Nemek csapdája – Moncz Attila publicisztikája

Amikor az amerikai női futballválogatott tagjai a Hollandia elleni 2–0-s győzelem és a világbajnoki cím ünneplése közben azt kántálták Lyonban, hogy „Egyenlő bért! Egyenlő bért!”, elgondolkoztam. Nem is annyira a követelés jogossága, sokkal inkább megvalósíthatósága okán. Több sportágban is találunk példát arra, hogy a nők és a férfiak ugyanazt az összeget vehetik fel a kasszánál (ne menjünk messzebb a jelenleg is zajló wimbledoni tenisztornánál), igaz, a volumen sokkal kisebb, mint a labdarúgó-világbajnokságok esetén. Amíg, mondjuk, az összesen nyolc hétig tartó négy Grand Slam-torna esetében mindent és mindenkit figyelembe véve 180 millió dollárról beszélünk, a futballnál csak a férfiak között 400 millió dollárt oszt szét a FIFA a vb-n. A nőknél pedig a négy évvel ezelőtti összeg dupláját – 30 milliót.

A különbség ordít, egy kedves, önmagát nem az emancipáció zászlóvivőjének tartó barátnőm azt mondta, a nők ugyanannyi munkát tesznek bele, saját koordinátarendszerükben ugyanazon a szinten mozognak, mint az erősebb nem képviselői (még ha más alapokról is indulnak), és bár egymással szemben nyilván nem állnák meg a helyüket, helytállónak érzi, hogy ugyanazt kapja a férfi és a női világbajnok. Ekkor éreztem azt, főképp jogos a felvetés, ami ennek megvalósíthatósága kapcsán megfogalmazódott bennem: vajon a világ (értve ezalatt a gazdasági és a sportrészt egyaránt) megérett-e már arra, hogy ugyanolyan mértékű jutalmat kapjon mindkét vb-győztes.

Nyilván ha a kérdést leszűkítjük az Egyesült Államokra, kapásból rávághatjuk az igent. Sőt, az eredmények láttán (három világbajnoki cím és négy olimpiai arany az előző 11 évből tízet a világranglista élén záró nőknél, semmi hasonló a férfiaknál) némi utánaolvasás után nem is értem, legalább a helyi szövetség miért nem egyformán dotálja a két nem kirakatcsapatát. A Wall Street Journal elemzése szerint 2016 és 2018 között az amerikai női válogatott csaknem egymillió dollárral több bevételt generált a szövetségnek, mint a férfi.

A 2015-ös kanadai vb-döntőt 23 millióan követték nyomon az USA-ban, az ideit a kedvezőtlenebb kezdési időpont dacára is 14.3 millióan (az utóbbi adat is 22 százalékkal magasabb, mint a tavalyi francia–horvát férfidöntő nézettsége volt az Államokban), ehhez képest szembetűnő aránytalanságok vannak az amerikai díjazások között. A női válogatottban 3600, a férfiban 5000 dollár jár egy-egy válogatottbeli fellépésért, a győzelmi bónusz 1350, illetve 8166 dollár, a nőknek összesen 1 millió 725 ezer dollárt ér a mostani vb-arany, a férfiaknak pedig 5 millió 375 ezer dollárt az öt évvel ezelőtti vb-nyolcaddöntő. A charter- és menetrendszerinti gépek használata, illetve a promóció nagysága közötti különbségekbe most nem is mennék bele. Amikor az eltérések miatt az amerikai női válogatott 28 tagja 2019. március 6-án „célzott nemi diszkrimináció” miatt feljelentést tett, a szövetség közleménye többek között a „Különböző munkák elvégzésére eltérő fizetési struktúrák vannak” mondattal reagált...

Ha szélesítjük a spektrumot, és tényleg az egész világot nézzük, akkor a labdarúgás nem tart ott, hogy egyenlőségjelet tegyen a két nem közé. Persze egy éves szinten 4.6 milliárd dollár árbevételt (2018-as adat) elérő szervezet megengedhetné magának, hogy a hölgyeknek is odaadja a 400 milliót, de ettől messze vagyunk. A nemzetközi szövetség hivatalosan, még ha ezen mosolyognom is kell, nonprofit szervezet, elvben megnézi, honnan mennyi érkezik be, hova mennyit kell elosztani futballfejlesztésre, és a többiből hozza létre többek között a díjalapokat. Ha pedig a FIFA azt látja, hogy a négyéves vb-ciklus alatt a férfiaknál összesen 6.1 milliárd dollár a világbajnoksághoz köthető bevétele, míg a nőknél csak 131 millió, akkor azért nagyon nem lehet ugrálni.

Az egy másik megközelítési mód, hogy a FIFA messze nem is fektet bele annyi energiát és pénzt a női torna szervezésébe, mint a férfiéba. „Kevesebb a tábla, a szurkolói ének, a felirat vagy minden más olyan aranyos dolog, ami vonzóbbá tehetné az eseményt. Minimális a szurkolói fesztiválok száma. Nem hömpölyögnek az éttermekbe és a bárokba a drukkerek, sehol sincs olyan üdvözlő üzenet, hogy mi itt a vébé hivatalos sörét szolgáljuk fel, vagy hasonló. Úgy tetszik, egyetlen városban sem készülnek olyan húzásokkal, amelyekkel közelebb lehetne hozni az emberekhez az ilyen tornákat, és nincs olyan érzésünk, mintha Londonban, Berlinben vagy Rómában lennénk” – fogalmazta meg az ezzel kapcsolatos hiányérzeteit Dan Wetzel amerikai újságíró, a Yahoo vb-tudósítója.

Ez jelentős részben a FIFA felelőssége, hiszen rossz volt az esemény promóciója, gyenge a jegyértékesítési rendszer, a szövetség egyszerűen a kötelező kört látja az eseményben, nem pedig a lehetőséget. Az elnök, Gianni Infantino pedig a szavazatokat, hiszen 24-ről 32-re akarja emelni a létszámot. Ő biztosan nem látta a világbajnok 13–0-s sikerét hozó Egyesült Államok–Thaiföld csoportmeccset. Az meg egy másik botorság, hogy a népszerűsítést rá akarják tolni a rendező városokra. Azok örülnek, ha nem rokkannak bele az ilyen eseményekbe, merthogy labdarúgó-világbajnokságot (legyen szó férfiről vagy nőiről, meglévő vagy kiépítendő infrastruktúráról) nem lehet könnyed tánclépésekkel megrendezni.

A nőinél sokkal nagyobb volumenű férfitorna esetében is rendszeresen lépnek vissza települések (a 2026-os, az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban sorra kerülő viadalból Chicago, Minneapolis és Vancouver sem kér), egyszerűen azért, mert piacgazdasági viszonyok között még egy ilyen viadalt sem lehet rentábilisan lebonyolítani. Előttük ott az ebből a szempontból rossz példa, az 1994-es vb. Az volt minden idők leglátogatottabb világbajnoksága, az előzetes jóslatok szerint minden település négymilliárd dolláros nyereségre számíthatott, aztán ebből lettek 5.5 és 9.3 milliárd közötti veszteségek a végelszámolásnál. „Ha a világbajnokság boldoggá teszi az embereket, be kell fektetnünk a vébébe. De abba kell hagynunk mindezt, ha azt gondoljuk, az gazdaggá tesz bennünket” – mondta erre Wolfgang Maennig német közgazdász. A jelentős eltérést magyarázhatja, hogy nem mindegy, ki kéri az előzetes felmérést; hogy a helyi lakosok inkább otthonról, mint a stadionból nézik a meccseket (Maennig ezt nevezte „díványsültkrumpli-hatásnak”); hogy rosszul mérik fel azok számát, akik tényleg csak a verseny kedvéért jönnek az országba (köztük sokan amúgy is odautaztak volna, csak egy vb kedvéért átütemezték az időpontot); és hogy hol jelentkezik az adott eseményhez köthető haszon, helyi szinten vagy a központban.

Ugyanakkor fenntartom, hogy a női labdarúgás, benne a világbajnokság lehetőség. Az érdeklődés növekszik (Nagy-Britanniában az Anglia–Egyesült Államok elődöntő a maga csaknem 12 milliós számával az év eddigi legnézettebb tévés eseménye, de Franciaországban is egy női vb-meccs, a hazai gárda amerikaiak elleni negyeddöntője viszi a prímet 10.7 millióval), az idén minden platformot figyelembe véve a nézettség átlépte az egymilliárdos határt (a férfi-vb tavaly 3.5 milliárdig jutott), a piac pedig több szempontból is rengeteg esélyt kínál. A lábbelik és a ruhák terén a nők piaca másfélszer nagyobb, a Nike kimutatása szerint mégis csak az összbevétel negyede jön innen, a többit a férfiak termelik meg. A szponzorok még csak ismerkednek a női focival, egyelőre a férfiakkal együtt könnyebb csomagban eladni a női csapatokat, de az UEFA szerint 2023-ra már minden nagy női együttesnek más lesz a főszponzora, mint a klub férfirészlegének. Az érdeklődés növelése pedig közös cél, hiszen egy felmérés szerint a női vb-n induló 24 országban csak a lakosság 16 százaléka érdeklődik az átlagosnál jobban a hölgyek futballja iránt.

És még egy tényt nem szabad figyelmen kívül hagyni. Történelmi okokból is jelentős a lányok, asszonyok lemaradása, hiszen a nagy európai piacok közül Angliában a helyi szövetség 1921 és 1971 között betiltotta a női futballt, míg Franciaországban 1932-ben feloszlatta a női bajnokságot, majd a Vichy-kormányzat be is tiltotta a nők játékát. Sztrájkolhat a több tisztelet reményében a világ legjobb játékosa, Ada Hegerberg, tehet hangzatos nyilatkozatokat a világbajnokság legjobbja, Megan Rapinoe, több évtizedes hátrányt még sok jó évvel sem lehet pillanatok alatt eltüntetni.