Magaslati levegő – Csinta Samu publicisztikája

Minden valószínűség szerint labdarúgó-pályafutása csúcsára ért Karim Benzema, azzal, hogy hétfő este Zinédine Zidane-tól átvette az előző idény legjobb játékosának járó Aranylabdát. Hogy nem az „egyértelműen” kifejezést használtam, annak részben az a magyarázata, hogy előttünk egy világbajnokság, amely akár egy átlagosan remek szereplést is sokszorosan felerősíthet. Másrészt az algériai származású francia karrierje olyan kanyarok után ért a célegyenesbe, amelyekben a többség többnyire kicsúszik a pályáról, de legalábbis már csak a hátát nézheti az élbolyban tekerőknek.

Egyszóval Benzema esetében legyünk óvatosak, még akkor is, ha december 19-én immár 35. életévét tölti be – talán már vb-győztesként. Mert bizony a futballvilág legutóbbi, minden vitán felül álló „legje” nem fért be a 2018-as oroszországi tornán győzedelmeskedő francia válogatott keretébe. Mindenekelőtt pocsék idénye miatt – 45 meccsen mindössze 11 gólt szerzett –, no meg a 2015-ös, szexvideós zsarolásos ügye miatt is kegyvesztett lett. Egy kirobbanó formában lévő csatárnál persze meg szokták találni a kiskaput – kizárólag a nemzet érdekében –, de ez akkor fikció volt a Real Madrid csatára esetében.

Miután az idei évtől a hagyományos labdarúgóidényben, azaz az őszi-tavaszi rendszerben mutatott teljesítmények alapján ítélték oda a trófeát, régóta nem volt ennyire egyértelmű a nyertes személye. A 2021–2022-es évad ugyanis olyan mértékben tekinthető ihletettnek Benzema számára, hogy istenfélő ember ilyenkor szinte attól tart: meglesz még ennek a böjtje. Úgy tetszik azonban, hogy esetében előzetesen volt meg, hiszen az amúgy kétségbevonhatatlan tehetségű, már az ifjúsági korosztályban a kirakatba kerülő futballista – tagja volt a 2004-es U17-es Európa-bajnokságon győztes francia csapatnak – számára a Reallal aratott imponáló klubsikerek ellenére a 2010-es évek második fele egyfajta naplementét vetített előre.

Az okokról így – főleg így... –, visszamenőleg is sokat beszélnek ma már kissé értetlenkedve. Az Olympique Lyonnal zsinórban négy francia bajnoki címet, egy kupát és három Szuperkupát begyűjtő 22 éves csatár „titánságának” alaposan feltuningolt tudatával érkezhetett Madridba 2009 nyarán. Hasonló eredménysor után talán természetesnek is tekinthető ez az állapot, a perspektívákat mindenesetre tágíthatta: a királyi gárda azzal a céllal erősített, hogy végre véget vessen a méltatlan állapotnak, miszerint évek óta orra esik a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszának első akadályában. A Barcelona hazai dominanciája megtörésének sürgető „kényszeréről” nem is beszélve. Benzemával együtt érkezett Madridba Cristiano Ronaldo és Kaká is, és ez egyszerre ígért pazar társaságot és pokoli konkurenciát. Plusz elvitte a show-t is, hiszen egyszerre mutatták be hármukat.

Az, hogy Benzemára mindez hogyan hatott, nehezen azonosítható, lelkének azonban aligha tehetett sok jót. A kezdeti hónapokban tapasztalt viszonylagos mellőzöttséget mindenesetre rosszul viselte, nem sietett megtanulni spanyolul sem, amivel nemcsak a közvélemény szimpátiájának elnyerését odázta el, az önkéntes nyelvi karantén továbbra is korábbi környezetéhez láncolta, miközben az élete már Madridhoz kötötte. Mindezek az edzésmunkájára, moráljára is kihatottak. Néhány felbukkanása, szórványos góljai épp csak lebegési szinten tartották, ám amikor Raúl a Schalke a játékosa lett, és így kedvező perspektívák látszottak nyílni előtte, érkezett az új főnök. José Mourinho pedig mindjárt kezdetben egyértelműsítette: „Benzemának meg kell értenie, hogy a tehetség önmagában nem elég, a Real Madridnak nem egy kedveszegett emberre van szüksége, hanem olyan csatárra, akiben ég a tűz.” A francia válogatott szövetségi kapitánya, Laurent Blanc még kíméletlenebb volt: „Benzema nem szeret melózni, a plusz kilói is akadályozzák abban, hogy kiaknázza a benne rejtőző lehetőségeket.”

A kezdeti botladozás után, illetve Higuaín sérülését követően azonban minden jóra látszott fordulni. Benzema fantasztikus teljesítménnyel járult hozzá a régen áhított bajnoki címszerzéshez, 34 meccsen 21 gólt szerzett, a BL-ben 11 mérkőzésen hetet. Ennél csak a tíz évvel későbbi, 2021–2022-es évad sikerült jobban. „Feltámasztását” mindenki Mourinhónak tulajdonította, ami részben igaz lehet, leginkább azonban az egész arra vezethető vissza, hogy Benzema súlycsökkentő kezelésre szánta 2012 nyarát, közben pedig növelte az izomtömegét. Augusztusban nyolc kilóval kevesebbet cipelt a pályára.

A szerep azonban, amelyet ráosztottak – Cristiano Ronaldo kiszolgálása –, egy ideig egyre nyomasztóbbnak bizonyult, amit az is bizonyított, hogy CR7 távozása után újra szárnyalni kezdett. Azt a periódust mégis elsősorban a válogatott szereplés szempontjából sínylette meg. A 2015 őszén kirobbant szexvideós zsarolási botrány miatt ugyan nem kellett meccset kihagynia Madridban, a francia válogatottból való kizárása viszont végérvényesnek tűnt. Az Olympique Marseille-ben futballozó csapattársa, Mathieu Valbuena megzsarolásában vállalt szerepe egyértelmű bizonyítást nyert, és bár csak 2021 novemberében született meg a végleges döntés – felfüggesztett börtönbüntetés és pénzbírság –, Párizsban már 2015-ben erkölcsi bűnöst hirdettek. A „hegyi beszédet” maga Manuel Valls francia miniszterelnök tartotta: „Egy nagyszerű sportolónak példaképnek is kell lennie. Ilyen embernek nincs helye a francia nemzeti csapatban. Azoktól a kisfiúktól, akik a külvárosokból indulva, az ő példáját követve akarják viselni a kék mezt, Benzema elrabol egy álmot.”  Ezt követően a Francia Labdarúgó-szövetség úgy döntött, Benzema nem lehet tagja Didier Deschamps válogatottjának. A 2018-ban Moszkvában megnyert világbajnoki aranyéremről is lemaradt, ezt követően pedig arra kérte a francia testület elnökét, engedélyezzék az algériai válogatottban való szereplést. A dolog azonban hamar okafogyottá vált, 2021-ben visszakozott Deschamps, Benzema pedig a franciák legeredményesebb csatárának bizonyult az Eb-n.

Ez már része volt annak az egészen kivételes idénynek, amelyben a fogadóirodák egyre kevesebbet fizettek a Benzema-gólokra fogadókra, és amely a történelminek mondható Aranylabda elnyerésében csúcsosodott. Ő az ugyanis, aki tavalyig – akkor negyediknek választották – az Aranylabda első tizenöt helyezettje közé sem került, a legjobb helyezése a 16. hely volt, amúgy meg az első harminc jelölt között sem szerepelt a neve. Ötödik franciaként mindenesetre rendkívül elit klubba kapott belépőt: Raymond Kopa, a háromszor is győztes Michel Platini, Jean-Pierre Papin és Zinédine Zidane után vehette át a díjat a FIFA-ranglista első száz országát képviselő újságírók szavazata alapján.

Egy már-már bölcsészre hajazó kinézetű úr álldogált hétfő este a párizsi Chatelet színházban, néha óvatosan törölgetett valamit szemüvege mögött. Minden emberi botladozása ellenére is az jutott eszembe róla, hogy – bár a támadókat a belőtt helyzetek, a gólok száma minősíti – elsősorban egy csapatember típusú középcsatár jutott fel a trónra. Olyan, akinek produkciója nem feltétlenül a gólokra és gólpasszokra korlátozódik. Legalább olyan mértékben arra, ahogy elviszi a védőket, ahogy a legtöbb helyzetben még ma is inkább passzol, mint lő, a személyiségére, amely révén Ronaldo is kiteljesedhetett a Realban.

Különös győztest ünnepelhet a futballvilág. Benzema ugyanis tengernyi idei gólja, a megszámlálhatatlan, általa eldöntött mérkőzés ellenére is más kategória, mint az elmúlt évek bérletesei, Messi és Ronaldo.

Mintha a világ alakulna át általa, és talán kicsit mi, futballkedvelők is.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!