Játék nem volt, csak küzdelem

„Ferikém, háromból három, majd meglátod...”

Pintér Attila mosolyogva, s ezekkel a szavakkal búcsúzott el másfél héttel ezelőtt kollégájától, Keszei Ferenctől. A Vasas azon a napon győzte le 1–0-ra a Magyar Kupa-negyeddöntő visszavágóján a pécsieket, ám a két szakvezető már ott is a két csapat bajnoki meccséről beszélt. Persze nem maradt el Keszei Ferenc válasza sem, aki annyit jegyzett meg: „Gyertek csak le megint Pécsre, most mi leszünk a jobbak!”

Bizony volt alapja a pécsi edző optimizmusának, hiszen a piros-feketék immár kilenc találkozó óta veretlenek a bajnokságban, a legutóbbi hazai meccsükön pedig olyan lazán intézték el a bajnoki címre törő Újpestet, hogy azon még a „Munkás” leglelkesebb hívei is csodálkoztak. A lilákhoz mérten a Vasast könnyebb lesz elintézni – erre gondoltak a pécsiek, akik immár rövid ujjú ingben, sörökkel felszerelve ültek a lelátón, és várták a kezdést. A hazai oldalon nem volt különösebb meglepetés, ám Pintér Attila megint megkeverte a kártyákat: ezúttal a kispadra ültette a csapat egyik meghatározó futballistáját, Adem Kapicot, és újra a kezdőben szerepeltette Rósa Henriket. A PMFC kezdett valamivel jobban, a hazaiak a találkozó elején többet birtokolták a labdát, s az első helyzet is előttük adódott. Pedig a Vasasnak volt több vesztenivalója, hiszen a hazai szinten erősnek mondható játékoskeretű angyalföldiek képtelenek elrugaszkodni, kitörni a kiesési zónából, és a korábbi hatszoros bajnok szurkolói hétről hétre azt figyelik, mit játszott a nagy rivális REAC…

A piros-kékek, akik ezúttal arany-fekete szerelésben léptek pályára, csak negyedóra elteltével találtak magukra, s ettől kezdve kiegyenlített játék folyt a pályán. Nem volt különösebben nagy az iram, ráadásul rengeteg rossz passz és labdakezelési hiba borzolta a meglehetősen csendes szurkolók idegeit, akik csak akkor lettek hangosabbak, amikor Pintér Attila felállt a kispadról, és – máris kórusban szidhatták. A félidő hajrájában már helyzetekig is eljutott a Vasas, ám a védők gyűrűjében kapura fejelő Waltner Róbert hibázott. Csendben ért véget az első félidő...

Az öltözőbe vonuló Keszei Ferenc bizony gondterheltnek tűnt, hiszen sérülés miatt le kellett cserélnie a csapat egyik legjobbját, Balaskó Ivánt. Pintér Attila is eldöntötte, hogy változtatni fog. A hosszú hetek óta gólképtelen Waltner Róbert helyére a mozgékony Csordás Csabát küldte be, Szabó Ottó helyére pedig Majoros Árpádot. A Vasas pedig rögvest nekirontott a Pécsnek. Az angyalföldiek ekkor lendületesebben és veszélyesebben futballoztak ellenfelüknél, egyre-másra indultak a vendégakciók, ám ezek jobbára csak szögletet eredményeztek. Hol jobbról, hol balról szállt be a labda a szabadrúgásokat követően, s némelyik bizony veszélyes szituációt teremtett Sólyom Csaba kapuja előtt, de a Vasas lelkesedése és győzni akarása nem hozott gólt.

Amolyan egygólos találkozónak mutatkozott a mérkőzés, úgy voltak vele a tavaszi hangulatban ücsörgő drukkerek is, hogy aki betalál, az meg is nyeri a mecscset. Aztán jött a második félidő közepén egy szabálytalan becsúszó szerelés, s ettől kezdve minden megváltozott. Szabó Zsolt leküldte Fehér Zoltánt a pályáról, s a Vasas ettől kezdve csakúgy, mint legutóbb a REAC elleni hazai meccsen, védekezésre rendezkedett be. Akkor nem volt emberhátrány – nem is értette senki a taktikát – most viszont úgy volt vele az angyalföldi gárda: ilyen szituációban jó lesz az egy pont is. A Pécs ráérzett a vendégek riadalmára, és mezőnyfölénybe került, de a Vasas védelmét dicséri, hogy a piros-feketék képtelenek voltak igazi gólhelyzetet kialakítani. A Vasas megúszta kapott gól nélkül, így egy ponttal gazdagabban utazhatott vissza a fővárosba. Az más kérdés, hogy az angyalföldi gárda az „elcsent” egy pontokkal nem sokra megy, a kiesés veszélye továbbra is fenyegeti. Pécsett pedig a gyengébb játék ellenére is büszkék lehetnek a csapatukra, hiszen immár tíz meccs óta veretlen a Keszei-gárda. ---- M ---- &