Országomat egy jó kilencesért! – Moncz Attila publicisztikája

Amikor a Liverpool hajlandó egy mindössze egyetlen jó idényt maga mögött tudó játékosért 75 millió eurót kifizetni, a Bayern München egy lassan 34 éves, már csak egy évig érvényes szerződésű futballistáért 50 millió eurót kérni vagy többek között a Real Madrid, a Manchester United és a Bayern München is egy összesen 13 (tíz francia, három dán) élvonalbeli gólnál tartó húszéves labdarúgóért képes lenne jócskán 30 millió euró felett kifizetni, az azért jelzi, mekkora igény mutatkozik manapság befejező csatárokra. Persze a „Hozzatok nekem egy jó centert!” edzői óhaj régóta ismert, ma is sokan szeretnének klasszikus kilencest a soraikban tudni, hiszen nincs annál könnyebb előrejutási módszer, mint rábízni a legfontosabb feladatot, a gólszerzést egy megbízható befejező csatárra. Ezért aztán a fentebb említett példák, sorrendben Darwin Núnez, Robert Lewandowski és Hugo Ekitike ára egyre inkább kúszik felfelé. Nem éppen a gazdasági racionalitással összhangban.
Amikor a Liverpool hajlandó egy mindössze egyetlen jó idényt maga mögött tudó játékosért 75 millió eurót kifizetni, a Bayern München egy lassan 34 éves, már csak egy évig érvényes szerződésű futballistáért 50 millió eurót kérni vagy többek között a Real Madrid, a Manchester United és a Bayern München is egy összesen 13 (tíz francia, három dán) élvonalbeli gólnál tartó húszéves labdarúgóért képes lenne jócskán 30 millió euró felett kifizetni, az azért jelzi, mekkora igény mutatkozik manapság befejező csatárokra. Persze a „Hozzatok nekem egy jó centert!” edzői óhaj régóta ismert, ma is sokan szeretnének klasszikus kilencest a soraikban tudni, hiszen nincs annál könnyebb előrejutási módszer, mint rábízni a legfontosabb feladatot, a gólszerzést egy megbízható befejező csatárra. Ezért aztán a fentebb említett példák, sorrendben Darwin Núnez, Robert Lewandowski és Hugo Ekitike ára egyre inkább kúszik felfelé. Nem éppen a gazdasági racionalitással összhangban.

„Nagyon kevés az igazi csatár a labdarúgásban, és évről évre csökken a számuk” – jegyezte meg egy bennfentes a The Independent című brit napilapnak. A jó centert ma is elsősorban az ösztönösség, mozgás, pontos befejezés hármassága jellemzi, amelyek egy bizonyos szint felett taníthatatlanok – ha egyáltalán nem alapból belülről kellene fakadniuk. Az egyre inkább technikai központú futballvilágban az akadémiai rendszerbe sem illeszthető be az ő képzésük, így aztán a mai kilencesek sokkal inkább a természetes tehetségüknek vagy a véletlennek köszönhetően kerülnek elő. És ezért becsülik meg őket nagyon, tovább megyek, adott esetben ezért értékelik túl őket a kelleténél talán jobban is.

Az elemzések ugyanakkor azt is kiemelik, a kilencesek háttérbe szorulásában Pep Guardiola világfutballra gyakorolt hatása is közrejátszhatott. Az ő labdabirtoklásra és letámadásra épülő filozófiájához sokkal jobban passzolnak a technikailag magasan képzett, a helyezkedés alapjait tökéletesen elsajátítani képes, bármikor a rendszerbe illeszthető futballisták. (Már csak emiatt is lesz nagyon érdekes nézni az ősztől, mire megy egymással Guardiola és frissen igazolt csatárásza, Erling Haaland!) Akik tömegesen jönnek ki az akadémiák futószalagjáról, elsősorban középpályásként, illetve atletikusságtól függően szélsőként vagy szélsőhátvédként.

Félreértések elkerülése végett, ezt nem Guardiola hibájának tartom, ő ezzel a szisztémával lett sikeres, sokan próbálják másolni az elveit, illetve, mivel sztárcsapatoknál (Barcelona, Bayern München, Manchester City) halmozta a trófeákat, nemzetközi klasszisokkal dolgozott, ebből válogatottak is hasznot húztak, húzhattak. Kézenfekvő példa a 2014-ben világbajnoki címet nyert német válogatott, amelynek akkori szövetségi kapitánya, Joachim Löw bevallottan a Pep-programra alapozott, keretében hét, a vb-döntőben látott kezdőjében hat Bayern-játékos szerepelt. A hetedik, Mario Götze pedig csereként beállva döntött Argentína ellen... Ez a fajta, erős túlzással itt-ott 3–7–0-snak nevezett rendszer a katari világbajnokságon is visszaköszönhet, hiszen a hajdan remek középcsatárokkal büszkélkedő nemzetek közül Spanyolországnak a szinte senkinek sem kellő Álvaro Moratához, Hollandiának Wout ­Weghorsthoz (jelenleg az angol másodosztályú ­Burnley alkalmazottja), Németországnak pedig talán a Bundesliga 2. örökös gólkirályához, a 34 éves Simon Teroddéhoz kellene nyúlnia, ha igazi kilencest szeretne bevetni.

Klubszinten papíron könnyebb megoldást találni a centerínségre, hiszen játékost azért még mindig könnyebb venni, mint állampolgárságot. Csak ha a választék nem olyan bő, mint hamis Real-mezből az Ecserin, akkor jöhet a fejvakarás, illetve a kockáztatás. Haaland esetében nem volt versenyfutás, ott a kiszemeltjeit előszeretettel túlárazó (megvételekor Rúben Dias vagy Rodri sem ért úgy 70 milliót) City a kivásárlási árnak köszönhetően gyorsan tiszta viszonyokat teremtett, de azért a 60 millió euróra becsült vételár hordoz magában kockázatot, hiszen a norvég csatár másfél dortmundi éve alatt 28 mérkőzést hagyott ki sérülés miatt.

De akkor mit mondjunk Darwin Núnezre, aki igazából egyetlen jól sikerült profi idény után váltott csapatot egyelőre 75 millió euróért (a bónuszokkal ez tízzel is több lehet). Mondjuk, az valóban extra volt, bár az is igaz, hogy az uruguayi csatárhagyományok kötelezték, hiszen az elmúlt három évtizedben Rubén Sosa, Álvaro Recoba, Diego Forlán, Luis Suárez és Edinson Cavani személyében mindig akadt legalább egy élvonalbeli támadójuk. Núnez a Benficában átlagosan 76 percente szerzett gólt (egyébként 41 tétmérkőzésen 34-et), amire például a top 5 bajnokságban senki sem volt képes, a legjobb Lewandowski 84 perces mutatója volt. Az összjátékban fejlődött, harminc helyzetet alakított ki a társainak, a fejjátéka is más dimenzióba került, hiszen az előtte lévő idényben elért egy fejes góljával ellentétben legutóbb már hetet jegyzett, így aztán nem igaz rá az egyik Premier League-menedzser fiatalokra tett megjegyzése („Csodáltam többeket is, de a fejjátékuk nagyon gyenge volt, egyszerűen azért, mert fiatalon senki sem kényszerítette rá őket”) sem. A top 5-ben az ő 26 bajnoki góljánál csak Lewandowski (35), Kylian Mbappé (28), Karim Benzema (27) és Ciro Immobile (27) ért el többet, így talán ma már a Barcelonánál is fogják a fejüket, hogy nem hallgattak 2020-ban Luis Suárezre, korábbi játékosukra, aki hozzájuk kommendálta az akkor még a spanyol másodosztályú Almeríában futballozó Núnezt. Ma viszont már másra fáj a katalánok foga, ugyebár Lewandowskira. Ami azért mutatja, hogy bár Xavi Guardiola elveinek hű követője, támadójátékban más elképzelései (is) vannak.

És ha a lengyel is elkel, a jelenleg piacon lévő játékosok közül már csak Ekitike szabad, akinek a menedzsmentje ezt remekül felismerte, és kihátrált a Newcastle-lal már-már megkötött ügyletből. Hiszen most olyan csapatok keresnek/kereshetnek még kilencest, mint a PSG, a Manchester United, az Arsenal, a Barcelona vagy éppen a Bayern. Közülük többen kivárásra játszanak, lévén egy év múlva alighanem elérhető lesz a most Lipcsében szerződést hosszabbító Christopher Nkunku is, igaz, úgy 100 millió euróért. De őt is csak egyvalaki viheti el, a többieknek marad a szerencsében vagy egy-egy „projektben” reménykedés. Utóbbira volt már precedens, a Norwich például egy ideig következetesen 4–4–2-ben szerepeltette az akadémiai csapatait, két csatárral, de eredmény nélkül, mert ma már ez egy maradi felfogás. A német szövetség pedig néhány éve Argentínába küldte a kémeit, hogy megnézzék, arrafelé hogyan „termelik ki” a masszív középcsatáraikat. Akkor is csalódottan tértek haza, és alighanem ma is így térnének haza.

„Az én országom is elkezdte átvenni az európai labdarúgás homogenizáltabb elemeit – mondta Diego Huerta sportvezető és játékosmegfigyelő. – Az a fajta képzés, amit a játékosok most kapnak, az edzésmódszertan szempontjából kiváló, de hiányzik belőle az utcai foci néhány fontos eleme. A világbajnokságon valószínűleg Lautaro Martínez lesz az egyetlen klasszikus csatárunk. A Racingnál Diego Milito volt a főnököm, ő is ilyen típusú csatár volt, de ő is csak huszonöt éves kora után vált »gyilkossá«. Elismerte, csak akkor tanulta meg, mi a dolga egy klasszikus középcsatárnak, amikor a válogatottban Marcelo Bielsával dolgozott együtt. Addig ezt nemigen mutatták meg neki. Azt mondta, úgy érezte, mintha új világba lépett volna be. Bielsa később más szinten, a Leedsnél Patrick Bamforddal is megtette ugyanezt, amit a videó és a józan ész segítségével meg lehetett tanítani neki, azt megtanította.”

Többen, több helyen abban bíznak, hogy az akadémiák rájönnek, tömeges középpályásgyártás helyett, amit lehet, azt meg kellene tanítani a centerjelölteknek is. „Darabra” biztosan nem lesz annyira költséghatékony, mint a középpályások képzése, de egy-egy esetben az extra profit garantált.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!