Baráti betli – a Sebes-csapat veresége Prágában

Noha Sebes Gusztáv szövetségi kapitányságának első mérkőzése a téma, szögezzük le: az Aranycsapatot irányító szakember előtt bizonyos Gallowich Tibor már lerakta a legendás tizenegy alapjait, nála mutatkozott be a legjobbak között 1945-ben Puskás Ferenc, később Hidegkuti Nándor, Bozsik József, Grosics Gyula, Zakariás József és Kocsis Sándor is. Más kérdés, hogy egészségi állapota – súlyos szívbetegsége – miatt az 1948. június 6-án lejátszott Magyarország–Románia (9:0) meccset követően többet már nem ült a kapitányként a kispadon. Ugyanakkor azt se hallgassuk el, hogy a politikai nézetei szerint szociáldemokrata elveket valló Gallowich státusa a fordulat évében szűnt meg, aligha véletlenül.

Ezután négy mérkőzésre háromtagú válogatóbizottság állította össze a csapatot, Kléber Gábor, Mandik Béla és Sebes Gusztáv volt a tagja. Az együttes egy kivételével valamennyi találkozóját megnyerte, ám a csehszlovákok elleni idegenbeli mérkőzésen már Sebes töltötte be a kapitányi tisztséget. Nem minősítés, tény: hármuk közül politikai szempontból a hatalomátvétel mellett hitet tevő Sebes volt a legmegbízhatóbb. Munkáscsaládban nőtt fel, erősen szimpatizált a szakszervezeti mozgalommal, ezek a körülmények mind-mind közrejátszottak, hogy 1948 áprilisában megválasztották a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökének. Mondjuk ki: politikai – és azért nem mellékesen szakmai – beágyazottsága alkalmassá tette a magyar labdarúgó-válogatott irányítására.

Noha Gallowich és Sebes úgy illett egymáshoz, mint a tűz és a víz, a Hungária egyszeres válogatott fedezete edzőként tevékenykedett az egyébként újságíró-szövetségi kapitány mellett, mi több, Sebes elismerte, hogy főnöke közvetlen volt, s remekül motiválta futballistáit.

A londoni olimpia 1948. augusztus 14-én ért véget, szeptember 19-én rendezték Varsóban a lengyel–magyar találkozót, amelyre együttesünket már a válogatók állították össze. Nyertünk (6:2), ahogyan Bukarestben (5:1) és itthon Ausztria (2:1) ellen is, viszont Bulgáriában 1:0-ra kikaptunk. Sebes véleménye önéletrajzában a következő: „Hiába fűzte a válogatóbizottság tagjait több évtizedes barátság egymáshoz, a nézeteltérések már csak egyetlen pontban oldódtak fel: közös megegyezéssel mondtunk le megbízatásunkról.” Az MLSZ elnöksége 1949. január eleji ülésén Sebes Gusztávot bízta meg a szövetségi kapitányi teendők ellátásával, a Népsport január 6-án többek közt azt is közölte, hogy aznap a textilszakszervezetben előadást tart a népi demokrácia sporterkölcséről. A miheztartás végett: ugyanezen az oldalon a lap ezt is írta. „Üdvözli a sportvilág a kormányt a Mindszenty-ügyben tett erélyes lépéséért”. Az újonnan kinevezett kapitánnyal folytatott beszélgetést Pető Béla így zárta. „Sebes Gusztáv kapitánnyá választását nagy megnyugvással vette tudomásul a magyar közvélemény és sokat is várnak tőle. Az az érzésünk, hogy az új szövetségi kapitány nem lesz méltatlan erre a bizalomra.”

Válogatottjaink április 10-én négyfrontos találkozóra készültek Csehszlovákia ellen. Sebes nem tagadta, a bolgárok elleni vereségből azt a következtetést vonta le, hogy védelmünk bizonytalan, támadásaink pedig lassúak. Ezt az NB I-es csapatok edzőinek tartott értekezleten is elmondta és kifejtette, hogy a kapuba Henni Géza helyett a Vasas kapusa, Turai István beállítását tervezi, továbbá jobbhátvédnek visszahozza Rudas Ferencet, a bajnoki tabellán élen álló FTC védőjét. A csatársor bal oldalára Czibor Zoltánt tette volna, a jobb szárnyra is fradistákat vett számításba Budai II László és Kocsis személyében. Mivel azonban egy idegenbeli mérkőzés előtt több edző is merésznek tartotta elképzeléseit, Sebes a prágai meccsre csupán Turait és Rudast nevezte, a bal szélre Szilágyi I Gyula került, a jobb szárnyat Sándor Csikar és Szusza Ferenc alkotta.

Könyvében elismerte, kényszerhelyzetben érezte magát, ezért akarta radikálisan megváltoztatni az összeállítást a Bulgária elleni meccshez képest. Elöl nem volt megelégedve az Egresi Béla, Kubala László, Deák Ferenc, Puskás, Tóth III Mátyás összetételű – magunk közt szólva remek erőkből álló – ötös fogat teljesítményével. A kapitány végül a kritikákat elfogadva a Sándor, Szusza, Deák, Puskás, Szilágyi I csatársor mellett tett le a garast: „Azt vártam, hogy az öt csapatból összeszedett csatársor összeszokottságának hiányát az öt csatár gólképessége fogja ellensúlyozni. Mind az öt gólrekorder volt a saját klubcsapatában.” A nagycsapat és az ifik Tatán készültek fel a prágai találkozóra, csakhogy a játékosok két egykori tanteremben aludtak, katonai emeletes ágyakon. Sebes ha nem is tulajdonítja ennek a csehszlovákok elleni kudarcot, nem mulasztotta el megemlíteni, hogy a környezet nyomasztóan hatott a futballistákra, nem értették mire való a táborozás, inkább raboknak, mint válogatott mérkőzésre készülő sportolóknak tartották magukat, a kapitány maga is elismerte, hogy ebben volt valami.

Az A-válogatott 5:2-re, az ificsapat 3:1-re kapott ki a csehszlovák fővárosban. Pedig szerdán Tatabányán a Bányász ellen még nem volt baj, fél tucat gólt lőttek és 6:1-re nyertek a „gólrekorderek”. „Elemében volt mind az öt csatár – írta a Népsport, és hírt adott arról is, hogy „Prágában az »öreg« Bican lesz a középcsatár”. Az ellenfél játékosai 3:1-es vagy 4:1-es magyar győzelmet jósoltak arra hivatkozva, hogy a mieink lövőkészsége jobb, mint az övék. Sebes a találkozó előtt nem mulasztotta el megjegyezni: „Ez a mérkőzés nem egyszerű válogatott találkozó. Ne feledkezzetek meg arról, hogy most két baráti nemzet sportolói lépnek a pályára.”

A pályán az ellenfél viszont nem barátkozott, a csehszlovákok szövetségi kapitánya, Stefan Cambal így látta a történteket: „Lendületes játékkal megérdemelten győztünk. A játékvezető kiengedte kezéből a játékot. A magyar csapatot meglepte Hlavacek két gyors gólja.” Sebes inkább az érzelmeit osztotta meg: „A csehszlovák csapat óriási javuláson ment keresztül. Meg kell tanulnunk nekünk is keményebben játszani. Egyébként még nem ocsúdtam fel a mérkőzés hatása alól.” A lengyel Sznajder játékvezető így értékelt: „Őszintén megmondom, óriási csalódás volt számomra a magyar csapat játéka. Láttam Varsóban is, de mintha teljesen kicserélték volna. Egészen más együttes volt az.” Puskás morgott: „Egy-két játékosunk könnyelműsége miatt vesztettünk.” Sándor kritikus volt: „Nem ment a csapatnak.” Zakariás önkritikusan jegyezte meg: „Nem játszottunk jól, szerencsétlen gólokat kaptunk.” Rudas sem kertelt: „Sokkal jobbak voltak a csehszlovákok, megérdemelten győztek.” A Népsport április 12-i számában Sebes is keményebb hangot ütött meg: „Szófiában és most Prágában is azt láttuk, hogy egészen új szellemű, harcos sportemberek állnak velünk szemben. Nem elegendő a lélek nélküli technika, nem elegendő a tudás, azt lelki tartalommal meg kell tölteni. Ehhez azonban új típusú sportemberekre van szükség. Hiába a mi finomabb, csillogóbb technikánk, ez kevés a szív és a lélek ellen. Ezt a lelket hiányoltuk mi itt-ott sportembereinkből. Ez a lélektelenség okozza azt is, hogy néha elbizakodottság lesz úrrá sportembereinken.”

Más kérdés, hogy önmagát sem mentette fel: „Elég is ez egy kezdő kapitány KO-jához.”

Aztán Sebes mégsem fogott padlót. Az Edzők Testülete előtt ezt mondta: „Ugyanez az összeállítású csapat tíz mérkőzésből kilenc alkalommal feltétlenül legyőzné a csehszlovákokat.” Ám legbelül ő tudta a legjobban, ebben az összeállításban még egyszer nem játszik a csapat. Az április 22-i Népsport megírta, hogy a ferencvárosi labdarúgók baráti vacsoráján kijelentette, nem küldhette abban a felállásban a pályára együttesünket, amelyben szerette volna, mert „megakadályozott ebben annak a néhány játékosnak a meggondolatlansága, akik külföldre akartak szökni”. Nos, a lefülelt különítmény tagja volt Henni és Czibor is, s lám, Sebes második meccsén velük a válogatott 6:1-re győzött Ausztria ellen.

Igaz, kettőjük közül csak Czibor lett az Aranycsapat tagja.