Európa jó felén – Deák Zsigmond publicisztikája

Amikor néhány napja a Sportrádió Hazafutás című adásában Szabó Szilárd műsorvezető kollégám úgy fogalmazott, hogy a magyar labdarúgó-válogatott számára véget ért az Európa-bajnoki selejtezők jó fele, a szívemhez kaptam és kikerekedett a szemem a stúdióban (amit a hallgatók persze nem láthattak, legfeljebb a közösségi felület adását nézők vehették észre). Szerencsére hamar tisztáztuk, hogy nem minőségi, hanem mennyiségi értelemben használta Szilárd a jó jelzőt, arra utalva, mi épp a sorozat felénél tartunk (négyszer játszottunk, s még ugyanennyi meccsünk van hátra), G-csoportbeli vetélytársaink pedig már túl is jutottak rajta, hiszen ötnél járnak. Ennek ellenére csapatunk áll az első helyen, ráadásul veretlenül, ezt azért szoknunk kell... Rajtunk kívül a kvalifikációt vívó 53 gárdából még tíz mondhatja el magáról, hogy eddig nem kapott ki, három pedig pontot sem veszített: Franciaország, Portugália és némi meglepetésre Skócia.

A labda gömbölyű, a futball a legesetlegesebb csapatsport, s még sorolhatnám a közhelyeket, de nem teszem, inkább úgy fogalmazok, eddigi szereplésünkkel megteremtettük a reális esélyét a 2016 és 2021 után sorozatban harmadik Eb-részvételünknek. Mivel előtte legutóbb 1972-ben voltunk ott a kontinensviadalon, a lebonyolítási rendszer változása ide, a mezőny bővülése oda, azért ez finoman szólva látványos szakmai javulás, a lelki aspektusokról nem is beszélve. Az (el)ismert televíziós riporter, Hajdú B. István a Nemzeti Sport Heti hármas című kerekasztalrovatában ezt mondta: „Hozzá kell szoknunk, nem vagyunk már olyan rosszak!” Őszintén szólva ebben a megfogalmazásba jómagam beleérzem Pista humoros, ironikus énjét, hiszen az utóbbi időszak eredményei alapján tényszerűen „olyan rosszak” helyett egyáltalán nem vagyunk rosszak, sőt, merjük kimondani, hogy jók vagyunk. Ezt egyébként amolyan misszióként próbálom átadni a foci iránt kevésbé érdeklődő barátaimnak, ismerőseimnek, mert valamilyen rejtélyes módon még mindig él a köztudatban az ellenkezője, noha az eredmények mást mutatnak. Persze, aki nem követi mindezt napi szinten, az maradhat is ebben a fals tudatban, ami egyébként évtizedekig igaz volt, és egyben divat rajta élcelődni.

Pedig épp ellenkezőleg, az előző Nemzetek Ligája-kiírásban mutatott nagyszerű sikereknek (az angolok oda-vissza verése, a németek idegenbeli legyőzése) köszönhetően most már eleve az erősorrend szerinti első kalapból sorsoltak bele minket ebbe a kvintettbe. Némi nagyképűséggel mondhatnánk tehát, hogy semmi más nem történt eddig, csak a papírforma érvényesült. Kivéve, mondjuk, a belgrádi győzelmet, mert azt azért ne feledjük, csoportunkból Szerbia áll a legelőrébb a nemzetközi szövetség (FIFA) aktuális világranglistáján (25.), míg Magyarország 36., Montenegró 71., Bulgária 77., Litvánia 144. Déli szomszédjaink ráadásul ott voltak a XXI. század négy vb-jén, így a legutóbbin is tavaly Katarban, a keretük értéke a mértékadó Transfermarkt szakhonlap szerint 371.2 millió euró, miközben a miénk 122.43 millió. De nem a pénz focizik, ugye... Maradjunk annyiban, egyelőre minden jel arra mutat, ez a két válogatott szerzi majd meg a csoport első két helyét s vele a részvételi jogot a 2024-es németországi Eb-re.

Mégis, ez még csak az európai futballtorta egy szelete, s érdemes megvizsgálnunk, hol a helyünk a kontinensen, hogyan állnak jelenleg a hagyományos sportági nagyhatalmak, s készülődnek-e meglepetéscsapatok. Rögtön az A-csoportban ott van egy, hiszen a skótok, mint említettük, remekelnek 5/5-ös mérleggel, 15 ponttal, 12–1-es gólkülönbséggel úgy, hogy a favorit spanyolokat, valamint a Haaland és Ödegaard vezette norvégokat is elintézték a grúzok és a ciprusiak mellett. A Manchester United középpályása, Scott McTominay már hat gólnál jár, noha nem az a kifejezett befejező csatár. Skócia 30. a FIFA-sorban és keretének értéke jóval nagyobb a miénknél (281.8 millió euró), de a teljesítménye így is kiugró, főképp, ha azt nézzük, hogy 1998 óta nem járt vb-n, s Eb-n is csak összesen hármon. Érik a negyedik!

A B-csoportot hasonló mérleggel (5/5) vezeti egy nagyágyú, Franciaország úgy, hogy még egyszer sem rezzent meg a hálója (11–0), ám ez nem csoda, hiszen a világranglista 1.17 milliárd eurót „érő” második helyezettjéről beszélgetünk. Amely azért a felkészülés jegyében legutóbb ki tudott kapni 2–1-re a válságos időszakot élő, a kirúgott Hansi Flick után épp szövetségi kapitányt kereső jövő évi Eb-házigazdától, Németországtól. Mondjuk, Hollandiát az első körben 4–0-ra kiütötte, az Oranje azóta összeszedte magát és folyamatosan nyert. A C jelű kvintettet a legutóbbi Európa-bajnokság döntősei vezetik, Anglia 4 győzelemmel és 1 döntetlennel áll az élen, a világranglistán a negyedik pozíciót foglalja el, és keretérték tekintetében csúcstartó (1.24 milliárd euró), szóval ez nem meglepetés. Az Eb-címvédő olaszok azonban az ukránokhoz és az északmacedónokhoz hasonlóan csak 7 pontot gyűjtöttek eddig (igaz, egy mérkőzéssel kevesebbet játszva), s itt is szakvezetőváltás történt, Roberto Mancinit a pénz szaga Szaúd-Arábiába csábította, Luciano Spallettinek pedig még szoknia kell a válogatott kispadját a fényes nápolyi éveket követően. A D-csoportot a vb-2. és legutóbb 3. horvátok vezetik veretlenül a törökök előtt, nincs itt semmi látnivaló, ellentétben az E-csoporttal, amelyben a FIFA-nál csupán 65., s mindössze 73.95 milliós keretű Albánia az éllovas. A múlt vasárnapi közös derbink alapján hozzánk hasonló játékerejű csehek veretlenek, a moldovaiak nem rosszak, a lengyelek viszont olyannyira gyengélkednek, hogy hat meccs után útilaput kötöttek a tapasztalt portugál mester, Fernando Santos talpára. A jelek szerint egy, a zenitjén már túljutó fecske, nevezetesen Robert Lewandowski egyre nehezebben csinál nyarat, ráadásul a posztja is olyan, hogy egyedül nem megy neki, centerként valaki(k)től jó labdákat kellene kapnia.

Az F jelű ötösben olyannyira elhúzott az egyaránt veretlenül 13 pontos Ausztria és Belgium, hogy csoda lenne Eb-részvételük meghiúsulása, emiatt a svédek búslakodnak a leginkább, igaz, nem kellett volna oda-vissza kikapniuk az osztrákoktól. A G-csoport a miénk, úgyhogy ezt nem is részleteznénk, mert mindent tudunk, ellentétben a H-csoporttal, amelyben nincs veretlen, s hat kör után óriási a tülekedés elöl: 1. Szlovénia 13 pont, 2. Dánia 13, 3. Finnország 12, 4. Kazahsztán 12. Az utóbbi Eb-szereplése ütne természetesen a legnagyobbat, hiszen még sosem történt ilyesmi, már csak azért sem, mert a kazahok két évtizede, 2002-ben iratkoztak át az ázsiai konföderációból az európaiba. A keretük értéke mindössze 20 millió euró, a FIFA-ranglistán 104. helyezettek, maradjunk annyiban, ha jövő nyáron nem turistaként érkeznek német földre, az maga lenne a világcsoda. Az I-csoportban két veretlent találunk, Svájcot és Romániát, utóbbi Koszovó elleni botránya pontlevonást is érhet, egyelőre csak az eljárás indult el a rivális állami létét megkérdőjelező rigmusok és transzparensek miatt. A J jelű hatosban találjuk a selejtezősorozat eddigi legjobbját, a hat fordulót hat diadallal, 24–0-s gólkülönbséggel megvívó portugálokat, ám matematikailag még ők sincsenek ott a kontinensviadalon, kizárólag a házigazda németek vannak.

Az októberi folytatás előtt annyit nyugodtan leszögezhetünk, hogy a magyar labdarúgó-válogatott már nem meglepetésre, hanem reálisan van ott a kontinens első felében, az erőviszonyok pedig nem változtak meg végletesen: az eddigi Európa-bajnokok (és jogutódjaik) közül a kizárt oroszokat nem számítva csak a 2004-es győztes Görögország nincs ott csoportja továbbjutást érő első két pozíciója valamelyikén. Mondjuk, az a siker volt az Eb-történet eddigi legnagyobb meglepetése, jövőre lesz húsz éve. Halkan mondom: mit szólnának majd egy hasonlóhoz magyar főszerepléssel? Jó, rendben, egyelőre jussunk ki!

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!