A csatárok királya – Moncz Attila publicisztikája

Azon aligha érdemes vitatkozni, hogy a legutóbbi tíz idényt végigjátszó futballisták közül Lionel Messi és Cristiano Ronaldo a világ két legjobbja, közöttük legfeljebb a sorrend lehet kérdéses. A legutóbbi 12 Aranylabdából 11 lett valamelyiküké (Luka Modric vitt el egyet előlük 2018-ban), míg a legutóbbi tíz Aranycipőből kilenc esetében egyikük ott volt a győztesek között (Luis Suárez egyszer szólóban nyert, egyszer pedig CR7-tel holtversenyben).

De kaphat-e akár hosszú távon (Messi 33, illetve örök riválisa 35 éves korát figyelembe véve, ez azért csak három-négy esztendőt jelenthet) konkurenciát a két korszakos zseni a különböző díjak odaítélésekor olyan labdarúgó személyében, aki még csak az év játékosa sem volt Németországban? Nem elvitatva ezzel Jérome Boateng, Philipp Lahm, Toni Kroos vagy Marco Reus érdemeit, de már csak az öt Bundesliga-gólkirályi címét nézve is megmosolyogtató. Rendben, az idén alighanem közfelkiáltással nyeri majd el a titulust, így a nyolc lengyel elsősége után meglesz az első német is, de a 31 éves Robert Lewandowski esetében most nem ez a kérdés. Hanem az, lehet-e aranylabdás, lehet-e a világ legjobb játékosa 2020-ban? (Az Aranycipőre elég jó esélye van, Ciro Immobilének, a Lazio támadójának hét bajnoki alatt hat gólt kellene szereznie, hogy megelőzze.)

Ha csak a kérdésben többé-kevésbé elfogult Hansi Flicket, a Bayern München vezetőedzőjét vagy Lothar Matthäust, a német Sky televíziós csatorna szakértőjét idézném, akkor biztosan. Most azonban talán elfogultság nélkül is felelhetek, felelhetünk igennel a fenti felvetésekre. Még akkor is, ha lengyel játékos a FIFA ankétján még egyszer sem volt dobogós, de a France Football szavazásán is csak Kazimierz Deyna (Legia Warszawa, 1974) és Zbigniew Boniek (Juventus, 1982) tud egy-egy harmadik helyet felmutatni.

Természetesen az is igaz, hogy az ilyen voksolások lényege sokszor nem a szakma, sokkal inkább a marketing meg a látottak és a hallottak, nem csupán azért, mert a közelmúltban különböző formában és különböző időtartamra a szurkolók is bekapcsolódhattak ezekbe. Emlékszem, amikor 2013 nyarán az Európai Sportmagazinok Szövetsége és az UEFA által létrehozott, „A legjobb játékos Európában-szavazás” előestéjén beszélgettem az egyik bennfentessel, elárulta, hogy nem az előtte lévő hónapokban a Bayern Münchennel triplázó Franck Ribéry jutott be elsőként a hármas döntőbe, hanem a két mogul egyike. Amikor másnap az egyértelmű végeredmény (Ribéry 36 jelöléssel nyert, Messi 14-et, Cristiano Ronaldo hármat kapott) után szembesítettem az előző esti állításával, vigyorogva csak annyit mondott: „Kicsit megdolgoztam a kollégákat.”

Más formában, de Lewandowski esetében is a munka a jelenkori sikerei titka. „A labdarúgás, a fejlődés nem csupán tehetség vagy ösztön kérdése. Ha nem teszed bele a munkát, nem lépsz előre” – mondta arra a kérdésre, hogy harmincon túl is miért képes folyamatosan fejlődni.

Esetében nem csupán arra kell gondolni, hogy a gyakran elnyújtott edzéseken 80-90 százalékban is hajlandó a befejezéseket gyakorolni vagy képes még ennyi idősen is a tökéletes tizenegyesen agyalni, hanem arra is, mit tesz be a futballba a pályán kívül.

Ezt a melót nyugodtan jellemezhetjük családi vállalkozásként is, hiszen a 16 éves korában elveszített édesapja volt az egyik első edzője, az édesanyja segítségével kóstolhatott bele olyan sportágakba (torna, kosárlabda, kézilabda, jégkorong, röplabda), amelyek egy-egy elemét beemelhette mostani repertoárjába, a felesége pedig külön tanulmány. Anna Lewandowska kétszeres Európa-bajnok karatéka, nem utolsósorban elismert táplálkozási és életmód-tanácsadó. Még egyetemi professzorokkal is konzultált, csak hogy férje étrendjét tökéletesítse. A szerencsés géneken túl az ő tudása is messzemenőkig benne van abban, hogy Lewandowski a 2010-es Dortmundba érkezése óta – az eltiltásokkal együtt! – összesen 19 bajnokit hagyott ki. Kis túlzással szerencsétlen Marco Reusnak ez idényenként is összejöhet...

Az aligha képezi vita tárgyát, hogy jelenleg ő a világ legjobb, legkomplexebb csatára. A bemutatkozó idényét leszámítva rendre legalább 17 gólt (kilencből nyolcszor 20 fölé jutott!) szerzett a Bundesligában, ebben a kilenc évadban a top 5 bajnokságban rajta kívül erre csak Cristiano Ronaldo és Messi volt képes, csak ők általában hátrábbról indulnak a pályán. Az utóbbi időben megszokhattuk, hogy minimum a tavasz kettejük gólpárbaja jegyében telik, elég csak a 2011–2012-es bajnokságokra gondolni, amikor tétmeccsen mindketten legalább 60 gólig jutottak klubjukban, és párharcuk miatt még külön gólszámláló oldalak is indultak.

A 2019–2020-as évadban a tétmérkőzésen elért gólok tekintetében viszont Lewandowski vezet hármójuk különversenyében 51-gyel, Ronaldo 30-nál, Messi 27-nél jár. Az eltérő mérkőzésszám miatt ez csalóka is lehet, de a meccsenkénti gólátlag már árulkodó, és abban az 1.19-es értéket összehozó lengyel rendre legalább három tizeddel veri két riválisát.

Ha a kanadai táblázatot nézzük, ott sincs oka szégyenkezni, ő találkozónként 1.33 gólban „van benne”, Messi mutatója 1.34, Ronaldóé 0.95. A Bundesligában és a Német Kupában ő lett a gólkirály, a Bajnokok Ligájában vélhetően ő lesz (11 gólnál tart, a még versenyben lévők közül csapattársa, Serge Gnabry és a nápolyi Dries Mertens áll hozzá a legközelebb hat-hat góllal), miközben simán lehet, hogy CR7 egyetlen sorozatban sem lesz mesterlövész, Messi pedig csak a spanyol bajnokságban.
„Nekem a gólöröm szerzi a legtöbb élvezetet a futballpályán.

A gólok kilencven százaléka a fej bekapcsolásával és a koncentráció szintjével hozható összefüg­gésbe. Ha fáradt vagy, a gondolkodásod automatikusan lelassul. De ez nem változtat az idő és a tér szabályain. A tizenhatoson belül egy vagy két tizedmásodperced van az agyalásra, a döntéshozatalra és a labda megjátszására. Erre kell ügyelned az edzéseken, mert rajtad kívül senki sem tudja megalkotni az automatikus mozgásokat és az automatikus lövéseket. Mindegy, hogy jobb- vagy ballábas vagy. Készen kell állnod. Nem szabad sokat elmélkedned, csinálnod kell” – vázolta a filozófiáját. Ezt a folyamatot tökéletesítette, így lett a dortmundi helyzetkihagyó-világbajnokból (a németek a Chancentod kifejezést használták rá egykor) hidegvérű befejező.

Ma már csak átlagosan 4.12 lövés kell neki egy gólhoz (a mögöttünk hagyott Bundesliga-idényben mindössze a 2.61-es értéket felmutató Erling Haalandnak, illetve a 3.12-ig jutó Jadon Sanchónak jobb a mutatója), és ugyanannyi gólhoz már messze nincs szüksége annyi helyzetre, mint korábban. A várható gólok mutatója (statisztikai alapon kiszámolja, a lehetőségekből hány gólt „illene” szerezni) alapján tavaly 33 gólig kellett volna eljutnia, lett belőle 22, míg az idén az adatok alapján 31-et kellett volna elérnie, de 34 (!) lett a vége. A Lewandowski által vázolt döntéshozói-végrehajtói feladat minőségére jellemző, hogy a tizenegyeseket is figyelembe véve, 23 gólja az első érintésből született.

Ezzel is győzött a Bundesligában, a lábbal szerzett 26 és a fejjel elért nyolc góljával is, a repertoárja szélességére pedig jellemző, hogy a megszokott módok mellett sarokkal, pimasz emeléssel és szabadrúgásból is a kapuba talált.

A 34 gólt pedig már a Bundesliga térképén is könnyű elhelyezni. Egy idényen belül ennél több gólt csak bayernes elődje, Gerd Müller hozott össze, igaz, ő háromszor is (1969–1970-ben 38-at, 1971–1972-ben 40-et, 1972–1973-ban pedig 36-ot), míg a kölni Dieter Müller az 1976–1977-es évadban ugyancsak 34-ig jutott.

A Bundesliga örökrangsorában már most a harmadik 236 góllal, Klaus Fischer (268) befogásához legfeljebb két idényre lesz szüksége, Gerd Müller 365-je a német sajtó szerint még mindig utolérhetetlen. De lehet, erről meg kellene kérdezni Lewandowskit is, hiszen már csak négy olyan bajnoki szereplés kellene tőle, mint a mostani, márpedig ő folyton azt hajtogatja, még csak teljesítőképessége 90 százalékánál jár, és szeretne túllépni a határain.

Müller megelőzésére nem mernék fogadni, de arra talán igen, hogy már nem kell sokáig várni, és húsz helyett 21 nemzetnek lesz aranylabdása.