ha más jobb lesz és megelőz bennünket, azért nem fogok kétségbeesni”.

Valósan látta a lehetőségeket, a profizmusét is. „A meccsekbe nem lehet olyan pengő tízezreket belefektetni, amit csak a 30-40 ezres nézőszámú érdeklődés térítene meg. A pesti közönség távolmaradása érthetetlen, de – tény. Nem tudunk segíteni rajta, de nem is fő célunk, hogy ezen segítsünk. Nekünk a sport magáért a sportért, a sport szociális hatásáért kell” – vallotta. Hozzátéve, hogy a futballban „szilárd pont maga a játék, ez azonban jó kell, hogy legyen”. Az alap a megfelelő fizikum, „a profijátékosok nem keresnek többet annál, mint ami ennek a nívónak fenntartásához szükséges”. Az igazi labdarúgó az ő szemében művész volt, „egyénileg kell elbírálni, nem sablonosan. Éppen azért fontos, hogy a fiúk lássák, törődünk velünk, a javukat akarjuk”.

Néha számon kérték tőle az újpesti sikereket, de nem folyt bele a szakmába, ha válságot emlegettek, széttárta a kezét. Amikor a csapat 1936-ban kikapott a Budai „11”-től (0:3), a Nemzeti Sport benne látta a bizonyságot arra, hogy ez csupán egy vereség. Ő a garancia: „Az az Aschner Lipót, aki télvíz idején, 10 fokos hidegben családjával együtt kimegy Soroksárra, mert ott játszik az újpesti csapat, és aki abban különbözik a többi milliomostól, hogy az autón a meccsről hazajövet a balhalf játékáról vitatkozik a feleségével, aki talán még a férjénél is nagyobb rajongója a sportnak. Nincs baj az Újpest körül!”.

Felesége, Czettel Anna valóban nagy sportrajongó volt. Rendszeresen uzsonnán látták vendégül az újpesti sportolókat, 1933 októberében például az atlétikai szakosztály harminc (!) tagját. „A vendégszerető háziasszony kínálásának, és a finom ennivalók csábításának nem tudtak ellenállni az atléták, mikor pedig arról esett szó, hogy az úszók eddig fölényesen vertek ezen a téren minden szakosztályt, már csak becsületből sem hagyták magukat. (...) »Minden idők legjobb uzsonnájáról« (mint az egyik atléta mondotta) a legszebb emlékekkel távozott az újpesti gárda.”

Tekintélye csorbíthatatlan volt, aligha véletlen, hogy az 1934-es és az 1938-as világbajnokság előtt egyaránt őt kérték fel a társadalmi előkészítő bizottság elnökének, elfogadását feltételekhez kötötte, például, hogy az összegyűjtendő pénz felett fenntartotta magának a rendelkezési jogot. „Ez egyben garancia, hogy a társadalom áldozatkészségéből eredő minden fillér a nagy célra megy majd” – kommentált a Nemzeti Sport. Másik fontos feltétele volt, hogy a világbajnokságra kiutazó csapattal csak három kísérő mehet: a szövetségi kapitány, egy menedzser, „aki sportvonatkozású dolgokban is szakértő, ott állhat tehát a kapitány támogatására”, és az edző. Aki még menni akar a futball háza tájáról, semmi akadálya – de csak a saját költségén.

Nem politizált, de a politika utolérte. A Gestapo 1944-ben Mauthausenbe deportálta, ám munkatársai, barátai 100 ezer svájci frank váltságdíjért kiszabadították, majd Svájcban vészelte át a háborút. Hazajött, ám a kommunista rezsim nem tudott vele mit kezdeni, mert a Tungsram külföldi (értsd: nyugati) partnerei csak vele voltak hajlandók tárgyalni. Haláláig bejárt a gyárba.

A sportban nem vállalt szerepet.

Én úgy mondanám, hogy ranglistán lefelé nem játszott.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!