Dunga Brazília új szövetségi kapitánya

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2006.07.25. 09:40
Címkék
Meglepetésre a mindenfajta edzői tapasztalat nélkül álló 42 esztendős Dungát, a brazil válogatott egykori csapatkapitányát nevezték ki az ötszörös világbajnok brazil labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitányává.
Dunga játékosként már bizonyította kiváló vezetői képességeit.
Dunga játékosként már bizonyította kiváló vezetői képességeit.
Dunga játékosként már bizonyította kiváló vezetői képességeit.
Dunga játékosként már bizonyította kiváló vezetői képességeit.

"Szeretném, ha a csapat azzal az elszántsággal és odaadással küzdene, amellyel én léptem pályára aktív játékosként. A győzelem igénye elengedhetetlen a brazil válogatottban" - jelentette ki a 42 éves tréner.

Ricardo Teixeira, a szövetség elnöke azzal indokolta Dunga váratlan megbízását, hogy a szurkolók egy lelkes edzőre vágytak, és az ő személyében ezennel meg is kapták.

"Két óra alatt megállapodtunk. Nagy átszervezés kezdődik a nemzeti együttesben, amely a 2010-es dél-afrikai, majd a 2014-es, remélhetőleg hazai rendezésű világbajnokságon már érződni fog" - tette hozzá a sportvezető.

A friss szövetségi kapitány játékosként már világbajnok, most edzőként is lehetősége nyílik rá.
A friss szövetségi kapitány játékosként már világbajnok, most edzőként is lehetősége nyílik rá.
A Carlos Caetano Bledorn Verri néven született Dunga játékosként nagyszerű pályafutást tudhat maga mögött. 116-szor lépett pályára a válogatott színeiben, ezeken 11 gólt szerzett – védekező középpályásként.

Három világbajnokságon vett részt: 1990-ben Olaszországban, 1994-ben az Egyesült Államokban, ahol csapatkapitányként győzelemre is vezette a selecao-t, és 1998-ban Franciaországban.

Ezen kívül kétszer nyert Copa América-t (1989, 1997), 1997-ben pedig Brazíliával a Konföderációs Kupán is diadalmaskodott. Brazílián kívül játszott Olaszországban (Pisa, Fiorentina és Pescara), Németországban (Stuttgart) és Japánban (Jubilo Iwata) is.

A szövetségi kapitányi posztra eredetileg három másik szakembert tartottak esélyesnek: a Sao Paulóval tavaly klub-világbajnokságot nyerő, jelenleg a japán Kashima Antlers kispadján ülő Paulo Autuorit, az FC Santost irányító Vanderlei Luxemburgót és a portugál válogatottnál nemrég 2008-ig hosszabbító Luiz Felipe Scolarit, aki 2001-2002-ben már állt a brazil válogatott élén, és meg is nyerte a 2002-es ázsiai rendezésű világbajnokságot.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik