Király oroszlánok – Moncz Attila publicisztikája

Csaknem két évtizedig úgy tűnt, a 2002-es év nem csupán azért marad a Sporting-szurkolóknak emlékezetes, mert Cristiano Ronaldo egyedülálló módon ugyanabban az esztendőben játszott a klub U16-os, U17-es, U18-as, tartalék- és első csapatában is, hanem arról is, hogy akkor szerezte a gárda az utolsó bajnoki címét. Nem a legutóbbit, merthogy azóta semmi sem ígérte a Sporting feltámadását... A Porto és a Benfica a nemzetközi porondról, illetve az átigazolási piacról származó bevételei révén jelentős versenyelőnyre tett szert, ami bajnoki címekben is „testet öltött”: a kék-fehérek 11, a legnépszerűbb portugál csapat pedig hét bajnoki címet nyert azóta, úgy, hogy az ezüstöt is csak hatszor engedték át másnak (legutóbb 2016-ban a Sportingnak). Az „oroszlánokat” közben olyan komplex belső válság gyötörte, hogy néha az számított csodának, ha ki tudtak állni egy-egy meccsre.

Alapvetően egy Atlético Madrid elleni, Európa-liga-negyeddöntős búcsút kevés együttesnek kell szégyellnie, 2018 tavaszán Bruno de Carvalho, a Sporting elnöke mégis úgy gondolta, hozzáállásbeli problémák miatt embereit kell okolnia a bukásért, és szó sincs róla, hogy az Atlético (Oblakkal, Godínnal, Kokéval, Diego Costával, Griezmann-nal...) jobb lenne a lisszaboni egyletnél. Nyilvánosan melegebb éghajlatra küldte a társaságot, amelyből „páran” visszaszóltak, az elnök pedig válaszul 19 (!) labdarúgót eltiltott. Néhány héttel később, májusban úgy 50 maszkos ember betört az edzőközpontba, megtámadta a játékosokat, a szakmai stáb tagjait és az ott dolgozókat – Bas Dost vérző fejét nehéz lenne feledni. Ha esetleg ez nem lenne elég, utána az abszolút esélytelen Desportivo Aves a kupadöntőben elpáholta a Sportingot, majd pedig, a bukást teljessé téve, több játékos egyoldalúan felmondta a klubbal kötött szerződését.

Hat edzővel, két évvel és egy elnökkel később, úgy tetszik, minden egyenesbe került, még ha nem mindennapi kockázatot is kellett vállalni érte. A klub új „erős embere”, Frederico Varandas ugyanis kevéssel a pandémia tavalyi kitörése előtt úgy döntött, Rúben Amorim a megfelelő szakember a Sporting kispadjára. Aki pályafutása jelentős részét a Benficában töltötte. Aki addig 13 mérkőzésen dolgozott vezetőedzőként felnőttcsapat mellett. És akit csak tízmillió euró ellenében volt hajlandó elengedni a Braga. Külön-külön is elég lett volna ezeket lenyelnie a szurkolótábornak, na de így egyben ez milyen csomag? Főleg úgy, hogy a Sporting addig a pillanatig csak két játékosért (Bas Dost, 11.85 millió euró; Luciano Vietto, 11) fizetett tízmillió eurónál többet. Másfél esztendővel később már senki sem töpreng azon, őrültség volt-e ennyit átutalni Rúben Amorimért, vagy sem. A héten a Boavista elleni 1–0-s sikerrel 19 év után meglett a klub történetének 19. bajnoki címe, történetesen a rekordigazolás, a nyáron 16 millióért megvásárolt (egyébként összességében még mindig inkább csalódást okozó!) Paulinho góljával.

Az új trénert építésznek, mérnöknek és varázslónak is láttam emlegetni, ami talán nem is csoda. Mert ha egy romjaiból újjáépülő csapatból kiveszik a legfőbb pillért, a másfél éve a Manchester Unitedbe igazoló Bruno Fernandest, azt ennyi idő alatt szinte lehetetlen összerakni. Kivéve, ha bázisnak ott van a világ egyik legjobb utánpótlás-akadémiája, ahonnan többek között Cristiano Ronaldo, Luís Figo, Ricardo Quaresma és Nani is elindult. Egy másik mérce: a 2016-os Európa-bajnokság döntőjében a Portugália–Franciaország mérkőzésen a győztes válogatott kezdőcsapatában nyolc olyan futballista szerepelt, aki a Sporting akadémiáján (is) pallérozódott.

Persze CR a fő „termék”, ami ma már a tehetséggondozó nevéből is kiderül: a 2002-ben átadott komplexumot tavaly óta Academia Cristiano Ronaldónak hívják, nem véletlenül, hiszen az ötszörös aranylabdás testesíti meg a Sporting DNS-ét. „Minden teremben őt állítjuk példaképül mindenki elé. A sportcsarnokokban, az osztályokban, az öltözőkben. Rengeteg áldozatot hozott azért, hogy eljusson oda, ahol most tart. Messi egy szörnyeteg, egyszeri és megismételhetetlen, egyértelműen minden idők legjobbja, de amit Cristiano tett azért, hogy nagyjából az ő szintjére jusson, mindennél többet mond róla, az emberről. Egy szigetről jött ide, üres zsebbel. Sovány srác volt, néhány rossz szokással, olyan, aki keresztül akart futni a védőkön. Ma már komplett játékos: egy másik szörnyeteg” – mondta Miguel Miranda kapusedző.

Amire nagyon figyelnek a csilivili helyett a futballspecifikusságot szem előtt tartó, az elkötelezettség, az odaadás, a szenvedély és a becsület elve szerint működő akadémián, hogy ne csupán játékosokat, de embereket is neveljenek. Ronaldo vagy Figo visszatérő jótékonysági akciói láttán elmondható, ezen a téren is maradandót tudnak alkotni. A legfontosabb persze, hogy jó futballistát is faragjanak a kiválasztottakból, és ha kell, ennek érdekében kemény szabályokat is hoznak. Nem győzik hangsúlyozni, nem 14, hanem 20 évesen akarják profikként látni a srácokat, de aki „útközben” lemarad a fejlődésben, aki nem felel meg a korosztályos standardoknak (amiről háromhavonta fizikai felmérésen győződnek meg), annak elengedik a kezét. Speciális Sporting-út nincs, a kreativitás és a szabadság fontos vezérelv, de a tananyagban szerepelnek a barcelonai La Masiától, az ajaxos De Toekomsttól és néhány dél-amerikai intézettől ellesett trükkök is. Viszont az edzők hozzáállása nagyon érdekes volt, erről az akadémián csaknem egy évtizeden át pallérozódó, aztán angol válogatottságig jutó Eric Dier beszélt: „Sohasem voltak dühösek rád, ha rosszul passzoltál, csak akkor, ha tiszteletlenül viselkedtél. Angliában az edzők szinte az egész meccset ellenőrzésük alatt tartják, Portugáliában viszont engedik a játékot, így lehet igazán tanulni.”

Ha valamit okvetlenül ki lehet és kell emelni az akadémia működéséről, az a szélsőjáték oktatása. A centerek labdaérintései számát például limitálják az edzők, nem úgy a szélsőkéit. Az ő feladatuk a helyzetek kialakítása, így aztán nekik gyakorlatilag bármit lehet. A taktikai rugalmasságot viszont mindenkinek kötelező hoznia, talán ennek is köszönhető, hogy Rubén Amorim az 5–3–2-től a 3–2–5-ig elég sok formációt elővehet. Természetesen ott vannak a tizenéves akadémisták, így Goncalo Inácio, Eduardo Quaresma, a 18 évesen minimum 25 milliót érő Nuno Mendes vagy a center Tiago Tomás, de a szakvezető nem esett abba a hibába, hogy csak az ifjúságra és csak a házon belülről érkezőkre alapozzon. A három belső védős rendszert például simán összerakta 30 éven felüliekből, az Adán (34) – Coates (30), Feddal (31), Luís Neto (32) kvartett összesen 127 éves. Vagy vegyük Joao Máriót, akit a Sporting még 2016-ban adott el akkori klubrekordért, 40 millió euróért az Internazionalénak, de ott sohasem vált be – a West Ham és a Lokomotiv Moszkva után most adták kölcsön harmadszor, és Lisszabonban újra kivirágzott. Illetve ott van a középpályásként házi gólkirály Pedro Goncalves, akit a Wolverhampton leselejtezett, a Famalicaóban újjáépítette magát, és vélhetően 22 évesen ő lesz a Sporting következő nagy exportcikke.

Ők már tudják, aki egyszer oroszlán volt, örökké oroszlán marad. Főleg egy szenzációszámba menő, 32 forduló után még mindig veretlen, már bajnoki címet érő menetelés után.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!