Titánok harca az Old Traffordon

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2002.12.06. 20:48
Címkék
A jelenkori angol labdarúgás legnagyobb rangadójára kerül sor szombaton az Old Traffordon, ahol a Manchester United az Arsenalt fogadja. A fővárosi klub szurkolóinak emlékezetében még élénken él az elmúlt szezon manchesteri derbije, amelyen Sylvain Wiltord góljával nemcsak a győztesnek járó három pontot, hanem a bajnoki címet is begyűjtötték Arséne Wenger fiai. Ezúttal nem lesz ilyen sorsdöntő az ütközet, de tény, hogy amennyiben az "ágyúsok ismét két vállra fektetik ősi riválisukat, kilencpontos fórra tesznek szert velük szemben, és ez mindenképpen nyugodt(abb) karácsonyt ígér.
Persze a "vörös ördögöket” sem kell félteni, egyrészt mert Alex Ferguson tanítványainak is van mibe "kapaszkodniuk” – 2001 februárjában 6–1-gyel küldték haza a londoniakat –, másrészt az utóbbi hetekben egyre jobb formába lendült a csapat, a bajnokságban legutóbb például a Liverpool látta kárát a Uniteddel való találkozásnak. Az Anfield Roadon Diego Forlán volt a Mancheseter üdvöskéje, hiszen – először angliai légióskodása során – kétszer talált a hálóba 90 perc alatt (Sami Hyypiä válaszolt a hazaiak részéről), viszont a titánok csatájában mindenki Ruud van Nistelrooy és Thierry Henry párharcát várja. A holland nyolc, a francia pedig egyel több találatot jegyez a Premiershipben, ráadásul ha beindulnak, akkor nincs megállás: Henry az utolsó két meccsén ötször köszönt be, és Nistelrooy is hasonló tendenciát mutat, azzal a különbséggel, hogy ő az utolsó két derbijén nem szerzett gólt, viszont az azt megelőző három pályára lépésén öszszesen hat alkalommal mattolta az ellenfél kapusait. A két fenomén mellett a hiányzók játszhatják még a főszerepet, ugyanis a Manchesterben csak egy égi csoda folytán léphetne pályára David Beckham, Juan Sebastian Verón, Roy Keane, Nicky Butt és Laurent Blanc, azaz a csapat legjava, míg az Arsenalból nagy valószínűség szerint kimarad Bisan Lauren, Nwankwo Kanu és Ray Parlour. Akadnak azért visszatérők is, a hazaiaknál a combizomhúzódását maga mögött tudó Rio Ferdinand nézhet farkasszemet a Highbury küldötteivel, akik között minden bizonnyal ott lesz az Aston Villa elleni mérkőzést kihagyó Ashley Cole is.Tv: a Sport1 13.00-tól élőben közvetíti a Manchester United– Arsenal szuperrangadót
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik