Kapós tehetség – Thury Gábor publicisztikája

Sokat morfondíroztam, jó-e vagy rossz, hogy Szoboszlai Dominik a hiteles transfermarkt.de honlap szerint holtversenyben hetedik a 18 éves és annál fiatalabb futballisták rangsorában. A Salzburg kétszeres bajnok és idén Osztrák Kupa-győztes középpályása 12 millió eurójával Willi Orbán mögött a második legértékesebb magyar válogatott labdarúgó. Persze nézőpont kérdése, hogy mi a jó és mi a rossz, nem beszélve arról, hogy kinek a szemszögéből nézzük. Az információ kapcsán készült cikkünkben a minap Babják Bence kollégám összehasonlította, hogy az Ajax egyik legkapósabb labdarúgóját, Matthijs de Ligtet 2018 elején, 18 évesen 16 millió euróra árazták be, ám az eltelt másfél esztendőben klub- és válogatottbeli teljesítményének köszönhetően ez az érték 75 millióra emelkedett, s ha igaz, a Juventus a bónuszokkal együtt 80 milliót fizet a védőért. Az ember persze ezt rögtön továbbgondolja, néhány napja a Széljegyzetben erre utaltam: a Salzburg a Bajnokok Ligája csoportkörének résztvevője, s adja isten, hogy remek BL-idénynek és a válogatottban nyújtott teljesítményének köszönhetően a magyar középpályás értéke belátható időn belül akár 50 millióra is felszökjön.a Széljegyzetben erre utaltam: a Salzburg a Bajnokok Ligája csoportkörének résztvevője, s adja isten, hogy remek BL-idénynek és a válogatottban nyújtott teljesítményének köszönhetően a magyar középpályás értéke belátható időn belül akár 50 millióra is felszökjön.

Mennyire tesz jót egy 18 esztendős fiatalnak, aki azzal kel és fekszik, hogy szinte napról napra nő az értéke, továbbá olyan együttesek látóterébe kerül, mint az Arsenal, a Bayern München, a Bayer Leverkusen, az RB Leipzig, a Juventus, a Lazio, a Borussia Dortmund és a Barcelona? Mindeközben azt hallja, vagy ha nem is hallja, de érzékelheti, hogy jelenleg ő lehet a magyar futball megváltója – vagy legalábbis megváltójelöltje. Ráadásul olyan világban, amelyben a legfontosabb értékmérő a pénz, amelyben a transfermarkt.de első két helyezettje, a Real Madrid két brazil fiatalja, Vinícius Júnior és Rodrygo 70, illetve 40 millió eurót ér. Ebben a korban az ifjak zöme nemhogy milliomos, még csak nem is önfenntartó. Roppant nehéz lehet ezt feldolgozni.

Mert egy fiatal – érthető okból – nem azt látja ebben, hogy túlárazott világban él, hanem azt, hogy a legfrissebb hírek szerint 20 millióért sem adja el a Salzburg. Nem véletlen, hogy maga a játékos és menedzsere, Esterházy Mátyás is szinte megszállottan hajtogatja: Dominik az osztrák klubnál marad, amelyhez 2022-ig szerződés köti, sőt, az osztrákok új megállapodást írnának alá vele. Magyarán bármennyire is csábító, hogy Szoboszlairól a külföldi szakcikkekben olyanok jelennek meg, hogy korosztálya legtehetségesebb, ezért legkapósabb futballistái közé tartozik – ha szabad ezt a kifejezést használni –, karrierjét a kis lépések elve alapján építik. Előbb stabil hely a Salzburgban és persze a válogatottban. Arra a felvetésre, hogy Esterházy melyik csapatot ajánlaná következő lépcsőfokként, a menedzser leszögezte: a legfontosabb, hogy mindig játsszon, akár egy topklubban, de „a topklub nem álom, hanem cél, hogy mikor jön el, az másodlagos szempont” – mondta a Népszavának. Azt pedig a Nemzeti Sportnak említette meg, hogy Szoboszlai karrierje szempontjából nem lényeges, hogy egy év múlva 25 vagy 30 millió euróra taksálják-e az értékét. Hangsúlyozta, a játékosnak csak az számít, hogy olyan futballista legyen, amilyet elképzelt.

Ebbe az utóbbi mondatba belekapaszkodnék, de nem azért, mert kételkedem benne, hanem mert a szurkolók is így vannak vele. Továbbmegyek, a magyar drukkerek már jó ideje valamennyi tehetségre úgy tekintenek, mint a honi futball – legalábbis a válogatott – megváltójára. Lehet erre azt mondani, hogy aránytévesztés, ugyanakkor ne feledjük, a magyar csapat 2016-ban 44 év után jutott ki az Európa-bajnokságra, s már 33 esztendeje annak, hogy világbajnokságon járt. Szinte kétségbeesve kapaszkodunk egy-egy tehetséges labdarúgóba, mondván, most aztán eljött az idő. Pedig nem. A felfokozott várakozás egyre nagyobb követelményeket támaszt ifjú tehetségeinkkel szemben. Mivel felnőttvonalon a tartósan eredményes szereplés várat magára, az utánpótlássikerek és az ebben tevékeny szerepet vállaló egy-egy átlagon felüli képességű focista felbukkanása azt az érzetet kelti, a magyar labdarúgás végre felszálló ágba kerül. Becsapós érzés ez: egyfelől még mindig hiú ábránd, másfelől a szükségesnél nagyobb megfelelési kényszert szuggerál az ifjaknak, akiknek ebben az életszakaszban a felnőttkorba érés nyűgjeivel kell megküzdeniük a pályán és azon kívül is. Egy tinédzser nem foglalkozik azzal, hogy ez elsősorban annak tudható be, hogy ebben az országban a futballnak hagyománya van, és a szurkoló a sportág utánpótlásában elért eredményt vagy egy-egy kiugró tehetség felbukkanását túlértékeli.

Októberben lesz tíz éve, hogy az U20-as válogatott az egyiptomi vb-n bronzérmet szerzett, a csapat gerincét az előző évben a szereplés jogát a csehországi U19-es Eb-n kiharcoló együttes alkotta. Mielőtt a teljesség igénye nélkül felidézném, mi történt az akkori csapattagokkal, maradnék az olaszok elleni Eb-elődöntőnél. A végül 1–0-ra elveszített plzeni mérkőzésre legalább kétezer magyar szurkoló utazott el, az országos méretű figyelemről csak annyit, hogy a jegyek elosztásáról az MLSZ gondoskodott, sőt, a helyszínen magyar műsorközlő is részt vett a hangulat fokozásában. A körítés méltó volt a helyzethez: leszámítva az 1986-os vb-részvételt, 2008 előtt az 1984-es ifi Eb-döntő jelentette a legrangosabb szereplést, s talán mondani sem kellene, a 35 évvel ezelőtti aranyérmet a mai napig nem felejtik a magyar drukkerek.

Ahhoz, hogy Szoboszlaival kapcsolatban milyen várakozásaink lehetnek, érdemes néhányat megemlíteni a tíz évvel ezelőtti juniorsiker szereplői közül. Magam nem gondoltam volna, hogy az RB Leipzig jelenleg 27-szeres válogatottja, Gulácsi Péter viszi a legtöbbre közülük, s nem azért, mert a fiatalon tizenegyesölő kapust nem tartottam tehetségesnek. Csakhogy akkoriban a Liverpool-tartalékok között együtt készült Németh Krisztiánnal és Simon Andrással, akiket nála is nagyobb tehetségnek könyveltünk el. Simon – testvérével, a szintén vb-bronzérmes Ádámmal ellentétben – nem lett felnőttválogatott, András az NB II-es MTK-ban kezdi az idényt, Ádám Pakson szerepel. Németh 36 mérkőzésig jutott a legjobbak között, mégis, vele kapcsolatban kicsit keserű lehet a szánk íze. A nemzeti csapat húzóembereinek egyikének kellene lennie, nem időnként csereként beszállnia. A jelenleg a Sporting KC-t erősítő futballista adottságait lehetne leginkább Szoboszlaiéhoz hasonlítani. Kimondottan játékügyes futballista, remek kombinatív érzékkel, meghökkentő cselekkel. Évtizede a szurkolók és az edzők is esküdtek rá, hogy Koman Vladimirral évekig remek kettőst alkothat a nagycsapatban. Nem így történt: az egyiptomi vb ötgólos ezüstcipőse Egervári Sándornál A-válogatott lett, de a 36 meccsen 7 gólos középpályás öt éve játszott legutóbb a legjobbak között, jelenleg a Szepahan játékosa, s nem valószínű, hogy 30 évesen Iránból van visszaút, az egykor a Sampdoriával a Serie A-ban és az Európa-ligában is pályára lépő Komannak. De van jó példa is: a 29 esztendős Kádár Tamást az U19-es Eb-re a Newcastle nem engedte el, az egyiptomi vb előtt pedig megsérült. Ennek ellenére 2016-ban Eb-résztvevő volt, akárcsak Gulácsi és Németh. Előbbi mellett a másik két kapus, a jelenleg székesfehérvári Kovácsik Ádám, illetve az Atromitoszban védő Megyeri Balázs egyszeres válogatott. A Midtjylland védője, Korcsmár Zsolt ott volt Csehországban és Egyiptomban is, 26-szoros válogatott, de lassan két éve, hogy a legjobbak között pályára lépett. Az U20-as vb-bronzérmes Futács Márkó a Werder Bremen második csapatáig, majd a Hajdukkal 2017-ben horvát gólkirályságig jutott, 2014-ben háromszor volt válogatott, jelenleg a Mol Fehérvárban a kezdőcsapatba kerülésért küzd. Jó példa Varga Roland, aki 2009-ben a bronzmeccsen a győztes 11-est belőtte, szintén Egervári állította be a legjobbak közé, az FTC támadója június 11-én Wales ellen 15. találkozóját játszotta a legjobbak között.

Egyikőjük sem váltotta meg a magyar futballt, más kérdés, hogy az utánpótlásból kinövő labdarúgók esetében az elsődleges cél, hogy bekerüljenek a felnőttválogatottba. A Szoboszlaival kapcsolatos véleményeket ezért is kell óvatosan kezelni, még akkor is, ha valóban kivételes tehetségről van szó. De emlékeznek még Dudás Ádámra? Tizenkét éve meghívták az U18-as Európa-válogatottba – Németh Krisztiánnal együtt –, játszott Afrika legjobbjai ellen, az U20-szal bronzérmes lett, ám súlyos sérülései megakadályozták tehetsége kibontakoztatásában.

S nem ő az egyetlen.