Boldogtalanító győzelem

Sejti, miért keresem?Sejti, miért keresem?

Azt hiszem, igen, ugyanis a masszőrünk, Végh Barnabás megsúgta, a Nemzeti Sport osztályzatai alapján az első helyen végeztem a játékosok rangsorában – felelte Böőr Zoltán. – Nagyon nagy megtiszteltetés, de most mondjam azt, hogy jobban örültem volna, ha szoros versenyben másodikként végzek?

Ezt nem igazán értem…

A tizenharmadik helyen fejeztük be a szezont, éppen ezért a szomorúságom nagyobb annál, mint hogy igazán örülni tudjak az egyéni elismerésnek. Kevesen tudják, de havi rendszerességgel járok egy természetgyógyászhoz, és ő azt mondja, sokkal elégedettebbnek kellene lennem önmagammal. Valószínűleg igaza van, de mit csináljak, a tizenharmadik helyezés miatt nem tudom nem ostorozni magam. Eszembe jut, hány szituációban hoztam rossz döntést a mérkőzéseken, amiért nem tudtunk gólt lőni, és elmaradt a győzelem…

Nekem úgy tűnik, túlzottan kritikus önmagával szemben. Miért nem arra gondol, egy esztendővel ezelőtt még az is megfordult a fejében, hogy befejezi a pályafutását?

Amikor tavaly szeptemberben megoperálták a térdemet, túl lassan haladt a felépülésem, és nagyon magam alatt voltam. Igen, megfordult a fejemben, hogy befejezem… Aztán Egervári Sándorral megbeszéltem, hogy szép fokozatosan felépítjük a játékomat. Először csak tíz-húsz perceket futballoztam, majd fél órákat, félidőket, és nem tagadom, élveztem a játék minden percét. Gólokat szereztem, a csapat jól szerepelt, a megszerzett bronzérmet nagy sikerként éltük meg. Talán az én példám üzenet lehet Lisztes Krisztiánnak, a REAC játékosának is: ne adja fel…

Ez a bajnoki éve sem kezdődött jól, hiszen az első két fordulóban nem lépett pályára…

A Zesztafoni elleni UEFA-kupa-találkozó után elszakadt a combfeszítőm, majd megint megsérültem, ami azért volt igazán bosszantó, mert a folyamatos munkát meg kellett szakítani. Sokat köszönhetek Nagy Sándornak, akihez hetente kétszer járok külön erőnléti foglalkozásra, valamint a rehabilitációban sokat segítő Végh Barnabásnak. Az ő segítségük elengedhetetlen volt ahhoz, hogy folyamatosan tudjak játszani a későbbiekben.

Saját értékelése szerint milyen volt az idénye?

Voltak jobb meccseim, öszszességében sikerült jó átlagot hoznom. Egyedül a záró fordulóban, a Siófok ellen kaptam hatosnál gyengébb osztályzatot, bár úgy vélem, néhányszor gyengébben teljesítettem, mint ahogy a Nemzeti Sport minősített. Igaz, viszonylag kis hibaszázalékkal futballoztam, ráadásul mindegyik összecsapáson akadt olyan megmozdulásom, ami megmaradhatott az újságírók emlékezetében. Ami viszont nagyon bosszant: egyetlen találatot sem szereztem… Az UEFA-kupában és a Magyar Kupában a Haladás ellen ugyan kétszer is eredményes voltam, azonban a bajnoki meccseken nagyon hiányzott az eredményesség.

Nyilván tudja, milyen teljesítményre volt képes, amikor rendszeresen meghívták a válogatott keretbe. Az akkori és a jelenlegi Böőr Zoltán futballja között mi a különbség?

Egyértelműen a tudatosság. Abban az időszakban inkább ösztönösen futballoztam, a mai Böőr Zoltán sokkal tudatosabban készül és játszik.

Mégis akkor volt válogatott, és nem most… Öregnek érzi magát?

Nem vagyok öreg, de azt gondolom, amit az ősszel nyújtottam, az nem elég a válogatottsághoz.

Nem mehetünk el szó nélkül az ETO bukdácsolása mellett. Harmincévesen, huszonegy válogatottsággal a háta mögött nyilván van véleménye arról, hogy az elmúlt bajnokság bronzérmese miért szenvedett a bajnokság első felében.

Magyarázkodásnak tűnik, de ettől még tény: nem azért állunk a tizenharmadik helyen, mert gyengék vagyunk, hanem mert megnyerhető mérkőzéseket veszítettünk el. Három olyan vesztes találkozó is akadt, amikor vezetést szereztünk, ettől megnyugodtunk, túlzottan visszaálltunk, és amikor az ellenfél felpörgette a játékot, már nem tudtunk újítani. A riválisok presztízst csináltak abból, hogy legyőzzék az ETO-t, mi pedig nem tudtunk felnőni a feladathoz. A siker érdekében sokkal keményebben, harcosabban kellett volna futballoznunk…