Egy magyar, aki három labdarúgó-világbajnokságon is játszhatott

 

You can read the full article in English here!

Czakó József, Steiner Béla, Raffinszky László, Vogl Imre, Dezső Béla, Kovács Miklós. Csak néhány név azok közül, akik a sporttörténelem első labdarúgó-világbajnokságán, 1930-ban pályára léptek Uruguayban. Az érdekesség csupán az, hogy ezen a jelentős sporttörténeti eseményen Magyarország nem tudott részt venni, Európát pedig csak négy ország képviselte a futballtornán: Franciaország, Belgium, Jugoszlávia és a trianoni békediktátum révén Erdély területét megszerző Románia.

Ezek után nem okozhat nagy meglepetést a sok magyar név. A román válogatott tagjainak kiválasztását személyesen II. Károly király hagyta jóvá, s a tornán való szereplés fejében három hónap fizetett szabadságot garantált a játékosoknak. A kelet-európai ország a harmadik csoportba került a házigazda és későbbi világbajnok Uruguay, valamint a kemény diónak számító Peru mellé. A húsztagú „román” keretben tizenkét magyar, öt román és három sváb játékos kapott helyet, akik a nyitó meccsükön 3:1-re le is győzték a peruiakat. Az utolsó gólt Kovács Miklós szerezte, aki az első világbajnokságon szereplő román csapatból egyetlen játékosként 1941-ben még Magyarország nemzeti tizenegyében is játszhatott...

Kovács Miklós 1911. december 29-én született a Krassó-Szörény megyei Ekésen. Még kilencéves sem volt, amikor a trianoni békediktátum révén szeretett kis faluja egész Erdéllyel együtt román fennhatóság alá került. Labdarúgó-pályafutását 1924-ben a Temesvári Kinizsi csapatában kezdte, majd 1928-ban átment a Temesvári Bánát együtteséhez. Innen került be a román nemzeti válogatottba és élete első mérkőzését 1929. szeptember 15-én játszotta Bulgária ellen (csapata 3:2-re nyert). 1930-ban klubot váltott és a híres temesvári Ripensia játékosa lett.

Az év júliusában részt vett az első labdarúgó-világbajnokságon Uruguayban, ahol bár a „románok” jól kezdtek a peruiak ellen, végül a házigazdával szemben nem sok esélyük volt: 4:0-ra veszítettek és elbúcsúztak a futballtornától. A döntőt az uruguayiak játszották az argentinok ellen, akiket 4:2-re győztek le, s megnyerték az első futball-vb-t.

A 174 centi magas és 73 kilós Kovács Miklós a labdarúgótorna után, 1931-ben klubcsapatot váltott: a temesvári Ripensia után átigazolt a Nagyváradi Atlétikai Clubhoz. A román válogatottban viszont továbbra is őrizte a helyét és 1934-ben részt vett a második világbajnokságon Olaszországban. Csapata ugyan 2:1-es vereséget szenvedett Csehszlovákiától, John Langenus belga játékvezető mégis Kovács Miklóst tartotta a mérkőzés egyik legjobb játékosának.

1935-ben Kovács Miklós a francia Valenciennes játékosa lett, de csak egy évet töltött a klubnál, majd visszatért nagyváradi együtteséhez. Az újabb nagyváradi időszak azonban már csupán két évig tartott, mert 1938-ban átigazolt a ploiesti-i Tricolorhoz, amellyel kétszer is feljutott a román labdarúgás másod-, illetve első osztályába. Közben harmadszor is részt vehetett labdarúgó-világbajnokságon, az 1938-as franciaországi tornán. A „románoknak” a nyolcaddöntőben Kubával kellett játszaniuk a továbbjutásért és az összecsapás végeredménye 3:3 lett, ami azt jelentette, hogy újra kellett játszani a mérkőzést. Végül Kuba jutott tovább, miután 2:1-re legyőzte a Kovács Miklóst nélkülöző román válogatottat, mégis az erdélyi futballista lett az első a világon, aki három világbajnokságon is futballozhatott...

Az 1940. augusztus 30-án aláírt második bécsi döntés révén a trianoni békediktátum során elcsatolt Erdély északi része visszatért Magyarországhoz. Kovács Miklós is hazatért Ploiesti-ből, 1941-től ismét a Nagyváradi AC játékosa és Magyarország bajnoka lett, ami a Nagyváradnak első vidéki együttesként sikerült. Legnagyobb álma azonban 1941. november 16-án, Zürichben vált valóra: a Svájc elleni barátságos mérkőzésen magára ölthette a magyar válogatott címeres mezét. Bemutatkozása a nemzeti tizenegyben kiválóan sikerült, a 45. percben ő szerezte meg Magyarország vezető gólját. Az idegenben játszó csapatunk végül meg is nyerték a találkozót 2:1-re, a korabeli Nemzeti Sport pedig elismerően méltatta: „A legnagyobb meglepetést Kovács keltette remek játékával. Eddig sohasem látott magaslatra emelkedett szemünkben, olyan okosan játszott, olyan jó labdákat adott, olyan lelkes, olyan akaraterős volt, úgy dolgozott elől, hátul, hogy csak a legnagyobb elismerés hangján beszélhetünk róla.”

Sajnos magyar válogatottként ez volt ez első és egyetlen szereplése.

Azonban nem ő volt az egyetlen erdélyi játékos, aki nemzeti csapatunk mezében játszhatott. Szintén ezen a mérkőzésen lépett pályára a brassói származású Bodola Gyula (1912–1992), aki 1931 és 1939 között 48 alkalommal szerepelt a román válogatottban és 30 gólt szerzett, míg 1940 és 1948 között a magyar tizenegy tagjaként 13 találkozón játszott és 3 gólt lőtt. A nagyváradi születésű Sárvári Ferenc (1916–1974) 1939 és 1949 között tizenegyszer volt román válogatott, 1940 és 1943 között hétszer viselte a meggypiros mezt, s három gólt szerzett. Ráadásul a második bécsi döntés előtt, 1940. május 19-én román válogatott futballistaként éppen Magyarország ellen lépett pályára az Üllői úton – ő sem gondolta volna, hogy már az év végén piros-fehér-zöldben fogja találni magát.

A Svájc elleni győzelmet nehezítette, hogy előző nap ujjnyi hó esett, amelynek a teteje éjszaka kissé megfagyott, s ez a talajt erősen csúszóssá tette. A magyarok sikere elsősorban a modern támadófutballt játszó nagyváradiaknak volt köszönhető, ugyanis a zürichi mérkőzésen a magyar válogatottban nyolc vidéki játékos lépett pályára, akik közül négy volt a Nagyváradi AC labdarúgója.

Fájó, hogy Kovács Miklós többször nem húzhatta magára a koronás címeres mezt. 1943-ban elhagyta Nagyváradot, és a Budapesti Gamma FC játékosaként folytatta pályafutását. 1945-ig maradt a fővárosban, a második világháború után visszatért Romániába, és a Nagyváradi Silitorulhoz igazolt. Itt fejezte be labdarúgó-pályafutását: 1924 és 1948 között 10 klubnak volt tagja és összesen 35 gólt szerzett, míg 1929 és 1938 között 37-szeres román válogatottként 6 gólt rúgott.

1948-tól edzőként folytatta karrierjét, előbb Kovásznán, majd Medgyesen dolgozott, azután a Nagyváradi ICO, a Temesvári Politechnika, a Krassó-Szörény megyei Nadrág község együttesét irányította, de több Temesvár környéki csapat edzéseit is vezette 1973-ig, amikor visszavonult. Kovács Miklós négy évvel később, 1977. július 7-én hunyt el a Temesváron.

(Cikkünk szerzője dr. Holmár Zoltán, az 1993-ban létrehozott nyíregyházi Kállay Gyűjtemény történésze.)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. január 30-i lapszámában jelent meg.)